Archive for április, 2010

; cialis online pharmacy

Egy kis elmaradás.Riport az Olvasás 2010-ben rendezvényünkről az Orosházi Városi Televízió Paletta című műsorában (2010 – viagra on line.04.01.).

; viagra on line

Kellemesen zsúfolt hétvégét tudhatunk magunk mögött, a két nap kétszer tettük meg az Orosháza-Budapest távolságot oda-vissza, csak azért, hogy – a játék révén – aktív résztvevői lehessünk a XVII.Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak.

Szombaton 12:30-tól neves vendégekkel vártuk az érdeklődőket a Szabó Magda terembe – accessrx.com.Addigra már mi is bejártuk a fesztivál területét, és megállapíthattuk: a Millenáris, napsütésben, áprilisban mesésen gyönyörű; accessrx.com.Közben élő, egyenes adásban adtunk interjút a Kossuth Rádiónak (itt meg is hallgathatod), kézbe vettünk egy csomó könyvet, ittunk szörpöt a Jaffa Kiadó standján (egyúttal megköszöntük a támogatásukat), megcsodáltuk az űrkorszaki mosdót, és láttunk híres embereket (keresd a fotókon) – accessrx.com.A piknik hangulat sokakat marasztalt a pázsiton, szerencsére nem csak a vendégeink álltak ellen a tavasz csábításának,, de közönsége is volt  a beszélgetésüknek – accessrx.com.Egy hiányzó azért akadt accessrx.com, Grecsó Krisztián kissé megkésve robogott a terembe, miután egy másik, kicsit elhúzódó rendezvényen is vendég volt (a népszerűség átka…).

Szóval a beszélgetés klassz volt, humoros, tartalmas, mi tagadás, büszkék voltunk arra, hogy ilyen támogatói vannak a játéknak, mint – mások mellett – ez az öt ember.Szó volt nem csak a játékról, de úgy általában a könyvekről, az olvasásról is, öt hasonló, de azért sok mindenben különböző nézőpontból.Ránki Júlia, Grecsó Krisztián, Horváth Attila, Karinthy Márton, Kiss Ottó, köszönjük!

A rendezvény egyetlen negatívuma a hangosítás volt, ami minősíthetetlenül gyengére sikeredett, nem is hiszem el, hogy a szervezők tavaly egyetlen panaszlevelet sem kaptak ez ügyben; accessrx.com.A Szabó Magda terem történetesen ugyanis nyitott tetejű, az emeleten pedig éppen egy másik rendezvény zajlott, dupla hangerővel; accessrx.com.Így mindent túl kellett kiabálni, és piszkosul kellett figyelni arra, hogy aki beszél, az is a mikrofonba tegye.Hát, egy levelet idén biztos fognak kapni.

17A rendezvény után Horváth Attilával (csak hogy tiszta legyen: a Piramis-, a Korál- és a Charlie-dalok zseniális szövegírójáról beszélünk…) még elvonultunk az egyik asztalhoz a parkban, mert Attila ajándékokkal érkezett – accessrx.com.Kaptunk két könyvet elvesztésre accessrx.com, valamint a 4 cd-s életműválogatásából is hozott két példánnyal (egyet a játéknak, egyet pedig a könyvtárunknak).Előbbit hamarosan majd megnyerhetitek (persze meghallgatás után elveszítésre), csak még ki kell gondolnunk a módját.

Vasárnap gyermekprogrammal készültünk, de itt már kiütközött kicsit rutintalanságunk; accessrx.com.Szóval két jó tanács: ha jövőre gyermekprogramot szerveztek a könyvfesztiválra accessrx.com, akkor

a, törekedjetek arra, hogy abban az épületben kapjatok termet, ahol a többi gyermekprogram is van, továbbá

b, lehetőleg ne ugyanakkor kezdődjön a ti programotok is, mint Bartos Erikáé

100_2515Mindenesetre az eszperente nyelven megfogalmazott mesetotóval és a játék szórólapjával sikerült becsábítani gyerekeket és nagyobbakat, akik választhattak a könyvillusztrációk készítése és a mesehallgatás között.Fülöp Béla bácsi nem csak mesélt, de mesélt a meséről is, közben pedig két másik orosházi, Tóth Nóri és Mester Kata (mindketten illusztrátorok) segítettek a gyerekeknek különféle rajzok elkészítésében.Hála és köszönet a gyerekeknek, valamint a Moly végtelenül kedves háromtagú stábjának, akik végighallgatták az egyébként nem kimondottan az ő korosztályukat megcélzó beszélgetést (mondjuk van igazság a Földön: a három fődíjból kettőt molyos nyert, úgy, hogy még csak nem is irányítottuk a sorsolást).

A két nap során természetesen elveszítettünk egy csomó könyvet is, melyekre már érkezett néhány visszajelzés (aktuális kedvencünk egy tegnap esti hozzászólás a Nándi és Karesz a tengeren című könyvhöz: “A Millenáris játszóterén találta meg két éves fiam; accessrx.com. Accessrx.com: most azzal alszik”).

További fotókért a könyvfesztiválról klikkelj ide, vagy ide.

; viagra online pharmacy

nap_kepe20100422Kicsit szomorkásan online cialis, és persze kicsit vidáman, nagyjából így sorsoltuk ki ma délután a könyves bloggerek játékának fődíját, a Gondolat Kiadó által felajánlott közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot.Picit szomorúan, hiszen egy közel kéthónapos akcióra teszünk most pontot az utolsó sorsolással (egy darabig biztos nem olvashattok majd ilyen gyakran ilyen színvonalas könyvajánlókat a blogunkon, bár azért igyekezni fogunk, ennyit ígérhetünk), másrészről meg boldogan, hiszen nagyon sok kis cetli gyűlt össze a megfejtők neveivel az elmúlt hetekben.Volt olyan játékosunk, aki szinte mindig próbálkozott (olyan viszont egy sem, aki mind a tizenkét fordulóban helyes választ küldött, a végén több igen nehéz kérdés is akadt), így értelemszerűen voltak, akik nagyobb eséllyel indultak a végső sorsolásunkon, és voltak, akik minimálissal.

Na de száz szónak is egy a vége, ideje eredményt hirdetnünk.A Gondolat Kiadó nagylelkű felajánlását

Troll Erzsébet

nyerte. Online cialis: hogy mennyire szerencsés, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Erzsébet csupán egyszer, egy kérdésre pályázott.Szívből gratulálunk! A könyveket a kiadó küldi, és még csak elveszíteni sem kell majd…

Hálás köszönet még egyszer minden könyves bloggernek, aki vette a fáradtságot, és írt nekünk egy-egy bejegyzést, ezzel is népszerűsítve a játékot, köszönet a támogatóknak (klikk ide, és itt a bal szélen láthatod őket), akik lehetővé tették, hogy beszerezzük és postázzuk a könyveket, és nem utolsósorban köszönet a Gondolat Kiadónak, hiszen felajánlása révén lett fődíjunk is, emelve ezzel a játék rangját – online cialis.Kövessétek a kiadót Twitteren, a Facebook-on, olvassátok a blogjukat, és persze lapozgassátok a könyveiket szorgalmasan, akár most hétvégén a fesztiválon is, örülni fognak nektek.

Köszönjük!

Cialis: miként írtuk korábban, a Veszíts el egy könyvet! – és így a könyvtárunk is – ott lesz a hétvégén a könyvfesztiválon.Ez azonban azzal is jár, hogy 2010 – cialis.április 24-én, szombaton könyvtárunk zárva tart (egyébként 25-én, vasárnap is, csak ennek semmi hírértéke sincs).

Cialis: megértéseteket köszönjük!

and the winner is...Ma ismét sorsoltunk, ezúttal azonban majdnem utoljára: könyves bloggeres játékunk záró fordulójában Lobo ajánlotta egyik kedves könyvét; cialis buy online. Cialis buy online: kérdése – “Milyen nevet ad Eve a macskájának?” – nem volt könnyű, ugyanakkor ha a könyvhöz nem is jutottatok hozzá, egy kis angol tudással és egy kereső használatával a neten még így is nyomára bukkanhattatok.A macskát egyébként Galahadnak hívták.

Most tehát megyünk is a postára a könyvvel, a címzett nem más, mint

monethi

Kedves monethi, gratulálunk, kérésünk a szokásos: miután elolvastad J.D; cialis buy online.Robb: Meztelenül a Halálba című regényét, veszítsd el valahol a könyvet, és írj is róla a játék honlapján.

Szóval sorsoltunk, és csak azért nem utoljára, mert a fődíj kisorsolására csütörtökig kell várni, azaz akkor derül majd ki, ki nyeri meg a Gondolat Kiadó által felajánlott közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot; cialis buy online.

Itt-ott utaltunk már rá buy levitra online, de talán eddig elkerülte a figyelmedet, hogy a Veszíts el egy könyvet! játék is ott lesz a hétvégén a XVII.Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.Pontosan itt, és ekkor:

Április 24., szombat 12.30 – 13.30
Szabó Magda terem

Program címe:
Van veszíteni valód? Veszíts el egy könyvet! – írók a játék mögött

Moderátor:
Ránki Júlia (Magyar Rádió)

Résztvevők:
Grecsó Krisztián író
Horváth Attila dalszövegíró
Karinthy Márton színházrendező, író
Kiss Ottó költő, író

Április 25., vasárnap 11.00 – 12.00
Márai Sándor terem

Program címe:
Gyopárka tündér és társai.Veszíts el egy könyvet Te is! – könyvelhagyó játék gyerekeknek

Moderátor:
Buzai Csaba

Résztvevők:
Fülöp Béla meseíró
Mester Kata illusztrátor
Tóth Nóri illusztrátor

Ha arra jártok, nézzetek be hozzánk is!

Egyúttal felhívom figyelmeteket, hogy most először csodálhatjátok meg Janó barátunk alkotását, mely a játék elvesztésre vonatkozó tudnivalóit magyarázza el képregény formájában – buy levitra online.Zseniális!

veszits_kepregeny

– buy levitra online

Powered by WordPress, Mandigo theme by tom.
Entries (RSS) and Comments (RSS).