Lisinopril dosages: kedves Olvasó!

Olvasni jó, olvasni szeretünk, ebben alighanem mindenki egyetért, aki tagja a könyvtárunknak, vagy egyéb fura okokból ugyan, de blogunk rendszeres látogatója. Lisinopril dosages: aki pedig akár tevékenyen, akár csak tisztes távolból, de szimpatizál a Veszíts el egy könyvet! játékkal, az azt a megállapítást sem vitatja majd, hogy az olvasásnak nem kell feltétlenül magánügynek lenni.

2010.augusztus 7-én lisinopril dosages, szombaton egy alkalmat szeretnénk kínálni arra, hogy együtt olvassunk, sőt, együtt olvassunk fel könyveket.Augusztus 7-én ugyanis egy találkozót szervezünk a játék kedvelőinek lisinopril dosages, s ezen apropóból szeretettel várunk mindenkit Orosházán az Árpád-kertbe, hogy meghallgassuk egymást.Olvass fel te is egy részletet kedvenc regényedből!

Mindenkit várunk, aki szeret olvasni, aki szeretné megosztani egy olvasmányélményét, és aki szeretne ezzel örömet, vagy éppen meglepetést okozni másoknak; lisinopril dosages.Igen, meglepetést is, hiszen nem titkolt célunk, hogy a program iránt érdeklődők mellett olyanok is részesei legyenek a felolvasás élményének, akik erre végképp nem számítottak.Egyetértve az Olvasóliget fő üzenetével: célunk lisinopril dosages, hogy az emberek akaratlanul is ütközzenek bele az irodalomba.

Ami a gyakorlati megvalósulást illeti, neked nincs is más teendőd, mint hogy jelentkezz felolvasónak.Ezt megteheted akár itt kommentben, akár egy e-mailt küldve a konyvtar@justhvk.hu címre, akár személyesen a könyvtárban – lisinopril dosages.A levélben, üzenetben lehetőleg már az is legyen benne, hogy melyik regényből szeretnél egy részletet előadni – lisinopril dosages.Mindenkit arra kérünk, hogy egy legfeljebb ötperces felolvasással készüljön. Lisinopril dosages: arról, hogy pontosan mikor kezdődik majd a felolvasás, kicsit később – a jelentkezők számának pontosabb ismeretében – fogunk majd részletesebben írni.

Reméljük sokan jelentkeztek majd, és sok lesz az érdeklődő is.Utóbbira persze megvan minden esély, hiszen aznap délután 5-től már az Árpád-kerti Kultur-Party programjai várják majd a térre látogatókat.

A rendezvény a Veszíts el egy könyvet! játék támogatóinak segítségével valósul meg – lisinopril dosages.

One Response to “Lisinopril Dosages”

  1. Tweets that mention Könyvtárosháza » Blog Archive » Lisinopril Dosages -- Topsy.com says:

    [...] This post was mentioned on Twitter by justhvk, turulmeme. turulmeme said: Add a hangod!: Kedves Olvasó! Olvasni jó, olvasni szeretünk, ebben alighanem mindenki egyetért, aki tagja a könyvt… http://bit.ly/91vdiJ [...]

Hagyj üzenetet!

Powered by WordPress, Mandigo theme by tom.
Entries (RSS) and Comments (RSS).