Levitra Online
Posted by: Buzai Csaba, in Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Nagy Bandó András, Nagy Natália, Veszíts el egy könyvet!, játék, kis színes, könyvfesztivál, veszíts
Bár lassan egy hónap is eltelt a könyvfesztivál óta, azt még nem is meséltük (és ha a napokban nem látom őket a tévében, talán nem is meséltük volna el sohasem), hogy a Millenárison szót váltottunk Nagy Natáliával és édesapjával, Nagy Bandó Andrással is (utóbbi háttal, piros ingben itt éppen dedikál) – levitra online. Levitra online: mint azt bizonyára tudjátok, manapság mindketten verses mesekönyvekkel okoznak örömet apróbb olvasóiknak, így nem volt nehéz megtalálni őket a legnagyobb hazai könyves eseményen.Két külön standon dedikáltak, de azért közel egymáshoz.
Nos, a Nagy-család nem okozott csalódást, nagyon kedvesek voltak velünk is, holott mi sem gyerekek, sem vásárlók nem voltunk.Nati például nem csak hallott a Veszíts el egy könyvet!-ről levitra online, de mint elmondta, már több könyvet is elhagyott a játék keretein belül, Bandó pedig boldogan dedikálta az általunk már korábban beszerzett Fából vasparipa című kötetét, amit aztán el is hagytunk a forgatagban.
Néha tényleg érdemes tévézni.
Entries (RSS)