logo_kek1.jpgKedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó, olvasó! Új játékot ajánlunk becses figyelmedbe. Egy játékot, ami az olvasásról fog szólni. A könyvekről. Regényekről, meg amit akartok (sok egyéb mellett például még egy kicsit a bizalomról is). Egy játékot, amihez első körben olyan személyek csatlakoztak támogatóként, mint Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna” Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor, Vitray Tamás és Závada Pál. Egy olyan játékot segítettek/segítenek ők, ami nem ismer földrajzi határokat. Egy nagyon-nagyon klassz játékot. Egy játékot, amit te is folytathatsz majd.

Szóval holnaptól játszani fogunk. Gyerekek, felnőttek, együtt, és külön-külön. Azzal kezdjük, hogy elhagyunk könyveket. Szándékosan. Valaki majd megtalálja, és talán el is olvassa. Nem csak a könyvet, de azt a kis papírlapot is, amelyet beleragasztottunk. A papíron pedig ez áll majd:

Szia!

Ezt a könyvet szándékosan veszítettem el. Ha megtaláltad, olvasd el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy padon, buszon vagy vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi telefonfülkében – bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember jár, és ahol megtalálhatják.
Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget – a könyvtárban szívesen adunk ilyen lapot hozzá, de a blogunkról is letöltheted – és hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.
Ha olyan könyvet találnál, melyet nincs kedved elolvasni, nem muszáj, de kérünk, a játékot akkor se szakítsd meg: veszítsd el máshol!
Az elhagyott könyvek sorsát szeretnénk követni is. Könyvtárunk blogján – http://blog.justhvk.hu/ – találsz egy fórumot, ott jelezheted, hogy melyik könyvet hol és mikor találtad meg, illetve azt is, hogy mikor és hol hagytad el újra. Ugyanitt leírhatod véleményedet a játékról és a megtalált könyvről is.

Jó olvasást, kellemes szórakozást kíván

………………………………………
aki elveszítette a könyvet,

valamint az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyvtárosai

Holnaptól tehát elhagyott könyvek lepik el a várost, majd pedig talán az országot is. Nem baj, ráfér. Az első könyveket – támogatóink megbízásából – még mi veszítjük el, de utána már rajtad a sor, kedves olvasó. Veszíts el te is egy könyvet! Ne csak Orosházán, hanem ott, ahol éppen jársz. Nem kell, hogy új legyen, nem kell, hogy drága (miközben persze jó lenne, ha ezt nem egy lomtalanítási akciónak fognád fel), egy a lényeg: olyan könyvet veszíts el, amit tényleg jó szívvel ajánlanál másnak olvasásra. És bizony olyan könyvet veszíts el, amiről tudod: igen csekély az esélye, hogy valaha viszontlásd még egyszer.

Bízunk benne, hogy más könyvtárak is csatlakoznak majd a kezdeményezésünkhöz (ezúttal is erre kérünk minden kedves kollégát), így a könyvtárak lehetnek majd a motorjai a játék országos elterjedésének.

Még egy fontos dolog: a játék alapötlete egy olvasónk, Lakner Pálné Marika fejéből pattant ki. Ő kereste meg a könyvtárunkat, amit nagyon köszönünk. Miképp köszönjük a támogatóinknak is a segítséget, azoknak az íróknak, művészeknek, szervezeteknek, akik barátsággal fogadták megkeresésünket.

A játékot a http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=justhvk címen követheted majd figyelemmel. Ott mondhatod el a véleményedet nem csak a játékról, de az elveszett könyvekről is. Ott láthatod azt is, hogy – támogatóinknak hála – mi milyen könyveket veszítünk el: mesék, regények, helyismereti témájú és idegennyelvű könyvek egyaránt vannak a kínálatban. Miután holnaptól elveszítjük a könyveket, itt fogjuk közölni, hogy pontosan hol (persze ezen információ nélkül is ráakadhatsz véletlenül). Ezt a listát holnaptól te is bővítheted. A könyvek egy részét nem hagyjuk el azonnal, aminek technikai okai is vannak: egyszerűen vannak, amiket nem tudtunk időben átvenni a felajánlótól (igaz, ezek a listán sem szerepelnek egyelőre). Az ok prózai: sajnos Pest messze van.

A fórumot bárki használhatja majd, hiszen új téma nyitásához sem kell regisztrálni. Ha a fórum főoldalán ráklikkelsz a Témák szóra, szerző szerinti sorrendben is böngészheted az elhagyott könyveket. Ha úgy döntesz, hogy beszállsz a játékba egy-két könyvvel, arra kérünk, hogy a fórumon nyiss egy új témát minden egyes könyvhöz. Magába a könyvbe pedig vagy írd be a fenti szöveget, vagy töltsd le a blogunkról (hamarosan lesz egy link), nyomtasd ki, és ragaszd be, vagy ha orosházi vagy, gyere be a könyvtárba, és segítünk ebben.

Azt hiszem, a lényeg röviden ennyi. Egyelőre. Ha hozzáfűzni valód lenne a játékhoz, vagy kérdésed, vagy kérésed, a fórumon mindent kitárgyalhatunk. Ezen belül is a MINDENT A JÁTÉKRÓL! topikot ajánlom figyelmedbe.

Akkor hát: kalandra fel!

Nincs más hátra: veszíts el egy könyvet!

A játék támogatói: Csepregi Ferenc könyvesboltja, Európa Könyvkiadó, Koszorús Oszkár könyvesboltja, Líbor Lilla, Szuperinfó.

A játék indításában saját, dedikált könyveikkel segítenek: Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna” Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor, Vitray Tamás, Závada Pál.

142 Responses to “Veszíts el egy könyvet!”

  1. NagyEra says:

    Nagggyon ügyes!!!:))

  2. Turulcsirip - justhvk says:

    [...] el egy könyvet! játék: http://blog.justhvk.hu/?p=521 « előző | justhvk — 2008. 03. 24. [...]

  3. bodzasfanta says:

    A BookCrossing nem erről szól? Miért nem annak a keretein belül csináljátok?
    http://bookcrossing.com/

  4. Vassné Lucz Klári says:

    Grecsó Krisztián földije vagyok,könyvfaló,kár,h errefelé nem vesznek el könyvek.

  5. NagyEra says:

    Sztem ez lesz benne a jó; máshol is vesszenek el a könyvek, ne csak itt Oh-n! Veszítsd el Te az elsőt!:)

  6. Turulcsirip - auranala says:

    [...] el egy könyvet!:) http://blog.justhvk.hu/?p=521 « előző | auranala — 2008. 03. 25. [...]

  7. csokinyuszi says:

    Érdekesen hangzik,de nem biztos,hogy sokan válnának meg szeretett könyvüktől.Főleg ahogy te is írtad:”igen csekély az esélye, hogy valaha viszontlásd még egyszer.”
    Én is szívesen részt vennék ebben a játékban,de jól át kell gondolni,hogy milyen könyvet szánok elhagyni. :S
    Remélem azért találok majd könyvet/eket a buszon,vagy a vonaton.
    Sok sikert hozzá! :)

  8. szpeti says:

    Engem itt nem szólítottatok meg, mert nem vagyok orosházi, viszont a feleslegessé vált könyveimet rendszeresen beviszem a kerületi Szabó Ervin könyvtárba. Ez talán kevésbé kalandos, mint elhagyni, viszont jóval nagyobb eséllyel hasznosul mások számára. Ti nem örülnétek jobban, ha bevinnék nektek a felesleges könyveket, mint ha szanaszét hagyják az utcán?

  9. Szandi says:

    Nagyon tetszik ez az ötlet, hogy a város különböző pontjain összeakadhatok “elhagyott” könyvekkel! A játék alapötletét kitaláló Lakner Pálné Marika néninek ( aki a történelem tanárom volt általános iskolában, ha nem tévedek!! ) pedig csak gratulálni tudok, mert igy legalább kevésbé ismert könyveket is megismerhetnek a “megtalálók”! =) És merem remélni, hogy én is összeakadok egy “elhagyott” könyvvel, hogy én is “elhagyhassam”! =)

  10. kiskanál says:

    Sziasztok!

    Kedves könyvtárosok, mit szólnátok ahhoz, hogy a könyvtár fele valahol a város-ok-ban van elveszítve?
    Az ötlet elgondolkoztató. Enyhén szólva.

  11. nennial says:

    gratu az ötlethet a szervezőknek. szerintem egyszerű és nagyszerű (kicsit szkeptikus vagyok ugyan, hogy ez mennyire működik majd Magyarországon, de én rajta leszek az ügyön, ígérem :)
    szpetinek és kiskanálnak pedig annyit üzenek, hogy az övékhez hasonló negatív hozzáállás kényelmes ugyan, de nem visz előrébb. ha már kicsit sem bízunk meg honfitársainkba, mit várhatunk még az élettől. és különben is. játszani nagyon jó!!
    hajrá! :))

  12. bcs says:

    NagyEra: Köszi! :)
    bodzasfanta: A bookcrossing hasonló, csak összehasonlíthatatlanul nagyobb volumenű projekt. Viszont – és ez sajnos probléma – angol nyelvű. És még egy ok, amiért külön próbálkozunk: szerettük volna, ha a játék nagy nyilvánosság bevonásával indul. Ehhez a dedikált könyvek mellett egy új oldal tűnt a jobb megoldásnak.
    Klári: Ezek szerint Szegvár? :) De hol itt a gond? :) Hát veszíts el te is egy könyvet felétek! Blogunk jobb felső sarkában van az “elVeszítési nyilatkozat”, azt ragaszd bele a könyvbe, aztán hagyd el az első padon. Hátha lesznek követőid.
    csokinyuszi: Holnap az Orosháza-Budapest útvonalon is elhagyunk pár kötetet, hátha összeakadsz eggyel. Egyébként igazad van: a játék egy kis lemondással jár.
    szpeti: A “Kedves, drága olvasó! Blogolvasó, könyvtári olvasó, könyvolvasó, olvasó!” megszólításból egyik sem illik rád? :) Azt hiszem, félreértetted a játékot: mi nem “felesleges” könyvekről, hanem kedvenc könyvekről beszélünk. Amúgy meg ez csak egy játék. (És nagyon tetszik a jelző, amit használtál. Kalandos.)
    Szandi: Az üzeneted remélem olvassa Marika is. Ahhoz pedig, hogy elhagyj egy könyvet, nem muszáj találni… ;)
    kiskanál: Ha arra gondolsz, amire én, akkor azok a könyvek nincsenek elveszítve. Csak nem hozták vissza. :)
    nennial: Nagyon köszönjük! Egy kicsit én is szkeptikus vagyok, na de ha ki se próbáljuk…? Azt hiszem, néhány hónapot érdemes várni, hogy kiderüljön: életképes-e az ötlet. Egyébként pedig a lényegben egyetértünk: játszani nagyon jó!

  13. tangram says:

    Szívesen rátalálnék egyik-másik kötetre – kiváló szerzőket nyert meg magának az ügy, meg az ügyesek :o)
    Imádok játszani, figyelni fogom a fórumot, meg a környékemet is…
    Nagyon szurkolok a játéknak, gratulálok Marika néninek, Csabinak és minden könyvtárosoknak!!!

  14. Bronstein says:

    Én már találtam egyet!

  15. ker0 says:

    Grat, bár nekem dejavu-m van kicsit a dologgal kapcsolatban. Mintha lett volna ez vhol. Kitehetnéd az olvaslakra is :)

  16. rita says:

    nekem már volt alkalmam egy angol nyelvű könyvvel így találkozni, Tom Holt írta és a Szigeten akadtam rá. Tökjó érzés, keresem az elhagyandóm én is! Jó olvasást Mindenkinek!

  17. Trinity says:

    Még sosem találtam könyvet, de nagyon szeretnék…Hihetetlenül sok játékoskedvű ember van. Jó párszor úgy vagyok, hogy naaa…mit olvassak? És ha már a sors elém hozna valamit, biztos elolvasnám…és tovább is adnám…Gratula az ötlethez és a könyvtárosoknak is!

  18. Hangtárnok | Könyvvesztés Orosházán says:

    [...] a Könyvtárosházán, a könyvtár [...]

  19. vild says:

    azért jó a magyar oldal, mert például én sem tudok (még) angolul… érdekes lesz. már nézegetem a könyveimet, melyiket kéne elhagynom…és nagyon szeretnék én is találni egyet.

  20. bajla says:

    az ötlet remek, de kísértetiesen hasonlít egy 3 évvel ezelőtti “szellemkommandós” akciómra. ettől függetlenül játékra fel!

  21. Mátyás Lászlóné says:

    Kövétésre méltó ötletnek tartom. Nagyon tetszik. Remélem sikeres lesz a játék.

  22. konok says:

    Köszönöm szépen a lehetőséget. Az akció kapott tőlem egy bejegyzést, illetve terjesztem az ötletet, amerre tudom (pl. szombathelyi könyvtárosok közt, meg egy könyvesboltláncnál). És természetesen könyvekkel is csatlakozni fogok.

  23. ford says:

    aha, ezt már én eljátszottam kölcsön könyvvel 10éve, jó móka – tehát, ha megtaláltad a 7es buszon kv: titán szirénjeit, léci juttasd vissza a jogos tulajdonosának, köszi

  24. Mark'yhennon says:

    Sziasztok! Beszálltam a játékba: http://markyhennon.blogter.hu/?post_id=256634

    Remélem, akihez a könyvek kerülnek, örömme fogja lapozgatni őket.

  25. brünnhilde says:

    CD-t lehet elveszíteni?

  26. Beau de Noir says:

    őszntén szólva semmi kedvem elhagyni egy könyvet a sajátjaim közül, pláne ha az kedvenc..
    mindemellett pedig erős kételyeim vannak, hogy az ily módon elhagyott könyv sorsa mi lesz…

    ;-)

  27. AnTalk says:

    Jó ötlet, támogatom. Ha lehet, szépen csomagoljátok be vízálló zacsiba az elvesztendő könyveket, nehogy tönkre ázzanak, mire megtalálják.

  28. Zazie says:

    Nagyon tetszik az ötlet, és bár budapesti vagyok, biztosan én is elveszítek néhány könyvet padokon, múzeumban, könyvtárban :) A meglévő kedvenceimet nem szívesen “áldoznám fel”, ezért holnap meglátogatok egy antikváriumot ebből a célból. Gratulálok a kezdeményezéshez!

  29. Sieglinde says:

    Brünn, te tán elvesztenéd a kedvenc Ringedet? :D

    Nemtom… én túlságosan ragaszkodom a jó könyvekhez. Minél régebbi és szétesettebb, annál inkább. Semmi pénzért nem válnék meg mondjuk a Rejtőimtől :D

    Új könyvet elveszíteni luxus lenne. Rossz könyvet meg… most minek kínozza az ember azt, aki megtalálja?

  30. Joanne says:

    Tetszik, nagyon tetszik. Tetszett már egy éve is, amikor a bookcrossingról olvastam. Ezért is motoszkál a fejemben egy kötözködő kérdés (bocs). Miért írjátok, hogy “a játék alapötlete egy olvasónk, Lakner Pálné Marika fejéből pattant ki”. Nem 3 amerikai fiatal “fejéből pattant ki az ötlet”? Főleg az alapötlet!

  31. brünnhilde says:

    Helló Hugi!!
    Na, hát Ringet azért nem, sőt, abból még be kell szereznem vagy 8-10 felvételt :-))
    De például Vivaldi Négy évszakjából két lemezem is van, hát miért ne adnám oda. A “karácsonyi klasszikusok” és hasonló szórólemezekről már nem is beszélve – bár, azok meg olyan gagyik, hogy tán szégyellném felajánlani.
    Ne új és ne rossz könyvre gondolj, hanem duplikátumokra.
    Vagy olyasmire, ami neked megvan ugyan, de nem a szíved csücske, más viszont örülne neki. Album a festőtől akit utálsz, de más lehet imádná. Regény, ami nem a stílusod, de ugye ízlések és pofonok …. Kislánykori csíkos könyvek, neked viszont négy fiad van és már inkább nem próbálkoznátok …. hasonlók. Jópofa dolog ez.

  32. CSMKE » Blog Archive » Veszíts el egy könyvet! says:

    [...] Orosházán már megint kitaláltak valamit. Illetve továbbfejlesztettek, de jó ötletnek tűnik. [...]

  33. Laikus says:

    Jelentem,nemzetközivé lép ki a project.

    Szombattól pár könyv Vajdaságszerte is elindul …

  34. billen says:

    “Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.”- Buddha /Így talán könyebb megválni a kedvencektől… :)

  35. tibi says:

    Jöjjön ide egy angol nyelvű cikk!

    Ha el tudod olvasni, megértheted, nálunk miért most indul a “Veszítsd el a könyvet” játék (ami egyébként tényleg jó ötlet és nem árt neki egy kis magyaros lendület)
    Ha nem tudod elolvasni, akkor is rájöhetsz:)

    Welcome to BookCrossing, where 657,039 people in over 130 countries come to share their passion for books with the world. How? It’s easy.

    Simply click on the link below and sign up for free in less than 1 minute– that’s it!

    At BookCrossing, you can register any book you have on the site, and then set the book free to travel the world and find new readers.

    Leave it on a park bench, at a coffee shop, at a hotel on vacation. Share it with a friend or tuck it onto a bookshelf at the gym — anywhere it might find a new reader! What happens next is up to fate, and we never know where our books might travel next. Track the book’s journey around the world as it is passed on from person to person.

    Join hundreds of thousands of active BookCrossers daily in our many forums to discuss your favorite authors, characters and books in every genre throughout history right up through current releases.

    Help make the whole world a library and share the joy of literacy. Reading becomes an adventure when you BookCross!

    Help spread the word and bookmark us at StumbleUpon, Del.icio.us, Digg and more!

    http://www.bookcrossing.com

  36. tibi says:

    Jöjjön ide egy angol nyelvű cikk!

    Ha el tudod olvasni, megértheted, nálunk miért nem volt ismert eddig a “Veszítsd el a könyvet” játék (ami egyébként tényleg jó ötlet és nem árt neki egy kis magyaros lendület)
    Ha nem tudod elolvasni, akkor is kitalálhatod:)

    A megtalált angol(vagy más) nyelvű “elveszett könyveket” könyveket a magyarok többsége vsz. leadná a portán, a kisebbség pedig eladná egy antikváriumnak, mivel nem igen tudunk ‘külföldiül’ olvasni.

    Azért egy javaslattal előállnék a kiadók, könyvtárak stb. felé:
    Magyar írodalmárok műveinek idegen nyelvi fordításait is el-el lehetne veszíteni, gondolva a hazánkban megforduló külföldiekre.

    A cikk:

    Welcome to BookCrossing, where 657,039 people in over 130 countries come to share their passion for books with the world. How? It’s easy.

    Simply click on the link below and sign up for free in less than 1 minute– that’s it!

    At BookCrossing, you can register any book you have on the site, and then set the book free to travel the world and find new readers.

    Leave it on a park bench, at a coffee shop, at a hotel on vacation. Share it with a friend or tuck it onto a bookshelf at the gym — anywhere it might find a new reader! What happens next is up to fate, and we never know where our books might travel next. Track the book’s journey around the world as it is passed on from person to person.

    Join hundreds of thousands of active BookCrossers daily in our many forums to discuss your favorite authors, characters and books in every genre throughout history right up through current releases.

    Help make the whole world a library and share the joy of literacy. Reading becomes an adventure when you BookCross!

    Help spread the word and bookmark us at StumbleUpon, Del.icio.us, Digg and more!

    http://www.bookcrossing.com

  37. kőklára says:

    Remek játék, amit nem lehet nem komolyan venni! 1 könyvvel annyi mindent üzenhetsz egy másik embernek. Fantáziád beindulhat, beleszagolhatsz a könyvbe… Csupa jó érzés. Semmi készen kapott, előfőzött gondolat. Csupa izgalom… az olvasás. Meg ami megelőzi. Ne legyünk már annyira földhözragadtak! Máris lázasan jár az agyam, melyik könyvet fogom elveszíteni elsőnek.
    (Orosházán érettségiztem, az élet sodrásában jó visszagondolni a kiinduló állomásra) Sok örömet a játékhoz minden erre érdemes és erre képes embertársamnak!

  38. Atelll says:

    Üdv Vajdasàgbòl!Az ötlet kiràly,talàn egyeseket kiràngat a szappanoperàk szànalmas vilàgàbòl ès màrcsak ezèrt is tàmogom.Nemhinnèm h erre sok követöre lel az ötlet,de ha màsnem megajàndèkozok valakit ilymòd,nem-e nagyobb öröm adni?

  39. pimpim says:

    pont ma regisztráltam a bookcrossingon, mert naggggyon tetszett az ötlet, de ha itthon is van akkkor csak is a hazait..
    én szívesen elhagyok könyvet,nem baj ha eladják, nem baj ha megtartják az az ő dolguk. Az enyém, hogy ott hagyjam örömnek,csak úgy, egy mosoly helyett.
    hatalmas gratula mindenkinek aki egy cseppet is hozzá tett az akcióhoz

  40. szilvi says:

    Izgalmas!!! A bookcrossingról már én is hallottam, örülök, hogy van magyar kezdeményezés, remélem Erdélybe is jutnak el elveszett könyvek, esetleg itt is beindul a könyvelvesztés/megtalálás. Gratula :)

  41. Darrick says:

    Na, én máris eljutattam a linketeket néhány embernek, most meg azon gondolkodom mit hagyjak el. :)

  42. Jani says:

    Nagyon jó ötlet! Nekem több olyan könyvem is van, amit két három példányban szereztem már be, azért hogy itthon Pesten, avagy otthon Pécsen is tudjam olvasni, ha éppem kedvem támad rá. Ezek közül néhányat én is el fogok hagyni.

  43. Karap Zsuzsanna says:

    Hihetetlenül kreatív és végtelenül emberi ötlet, nagyon tetszik. Velem már történt hasonló eset, kiskoromban egyenesen hozzám vágtak egy könyvet (iskolában, a ,,nagyok”), hogy ,,Olvasd el, jó!”. Már akkor is szívmelengető volt a dolog, hát még most, hogy megijedni sem fogok a meglepetés miatt. :) Azt hiszem, én is beszállok az akcióba, épp most van egy új kedvencem, amit két példányban vettem meg.

  44. Mozgalmas szombat | juditjocenoémie says:

    [...] aki ismet egy nagyon jopofa dolgot irt: egy uj orszagos jatek, amire mindenki benevezhet: Veszits el egy konyvet! Gondolkozom, hogy beinditom Lyonban is… Bar Joce nagyon pesszimista ezugyben [...]

  45. Sándor Ilona says:

    Ez egy fantasztikus ötlet. Ilyen jót már régen hallottam. Nagyon tetszik, és ajánlani fogom mindenkinek!

  46. ash says:

    hm… yoo ötlet! nyíregyházán is elveszíthetne vki könyvet… :)

  47. Kovácsik Ivett says:

    Sziasztok! Szarvasról írok a Tv-ben hallottam a “veszíts el egy könyvet” akcióról! Gondoltam megválok egy könyvemtől és én is “elveszítem”. Érdeklődnék, hogy nem gond ha a könyv nem a Ti könyvtárotokből van?

  48. Kovácsik Ivett says:

    Nem tudom hová kell beírni de én ma reggel elveszítem a PAMELA QUEEN NE REJTŐZZ EL! C KÖNYVÉT! Sziasztok Ivett

  49. Xcangtadkhuang says:

    Az ötlet kedves, de egy-két kivételtől eltekintve, nem fog működni.
    A könyvek többségét olyan népek fogják megtalálni, akik egész nap az utcán vannak, mert ráérnek szédelegni, könyvet még életükben nem olvastak, és vagy szétszaggatják, mert milyen érdekesen hordja a szél a lapokat, vagy kiszakítják a személyes üzenetet, és loholnak vele az antikváriumba, hátha kapnak érte egy kisfröccs árát.

  50. Adri says:

    Szerintem ez egy remek kezdeményezés, de sajnálkozva olvasom, hogy többnyire Budapesten és más nagyobb városban vesznek el a könyvek… Úgyhogy azt hiszem én is belehúzok, és elveszítek egy-két könyvet Bács-Kiskun megyében, mondjuk Baja környékén. :)

  51. bcs says:

    Ivett: semmiképp se könyvtári könyvet veszíts el, pláne ne a mienket! :)
    A fórumunk címe, ahol az elveszett könyvet regisztrálhatod: http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=justhvk.
    Xcangtadkhuang: ez is benne a van a pakliban, de az is, hogy a könyvednek sokan fogank örülni. Próba cseresznye.
    Adri: hajrá! És légyszi a fórumon is írd meg, mit, hol, miért…

  52. Gyürüsi Jenő says:

    Nagyszerű! Csináljuk, hátha javul a köznapi beszéd az iskolában és politikusok között is.

  53. Eleni says:

    hihetetlen jonak tartom az otletet hnap elvesztek egy konyvet az oktogon kornyékén:P

  54. Iza says:

    Sziasztok! Én az elveszített könyvem elejére ráragasztottam a játék logóját, hogy ha valaki felismeri, hát bátran nyúljon hozzá. Remélem megtalálják, és nagyon remélem én is találok majd egyet. : )

  55. bcs says:

    Szia Iza, ez is egy nagyon jó ötlet. Mi könyvjelzőkben gondolkodunk, aminek a könyvből kilógó részén lesz látható a logo.

  56. CsN says:

    Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy a könyv követhetősége szempontjából nem lehetne-e néhány pontozott vonallal megtoldani az elVeszítési Nyilatkozatot, ha már az eredeti elvesztő aláírása is szerepel rajta? Így lehetne látni a következő – és a következő és a következő – elVesztő nevét is. Ezáltal egy megTalált könyvből azonnal látszódna, hogy már hányan találták meg, illetve – jó esetben – hányan olvasták el. Szerintem a több név látványa plusz ösztönző tényező lenne a játékban való részvételre.

    Bocs, ha hülyeséget írtam. Akkor is, ha nyitott kapukat döngetek.

    Még délután elVesztek egy könyvet. :)

  57. Kovácsik Ivett says:

    Sziasztok! Rosszul fogalmaztam. Nem könyvtári a könyv hanem sajátom! Elveszítettem a pékségben tegnap reggel, beleragasztottam a szöveget és aláírtam csak remélni tudom, hogy jó embereket talál meg a könyv! Sok sikert!Követni fogom az eseményeket! Azok az emberek akik negatív véleményen vannak csak azt tudom üzenni, hogy semmi sem kötelező pl: az sem,hogy ide beírjanak. Csak így tovább!!!!!!!!!!

  58. Timcsi says:

    Sziasztok!

    Én is kiválasztottam egy pár könyvet. Első felindulásból olyan könyveket tartottam erre alkalmasnak, amiket tizenévesen olvastam és ha nem is szépirodalmi alkotások, azok indítottak el az olvasás szeretete felé. (Alsós osztályfőnököm mondta mindig, hogy Neki mindegy, hogy mit, csak olvassunk, mert attól fejlődik a szókincsünk. :D )
    Aztán lelkesen újságoltam páromnak, hogy mit tervezek, mire Neki eszébe jutott, mennyit nevettünk azon amikor összeköltöztünk, hogy sok könyv megvolt Neki is, meg Nekem is, így van mit elhagyni. :)
    Mi is attól féltünk, hogy nem kerül jó kezekbe. Szeretjük ezeket a könyveket.. Mi arra jutottunk, hogy a tiniregényeimet iskolákba belógva, a többit meg diákkocsmákban, és egyéb olyan helyeken hagyjuk ahol nagyobb eséllyel kerül jó kezekbe.
    Izgatottan várom, mi lesz ebből!! Közösségi portálok üzenőfalára Vele! :)

  59. Saci says:

    Sziasztok!
    Lelkesen vetem bele magam ebbe a nagyszerű játékba,imádok olvasni.Remélem én is találok majd egy könyvet valahol.Még nem tudom,melyik szeretett példányomat fogom elveszíteni Dunaharasztiban,holnap lépek a tettek mezejére.
    Jó olvasást kívánok mindenkinek!
    Saci

  60. Prümi says:

    Sziasztok!
    Szuper ötlet, nagyon izgi, kalandos!
    Szeretnék könyvet találni!
    Remélem országos sikere lesz.
    Üdv a kezdeményezőknek!
    Prümi

  61. Turulcsirip - justhvk says:

    [...] http://blog.justhvk.hu/?p=521. Fórum: http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=justhvk. « előző | justhvk — 2008. [...]

  62. Pappné Beke Judit says:

    Kedves Kollégák!
    Rendkívül jó ötlet, melyhez a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár kollektívája ezúton is csatlakozni kíván.Saját könyveinket szeretnénk ápr.24-én, a Helikoni Ünnepségek ideje alatt “elveszíteni” a városban. Ekkor ugyanis a diákvárosban(Balaton fővárosában) +4 ezer fő tanuló tartózkodik, nagy a nyüzsgés, reméljük jó helyre kerülhetnek elolvasásra a kötetek és folytatása lesz a lakosság részéről.
    Mégegyszer köszönjük, h. kitaláltátok és elindítottátok e programot!Üdv. Judit

  63. bcs says:

    Kedves Judit, nagyon köszönjük a csatlakozást és a szép sorokat egyaránt. Reméltük, hogy sok könyvtár mellénk áll majd, de most ennek az egynek is nagyon örülünk! :) Pláne, hogy a 2006-os Év könyvtáráról van szó, na meg egy csodálatos városról. ;)

  64. Hangtárnok | Tarnaszentmiklós nyert! says:

    [...] adtunk az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár által meghirdetett Veszíts el egy könyvet! olvasásnépszerűsítő játékról, most indult egy játék a játékban: a kortárs írók és [...]

  65. mcdas says:

    Na Gouranga!

    Akkor én meg ősi Szanszkritt szentírásokat fogok elhagyni. :)
    Néhány Bhagavad-Gitát, meg ilyenek…

    Rádhe-Rádhe!

  66. Móni says:

    Sziasztok!

    Én megtettem mindent annak érdekében,hogy terjedjen a dolog,nagyon sok lelkes visszajelzés volt,ám továbbra is úgy vélem,nem minden településen nyerő a dolog,de megpróbálni meg kell!Én olyan könyvet hagytam el Siófokon,amelyet én is szívesen olvastam,ráadásul olyan helyen,ahol tuti megtalálják,de eddig sajnos semmi rakció nem jött rá,igaz,erre szinte fogadni is mertem volna.Úgy döntöttem,elhagyok még egyet ebben a városban,de a többit csak és kizárólag sokkal nagyobb vagy sokkal kisebb településeken ‘terjesztem’,bár olvasni itt sem ártana a kedves lakóknak,még ha nem is az én könyveimet!További sok sikert az akcióhoz!Egy lelkes követőtök!

  67. cserke says:

    Szuper az ötlet, lelkesen csatlakoztunk!!
    http://href.hu/x/589k

  68. Adri/Vipers says:

    Sziasztok!

    A Viperák Amerikai Futball Egyesület, és a Magyarországi Amerikai Futball Csapatok Szövetsége szeretne csatlakozni az akciótokhoz azzal, hogy az MAFSZ felajánlásával minden egyes általunk elhagyott könyvhöz a megtalálóknak ajándék bajnoki döntőjegyeket adnánk.

    Szeretnénk ezzel amellett, hogy a kezdeményezés sikerességét növeljük, oszlatni azt a tévhitet, hogy a sport és a kultúra nem fér meg együtt.

    Üdvözlettel:

    Góguczné Pierog Adrienn

  69. abessza says:

    Jó ötlet, csak nem új, a bookcrossing.com (igaz nem könyvtárak, hanem „magánszemélyek” által) már 2001 óta működik, bár engem meglehetősen kiábrándított, hogy 5 regisztráltan „elhagyott” könyvemből csak 1-ről érkezett visszajelzés.
    Tán túl drágák a könyvek nálunk? Vagy túl jókat indítottam útnak? Esetleg a megtalálók pont a magyar lakosság funkcionálisan analfabéta többségéhez tartoztak, így a beragasztott üzenetet sem értették? :)

  70. bcs says:

    Adrienn, ez nagyon jó! Köszönjük, és kíváncsian várjuk a fejleményeket.

    abessza, szerintem ez az arány nem is olyan rossz. Pláne, ha tényleg jó könyvek voltak. :)

  71. Ildikó says:

    Zalaegerszegen elveszített már valaki valamit? Én a hét végén elkezdem.

  72. zsebibaba says:

    Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hajrá emberek! Jövő héten én is elveszítek majd egy könyvet Szombathelyen. :)

  73. Merras says:

    Mint a magyar scifi élet egyik központi weboldala, mi is örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Az SFportal stábja idáig 4 kötetet veszített el. Találjátok meg őket! ;-)

  74. liebererzsi says:

    Örülök az ötletnek, kipróbálom és szurkolok, hogy elérhesse nemes célját: olvassanak minél többen!üdvözlettel, Erzsi

  75. Szabó Ágnes says:

    Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek,ennek a jó játéknak.Természetesen nemcsak csatlakozom hozzá, hanem igyekszem baráti, tanítványi körben is népszerűsíteni!
    Jó lenne, ha az olvasás gyönyörűsége újra elkápráztatná az embereket és a diákságot…( egy matematika tanár)

  76. Saci says:

    Sziasztok!
    Elvesztettem egy könyvet 04.03.-án Dunaharasztiban a Baktay Gimnáziumban.
    Érdekes lesz ez a játék!!!!!
    Hajrá olvasók!!!!
    Saci

  77. Bencze Imréné says:

    Érdekes kezdeményezés, kedves Oszkár! (vagy Marika?)Szívesen belépek Vámos Miklós Öt kis regény c. könyvével. Villamoson hagyom Budapesten. Üdv. Ágnes

  78. Rómer Ilona says:

    Nagyon érdekes, izgalmas, hasznos játékot indítottak el. Én részemrő képzőművészettel kapcsolatos könyvet fogok elveszíteni, de ilyet is szeretnék találni.
    Csak még egy ötlet, ahol jegyzik a könyvek sorsát, ott lehetne rögtön csoportosítva, /mint a könyvtárakban is/ hogy könnyebben áttekinthető és nyomonkövethető legyen bárki számára.
    Érdekelne még, hogy ki volt az aki azt írta, hogy neki az alsós tanítónénije azt mondta, hogy mindegy mit, csak olvasson. Azért, mert én amikor alsó tagozaton tanítottam, akkor vettem a bátorságot, s mondtam ilyet még a kötelező helyett is, mert egy szabadon választott téma mégiscsak kedvesebb, érdekfeszítőbb. S ha már megszerette valaki a kedvencein keresztül az olvasás ízét, akkor a kötelező is jobban megy. Nem igaz?
    Azért szerintem ne az utcákon tereken hagyjátok az értékes könyveiteket, inkább iskolákban, intézményekben.
    De szerintem biztosan nagy izgalom egy szép könyvet találni, és még több örömöt okozhat elolvasás után továbbadni.

  79. Newsee says:

    Én ma Gödöllőn veszítettem el egy könyvet, hátha mozgalmat indítok ott is ;-)

  80. juhturo says:

    Immár két éve játszom a bookcrossingot, Magyarországon a legtöbb könyvet én “veszítettem el”, de a tapasztalataim sajnos nem túl jók. Inkább postán csereberélek a világban, mert az úgynevezett “vadon hagyott” könyveim kb 2%-a lett újra belogolva (ezúton is köszi azoknak, akik megtették)

    Készítettem magyar nyelvű matricát is, mivel összesen kb 5-6 aktív magyar felhasználó van, nem érdemes a honlapot lefordítani (bár erre is ajánlkoztam).

    http://www.atelierdefengshui.com/bclabels.htm

    innen letölthető a magyar matrica.

    Egyébként örülök az ötletnek, ezentúl a magyarországon elhagyott könyveimbe ezt a cetlit is beragasztom majd.

    Sok sikert.

  81. bcs says:

    Minden újonnan bekapcsolódott játékost szeretettel köszöntünk, igen-igen, mozgalom, az legyen! :)
    juhturo: ez a 2% bizony elgondolkodtató. Szerintem kulcskérdés, hogy mennyire sikerül megismertetni az országgal a játékot. Mi ezen vagyunk, nagyon.

  82. » elhagyós projekt at karas david says:

    [...] itt a projekt leírása. a lényeg, hogy el kell hagyni egy könyvet és más örülni fog neki majd elhagyja ő is. és réka: réka says: baaa megvan réka says: van 4 jókai aranyemberem réka says: mind a 4et elhagyom réka says: kicseszés mi réka says: :D:D [...]

  83. lacipapa says:

    Szevasztok!
    A csorvási Bartók Béla könyvtár és olvasói is csazlakoztak a játékhoz? – mozgalomhoz?. A városunkban már tíznél több könyvet “veszítettek el” a vállalkozó kedvű olvasóink. A legjobb dolog az, hogy gyerekek is csatlakoztak és kedvenc mesekönyvüket ajánlották fel, illetve kértek segítséget az “elvesztéshez”. Reméljük, nemsokára ki fogunk lépni a városunk határán túlra is.
    Jó lenne, ha az “elvesztett” könyvek többször is “elvesztésre kerülnének”, ezért mindegyikbe beragasztjuk az “útvonalnyilvántartást”.

  84. bcs says:

    lacipapa, a fórumon is regisztráltátok a könyvet? Már csak az “útvonalnyilvántartás” végett is. ;)

  85. Bágyi Ibolya says:

    Székelyudvarhelyen elindítottuk a játékot, a Városi Könyvtár munkatársai veszítettek el nyolc könyvet indulásképpen.
    Reméljük nagy sikere lesz a játéknak Székelyföldön is.
    Üdvözlettel,
    a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkaközössége

  86. bcs says:

    Szia Ibolya, nagyon örülünk nektek!
    Téged is arra kérlek, hogy a játék fórumába is regisztráljátok a könyveket, hogy tudjuk miket és hol hagytatok el.

    Mindenkinek üzenem: ha kell segítség a regisztrálásban, itt vagyunk! :)

  87. Timcsi says:

    RE. 78 :

    Én írtam, amit az akkori osztályfőnököm B. Edit néni mondott. (” mindegy, mit,csak olvassaunk”) Azzal a meglátással is egyetértek, amit tetszett írni, miszerint ne annyira utcán hagyjuk el. (Írtam is) Viszont olyan szép idő van, nagyon jó lenne egy padon könyvet lelve valami számomra újat olvasni a napsütésben. Vannak olyan helyek, ahol azért jó az esély arra, hogy olyan talája meg, aki értékeli. Bizalom kérdése és egy szép gesztus az, hogy bár nem ismerjük egymást, valanmi olyanra hívjuk fel valaki figyelmét, ami nekünk örömet okozott.
    Egyébként az én kedvbenc könyveim már úton vannak (Kis Herceg , Orwell – 1984, stb) Igazán fantasztikus könyvek, nagyon megdöbbentem volna, ha ezek a könyvek kimaradtak volna.. :)

    Timcsi

  88. bazsó bazsa says:

    nem szeretek olvasni még a H.Wera és a H Ági erőlteti akkor sem!!!!

  89. herceg says:

    Sziasztok.Ma találtam egy könyvet.Pontosan 11kor az íróasztalomon.Igaz a munka könyvem volt mert kirúgtak.Úgyhogy most lesz időm keresgélni elhagyott könyveket….

  90. Kovács Lászlóné says:

    Kedves Kezdeményezők!
    Nagyon jónak tartom a játékot, s ötletet is adtak, hogyan lehet népszerűsíteni az olvasást, mondjuk egy iskolai könyvtárban.Az én ötletem annyiban változna, hogy az iskolán belül hagynánk el azt a könyvet, amit szeretnénk, ha a gyermekeink elolvasnánk, majd nyomon követnénk, hogy hány gyermeknek keltette fel az érdeklődését, s vetélkedőtis szerveznénk, ahol jutalmaznánk a legtöbbet tudókat. Lehet ez egyszerre több könyv “elvesztése” is. Üdvözlettel: Egy lelkes könyvtáros

  91. Hasilló György says:

    Ötletes :-) Mindenki ott hagyja el szerintem ahol a legjobbnak tartja, ha az egy iskola, akkor ott, ha az egy könyvtári asztal valahol, akkor pedig ott. Jó játékot mindenkinek!

  92. bcs says:

    Kedves “lelkes könyvtáros”, hajrá! Szegeden már elindult egy suliban a játék, részletek a blogjukon: http://jugyu-gyakkonyvtar.klog.hu/?p=266.

  93. Lászlóffy Aladárné says:

    Nagyon eredeti, jó ötlet akkor is, ha valószínű nem mindenki él vele.
    Már az is nyereség, ha csak 2 ember olvas el egy “elvesztett” könyvet.
    Unokáim nagyon szeretnek olvasni, remélem Ők is találnak ilyen könyveket.

    Sikeres elvesztést és keresgélést!

    egy nagymama

  94. Turulcsirip - abonyijanos says:

    [...] kaptam. Édes: Veszíts el Te is egy könyvet!!! http://blog.justhvk.hu//?p=521 « előző | abonyijanos — 2008. 04. 12. [...]

  95. glad says:

    Na most hirtelen nem találom a beírásom:

    Szóval azt írtam az elöbb, hogy azért nem kellene plagizálni és úgy beállítani, hogy ” Lakner Pálné Marika fejéből pattant ki.”
    Ez már külföldön 2001 óta létező dolog, ez annak nyilván való (persze nagyszerű) koppintása.

    Ne ékeskedjünk idegen tollakal, még ha nemes is a szándék.

  96. earlybird says:

    Sziasztok!
    Az ötlet JÓ!
    Lássuk, ki tud még olvasni!

  97. TóthnéJudit says:

    Sziasztok!
    Nagyon tetszik a dolog!…mint bármi, ami olvasással kapcsolatos-:)
    Nem olvastam el alaposan a hozzászólásokat, de holnap reggel Szfváron fogok elveszíteni egy könyvet…kíváncsi vagyok fogok-e találni is egyszer??
    J.

  98. Manó says:

    Sziasztok, és Üdvözlet az orosházi könyvtárnak!
    Ma reggel hallottam valamelyik rádióban ezt a könyvelhagyós kezdeményezést. Nagyon jó dolognak tartom. Már csak azért is mert külföldön ez már létezik. Mikor először találkoztam ilyennel (jobban mondva könnyvel, ami senkié de elvihetem és olvashatom, majd valahol otthagyom ahol befejeztem) nagyon meglepődtem,már akkor is tetszett. Amúgy szerintem,már Magyarországon is van ilyen, Ungvári Tamás:Hemingway háborúja könyvét olvastam, amiben azt hiszem volt egy beragasztott papír, hogy “take away”. Mondjuk valószínűnek tartom , hogy inkább az egyszer olvasmányos, olcsóbb kiadású könyvek azok amiknek utazási sorsa is lesz. (Én mondjuk egy Márai könyvet nem biztos hogy bedobnék a közösbe)
    Mindenesetre nagyon jó az ötlet! Nem cél hogy az ember könyvtárat tartson otthon.
    Sok sikert és várom a megtalálandó könyveket Budapesten!

  99. ssebeezolee says:

    Nagyon JÓÓÓÓ ! Ma reggel hallottam a rádióban, még a héten biztos elfogok veszíteni egy könyvet(Pécsen).

  100. TóthnéJudit says:

    Sziasztok!
    Ma Szfváron a 12-es buszon hagytam el P.G.Wodehause Karikacsapás c. könyvét!

  101. zsolti says:

    Sziasztok! Én Budapesten az Operaházban találtam meg Ernest Hemingway Akiért a harang suól című könyvét:)
    Köszönöm az Andrássy utat elárasztó bringásoknak, hogy miattuk elkéstem, mert így legalább megtaláltam a könyvet az egyik lépcsőfordulóban!
    Azért kiváncsi lettem volna, hogy ki volt aki elhagyta, meg gondolom ő is leste pl a szünetben, hogy na vajon kinél lehet a könyv:)
    Jó ez a játék nagyon!
    Szerintem valami kis személyeset is irhatnának bele akik megtalálják vagy elvesztik a könyveket.

    most csak annyi h kiolvasom és elvesztem én is?

  102. bcs says:

    Szia Zsolti, szerintem nem bűn, ha beleírsz valami személyeset.
    Ami a netes teendőket illeti, most röviden összefoglalom ezeket (nem csak miattad, hanem az új játékosok kedvéért is). Szóval ha találsz egy könyvet, klikkelj a játék fórumára (http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=justhvk)
    Ha itt rákattintasz a “Témák” szóra, szerző szerinti betűrendbe lesznek a könyvek, így könnyűszerrel rálelsz a megtalált könyved topikjára. A te eseted azért érdekes például, mert van egy Akiért a harang szól, ám nem biztos, hogy ugyanaz a példány. De ez valójában nem is számít, a lényeg, hogy ott írhatsz egy új hozzászólást, pont olyat, mint amit ide is írtál: hol, és mikor találtad meg, illetve hol veszíted el újra. És a játék már folytatódik is tovább. :)

  103. Hajni0102 says:

    Sziasztok!
    Tegnap este hagytam el első könyvemet a Budapesti Operaház egyik lépcsőfordulójánál.(Hemingway:Akiért a harang szól).Örülök,hogy már meg is találták:-).Én is gondoltam,hogy írok vmi személyeset bele,de aztán nem tettem.Remélem,aki most megtalálta az majd fog vmit írni .Legalább azt,hogy hol és mikor veszítette el megint és egy nevet.-)Remélem tetszeni fog ez a könyv,mert én nagyon szerettem és kettő is volt belőle otthon.Jaj,és még annyit,hogy jó volt a tegnapi Don Giovanni és mivel sokat járok operába,még valoszinűleg hagyok el könyveket arra fele:-))(legközelebb jövőhét szerda:0)

  104. zsolti says:

    ma suliba már el is kezdtem olvasni előadásaim alatt ugyh már vagy 100 oldalnál járok benne és most kezd izgalmas lenni:)
    megtiszteltetésnek érzem, hogy egy első elveszett könyv megtalálója vagyok:)
    Ez így nem poén hogy megmondod h jövőhét szerdán hagyod el:P
    Majd írok bele valamit:)
    akkor írd le hogy mit akartál személyeset beleírni
    amugy lányt még nem láttam ilyen rondán írni:P

  105. Edit says:

    Nagyon jó kezdeményezés!!! Én is találtam egy könyvet Karcagon, boldogan olvastam el. Már el vesztettem én is. Biztos fogok saját könyvet vesziteni. Remélem nagy siker lesz!! Köszönet az ötletgazdának! Üdv E.

  106. Kohári Bea says:

    Mondd csak Edit? mi volt a címe? Egyet én veszítettem el Karcagon, a buszpályán:)

  107. zefi says:

    könyv- és irodalomrajongó vagyok, tehát beszállok a játékba.
    még nézegetem, melyik könyvet is veszítsem el.
    azért nehéz megválni az ilyen kincsektől…
    szkeptikus vagyok, tehát a campus területén fogom elhelyezni, és nem utcán, pályaudvaron stb.
    sajna az a tapasztalat, h. az egyetemisták is irtó keveset olvasnak, hacsak nem bölcsészek.
    tehát remélem, elindítok valamit.
    szuper ötletnek tartom egyébként ezt a kezdeményezést.

  108. kacsintova says:

    Az 5let nagyon érdekes, de számomra kicsit idealista.
    Nagyon szomorúan látnék egy, az időjárás által tönkrement, vagy huligánok által tönretett könyvsalátát bárhol is. Pláne szemetesben.
    Remélem sikerül enélkül megvalósulnia a játéknak. Hajrá!

  109. krikett says:

    Elképesztően jó ötletnek találom! :-) Én már találtam bookcrossingos könyvet Rochesterben a katedrális bejáratánál, és nagyon izgatott lettem. Salzburgban hagytam egy padon,ahonnan már aznap “eltűnt”. Persze, kellenek a könyvtárak, aki nem akarja egy padra letenni egyik kedvenc könyvét, na bumm, hát ne tegye. De aki szívesen játszik, csak “veszítse” el a könyvét bátran – izgalmas dolog könyveket találni, pláne, ha még az érdklődésünkt is felkeltik, és el is olvassuk őket. Kalandra fel! :-)

  110. Makai-Bölöni Judit says:

    Ma Nagyváradon el fogom vesziiteni A 22es csapdáját és nagyon sziivesen megtalálnám Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap 2. kötetét.
    Játszani jóóóóóóóóóó!

  111. Rabo says:

    Egy ma elveszített és ma megtalált könyv: Kurt Starke – Te meg én-mi ketten
    Az ötlet nagyon kreatív és nagyon értékelem!
    Elolvasás után bekapcsolódunk párommal a játékba, mivel együtt találtuk!Elég irónikus…
    Remélem igazán nagy sikere lesz, nálunk biztos nem törik meg a játék!!
    Jó olvasást mindenkinek!!!

  112. csáje says:

    ma az Ofotértnél belefutottam egy Dickens könyvbe =)

  113. Varga Éva says:

    Sziasztok, én is csatlakoztam az elveszítők táborához. Igaz, én egy vidéki városban, de remélem mifelénk is csatlakoznak a játékhoz többen. Amit elhagytam :Anchee Min-Vörös Azalea, Cristian Signol- Csillagok útja, valamint egy szerelmes regény, ami egy látó lány és egy vak férfiról szól. A címe:Szemedben élek.

  114. Teodora says:

    Sziasztok!
    NNaaa szerintem erre találták ki a könyvtár nevű helyet. Miért kéne az amúgy is papír reklámhulladékkal teli városokat traktálni további papírokkal. A könyvtárban a könyveket megtisztelik azzal, hogy kategórizálják és vigyáznak rájuk. Elképzelek egy hajléktalant aki egy fázós késő őszi estén “befűt” Ady összes-sel…pffff….. mert hát ugye nem rajong mindenki a könyvekért. Vagy pl. kinek van gusztusa egy elázott, kutyapisis vagy éppen egy madár által “megtisztelt” példányhoz hozzányúlni. Ugyeee neeeem…
    Kérlek ezen gondolkodjatok el.
    Annyi más izgalmas játék van.
    Üdv. Egy könyvmoly :)

  115. Béla says:

    Teodora! Nem kell így “lefikázni” egy ilyen nemes kezdeményezést, csak egyszerűen nem kell felvenned a földről a kutyapisis könyvet!:-)

  116. futotimi says:

    Ma jutott el hozzám az emil, ami tájékoztat a játékról.
    És nagyon tetszik:-)
    Szeretem, ha valaki kitalál valami újat, valami jót, ami összeköti és közelebb hozza az emberket egymáshoz, ami érdekes, izgi:-)
    És mint könyvtáros lassan végzős hallgató, elgondokodtam, hogy szivesen írnék erről szakdolgozoatot:-)
    Szóval nagyon tetszik, köszönöm mindenkinek, aki részese kezdve a kitalálótól a játékban résztvevőkig-)

  117. bcs says:

    Jó ötlet ez a szakdolgozat, nagyon jót lehetne írni a játékból. Ha elkészül, remélem megosztod velünk. :)

  118. Gárdonyi Géza Általános Iskola és Szakiskola Ács says:

    Iskolánkban elhagytuk a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott könyvet. A gyerekek nagy izgalommal keresték. Úgy tudjuk, már meg is találta valaki! Innentől a könyv a maga útját járja…

  119. Andika says:

    Sziasztok! Remek elgondolás, csatlakozom.

  120. szöszö says:

    Én ma találtam egy könyvet a suliban,ahol dolgozom, gondolom egy diák volt a “tettes.” Duplán örülök, mert egy régen olvasott kedvenc könyvemre akadtam( Fable: My fair lord, persze majd én is elhagyom:)), és azért is, hogy van olyan diákunk, akit lelkesít ez a játék. Most gondolkodom, hogy mit veszítsek el a saját könyveimből. Az ötletet jónak tartom,mert a könyvtárban tényleg vigyáznak a könyvekre, de amikor sokan azt sem tudják, hol található a könyvtár a városban, nem hiszem, hogy sokra megyünk a szép és gondosan őrzött könyvekkel.

  121. Skulo says:

    Remek kezdeményezés! Pont kezdett elfogyni a vécépapír és a gyújtós a hajléktalanszállásokon és így Vitray, Vámos és Verrasztó is megszabadulhat a nyakukon maradt pocsék könyveiktől. Ezzel Marika néni is remekül leplezheti szociális tevékenységnek a Cavinton bevételének elmaradása miatti könyvelhagyásait.
    Itt az idő, hogy újra az utcára kerüljenek a Lenin összesek!

    Vivát! Vivát!

  122. Leo-chan says:

    Nagyon tetszik a kezdeményezés, csak azt sajnálom, hogy nem lehet városonként rákeresni az éppen ott tartózkodó könyvekre. Szerintem nem lenne nehéz megoldani, és rengeteget segítene.
    Mindent összevetve nagyon jó a program, és már meg is találták a könyvem!!! :)

  123. Levendula says:

    Kedves Teodóra-könyvmoly!(114-es)
    A könyvelveszítők nem feltétlenül felelőtlen, trehány emberek. Én például már nappal kinéztem egy megtisztelő helyet a könyvem számára, és este mégse oda tettem, mert féltem, hogy a szabad ég alatt – borússá válván az idő – megázhat. Ahogy olvasom, a könyvelveszítők vissza-visszatérnek meglátogatni elhagyott könyvüket, s ha látnák, hogy rosszul érzi magát ott, ahol elhagyták, bizonyára jobb helyet keresnek számára. (Én legalábbis így tettem volna, s kutyapisi-, madárkakamentes helyet kerestem volna, amennyire lehet. Legalább annyira igyekeztem volna biztonságba helyezni, mint önmagamat szoktam, dehát engem is tojt már le kismadár, és nem dőlt összte a világ! Ettől még nem ülök otthon életem végéig egy biztonságos polcon…)
    abban igazad van , hogy nem kell az amúgy is papír reklámhulladékkal teli városokat traktálni további papírokkal. Csakhogy a könyv nem pusztán papír!
    S ezt még akár egy hajléktalan is tudhatja. A hajléktalanok nem feltétlenül a kultúrálatlanságuk miatt azok. Engem nem bántana, ha látnám, hogy a könyvemet egy hajléktalan veszi magához, még akkor sem, ha tudnám, hogy nem fog nekem visszajelezni az interneten.

  124. kisx says:

    Sziasztok!
    Jó ötlet, de én is kicsit szkeptikus vagyok. (Úgy érzem, kicsi a valószínűsége, hogy olyasvalaki találja meg, aki értékelni is fogja.) Sajnos. De szurkolok.
    Nem olvastam végig a hozzászólásokat, szóval ha más már írt volna hasonlót, akkor bocs.
    Mivel kedvenc könyveimbe rendszeresen beleolvasok, nem szívesen veszíteném el egyiket sem. (Elég volt, amikor ezt megtette helyettem egy gyerekkori jóbarátom. A könyveket véletlenül találtuk meg évekkel később az egyik szekrényük mögött. :) ) Viszont gondolkodom azon, hogy esetleg egy-egy antikváriumból megrendelt ‘másodpéldányt’…

  125. Ildikó says:

    Sziasztok.
    A Borsán olvastam a kezdeményezésről. Én is csatlakozni fogok, mert nagyon tetszik az ötlet!
    Az iwiw-en az üzenőfalon is kiírtam az oldalt, hogy adják tovább az ismerőseim másoknak is.
    Ildikó

  126. zsutti says:

    Helló! Bár én nem szeretem elveszíteni a könyveimet, de az ötlet tetszik! Egy fótóval viszont szolgálhatok, ami Budapesten készült a Lánchíd egyik pillérének talapzatáról.

    http://www.flickr.com/photos/zsutti/2576270330/

  127. epszilon says:

    Szerintem ti mind lököttek vagytok. És mi van, ha valaki a kukába veszíti el a könyveiteket? Tüzelőtámogatás a csöviknek? Beszarás..

  128. BiZz says:

    Mondjatok már egy pár dolgot:
    hol tart az akció, mennyire népszerű mai napság, hány könyv van úton? stb.

    üdv

    BiZz

    http://www.gospelradio.extra.hu

  129. bcs says:

    szia BiZz, új bejegyzésben válaszoltam :) http://blog.justhvk.hu/?p=808

  130. Könyvtárosháza » Veszíts el egy könyvet! says:

    [...] Tudnivalók: http://blog.justhvk.hu/?p=521 [...]

  131. vera says:

    nagyon jó ötlet! :) már böngészem a polcomat… :)

  132. kiskoza blogja » Blog Archívum » Hagyj el egy könyvet… says:

    [...] ötlet. Egy hirtelenfogalmamsincshol található könyvtár könyvtárosa alapított is ennek egy honlapot. A lényege, hogy fogd a kedvenc könyvedet, és valahol véletlenül veszítsd el. Persze, hogy a [...]

  133. szaguldokacaj says:

    Én most fogok beszállni a játékba. Remélem, egyszer majd én fogok találni valahogy egy ily módon elveszített könyvet. :)

  134. Szerda: Veszíts el egy könyvet! | Szeged Ma - tények és vélemények says:

    [...] szerdán kezdi meg Szegeden a “könyvelvesztési” akciót. A mozgalomról bővebben a http://blog.justhvk.hu//?p=521 internetes oldalon tájékozódhatnak az [...]

  135. margo says:

    Szkeptikusok: gondoljatok a pitypangra vagy a gesztenyefára, és minden élőre, ami élni akar! Vajon hány kis pitypangernyő, és hány gesztenyetermés kapaszkodhat meg az összes közül a földben, akik mind élni akarnak?
    A gondolat és a művészet is élni akar (hűűű, de patetikus voltam :), hát segítsünk ebben, most éppen a könyvpotyogtatással. Hátha egy-két könyv igazán célba talál, “földet fog”…
    Ja, és hogy nem jön vissza vagy én nem találok elveszített könyveket? Ez is hozzá tartozik. Nem kesergek emiatt.

    Könyveikhez darabonként féltve ragaszkodóktól kérdem: mi lenne a pitypanggal és a gesztenyefával, ha magukhoz ragasztanák a termésüket, és nem engednék el :)))

    Holnap megyek a munkahelyemre, egy kollégiumba, és jól meg fogom fertőzni a diákokat: játsszanak és csatlakozzanak. Sokat fognak nyerni, no nem “könyvdarabban”.
    Ja, és útközben véletlenül el fogok veszíteni egy könyvet.

    Üdv mindenkinek, jó játékot!

  136. Jászapáti Városi Könyvtár says:

    Remek az ötlet!
    Mi is csatlakozunk a játékhoz olvasóink által felajánlott és otthonról hozott saját könyveinkkel.
    Könyvtárosok

  137. Inez says:

    Az oké, hogy elveszítjük, de mi van, ha még kell neked, és nem látod többé! (akkor megszívtad!) Vagy azt nem kell elhagyni!

  138. Nella says:

    Remek ötlet! :) Én is alig várom, hogy egyszer elveszett könyveket találjak az utcán, parkban, valahol… (Sokat szoktam sétálni, pláne ilyen szép időben, szóval a remény megvan.) Remélem, valaki a Margitszigeten is szándékozik pár érdekes kötetet elhagyni (Fable-függő vagyok, szóval tőle bármi előnyben :D)
    Én pedig kezdetnek négy könyvemet kiválasztottam, és holnap kora délután elszórom erre-arra a városban… egy biztos kerül majd a Károlyi-kertbe is :)

  139. zsolti dia says:

    Hahoooo!!
    Nálam van a könyvatetk amely,
    a PARFÜM c. könyv!! Tatabányán találta a barétnőm 1nöi mosdóban!!
    Nagyon tetszik a könyv,a fimet így már nem fogoom megnézni…
    mondják is hogy nem nagy siker!
    jobb a könyv!!

  140. Buzai Csaba says:

    Szia Zsolti, ennek a könyvnek a megtalálását itt tudod bejelenteni: http://veszitsel.konyvtar.hu/megvan/21
    Kérlek, jelezd ott is, az elveszítő biztos örülni fog neki. És persze veszítsd majd el újra, ha már túl vagy rajta.

    Egyébként ez az a ritka eset, amikor a film is jó, tényleg.

  141. Lea says:

    Most találtam rá erre a kezdeményezésre, hamarosan csatlakozni fogok, azzal, hogy egy most megjelenő, kortárs alkotók munkáiból összeállított válogatás kötetet el fogok hagyni…
    S ajánlom ezt mások figyelmébe is!
    FANTASZTIKUS!!!!! :)

  142. Glória says:

    ebbe van némi hátulütő is, ha pl elhagyod délután 5 kor, majd fél hatkor elkezd zuhogni az eső, és rongyá ázik, akkor azzal annyit értél el hogy tönkre tedd a könyvedet a semmiért, am én már 2 könyvet is találtam, 1 fairy oakot meg 1 twilightet, mindkettőt elhagytam, de nem direkt, egyszer a vonatot aludtam el és amikor megállt futnom kellet, és véletlenül otthagytam, a másikat meg a suliban vesztettem el, remélem nem lett bajuk

Hagyj üzenetet!

ontario tamiflu & immunosuppressed patients Does Tamiflu Contraindicate With Acetaminophen swine flu vaccine lemon cold and flu treatment; New Swine Flu Cases Alendronic acid tamiflu alternative flu prevention 405. tamiflu for swine Treating Parvo With Tamiflu stomach flu symptoms tamiflu or relenza Roche Tamiflu tamiflu wikipedia rumsfeld tamiflu Tamiflu Sale soap note on tamiflu incubation period for swine flu Swine Flu Information swine flu cases tamiflu suspension Flu Treatment For Children how is the swine flu transmitted swine flu origin Cdc Swine Flu Prevention flu symtoms! stopped tamiflu early Stomach Flu Treatment roche tamiflu swine flu Tamiflu Prescribing Directions For Swine Flu tamiflu rumsfield, rumsfeld tamiflu

Depo Flu Provera Symptom

flu prevention signs treatment for stomach flu! Purchase Tamiflu No Prescription flu masks swine flu prevention kits! Generic Version Of Tamiflu buy tamiflu w/ no prescription Flu symptoms flu symptoms and treatment 253. Tamiflu Use In Avian Flu Alendronic acid tamiflu alternative flu prevention 405. san luis potosi swine flu Cold And Flu Prevention And Treatment swine flu cartoon where to buy tamiflu Ap News Tamiflu flu treatment for children, order tamiflu Flu Pandemic Declared tamiflu pregnancy can you get better from h1n1 without tamiflu Tamiflu Ingredian Comprar tamiflu cost of tamiflu 224. acheter tamiflu Mercury In Flu Shots there is no treatment for swine flu how long does the flu usually last How To Prepare For Swine Flu swine flu cdc tamiflu or relenza Herbal Homeopathic Treatment For Swine Flu tamiflu for children swine flu tamiflu, Bactrim For Sinus Infection Flu tamiflu buy?

tamiflu dosing!

Tamiflu Length Of Storage intestinal flu tamiflu prescription drug History Physical Template For Tamiflu tamiflu for sale flu mask p95 Mexican Flu false flu security; flu symtoms! The Flu tamiflu for sale tamiflu and to relenza. Tamiflu Manufacturer Gilliad remedy for stomach flu tamiflu capsules, Swine Flu Funny where to buy tamiflu flu protection Prozac Withdrawal Symptoms Flu Tamiflu rumsfeld tamiflu rumsfield 827. swine flu treatment for uninsured Symptoms Of The Flu who manufactures tamiflu flu tamiflu powder! No Rx Tamiflu swine flu italy; swine flu vaccine Tamiflu What Abnormal Behaviour Was Exhibited tamiflu for sale swine flu symptoms treatment? Will Tamiflu Help Reduce Fever swine flu italy; flu prevention signs Tamiflu Rumsfeld prevention of swine flu can pets get the swine flu Rder Tamiflu For Dogs bird avian flu prevention, treatment & tamiflu swine flu indiana China Has Done Tamiflu To Death Swine flu preventions swine flu protection 235. symptoms of the swine flu! Tamiflu Roche Dick Cheney the swine flu, tamiflu maker!
What Is Swine Flu
tamiflu stock tamiflu swine flu Cdc Indications For Tamiflu swine flu outbreak h1n1 swine flu Donald Rumsfeld Tamiflu rumsfeld's growing stake in tamiflu fort detrick signs of swine flu Tamiflu Wikipedia tamiflu not effective h5n1 swine flu origin Flu Vaccine And Coumadin avian flu treatment

swine flu and steroid treatment

Tamiflu Is Made From swine flu and symptoms swine flu alternative treatments health! Tamiflu In Cairo Egypt flu symptoms headache swine flu statistics Tamiflu Danger flu portland or! flu tracker How Did Swine Flu Start swine flu natural treatments swine flu natural treatments

Swine Flu In Texas

"swine flu in florida" new swine flu cases Stomach Flu ap news tamiflu pig flu Buy Tamiflu tamiflu melbourne flu virus Cost Of Tamiflu swine flu treatments swine flu info Molen Flu Shoots stomach flu and treatments

spanish flu

Swine Flu Deaths flu pandemic declared rumsfeld's growing stake in tamiflu What Is The Swine Flu tamiflu melbourne over the counter tamiflu

What Are Some Treatments Of Swine Flu

cdc tamiflu at this time what is the best treatment for swine flu Tamiflu Oral Suspension Expiration swine flu containment treatment cold and flu treatments Rumsfelds Growing Stake In Tamiflu tamiflu efficacy
tamiflu dosage Hong Kong Flu swine flu statistics home remedy for swine flu; Disposal Expired Tamiflu treatment for the flu swine flu protection? Medwatch Form For Tamiflu Mercury in flu shots mexican flu 27. swine flu protection? Rumsfelds Growing Stake In Tamiflu Fort Detrick flu prevention signs who makes tamiflu Swin Flu tamiflu cdc cdc swine flu prevention Tamiflu Without A Prescribtion tamiflu effective Mercury in flu shots mexican flu 27. Depo Provera Flu Shot buy tamiflu no perscription tamiflu suspension Ibuprofen After Flu achat tamiflu flu vaccine for parkinson's treatment Tamiflu Adverse Reactions Recent News best flu treatments swine flu h1n1 Tamiflu Elderly ap news tamiflu 2009 flu season update Tamiflu Warnings tamiflu purchase tamiflu available by prescription only Tamiflu Oseltamivir cold and flu prevention and treatment swine flu treatments Parvo With Tamiflu shelf life of tamiflu; stomach flu 2009 boulder county schools H1n1 Flu tamiflu pregnancy flu protection

Flu Vaccine And Ibuprofen

"chilli cold and flu treatment" flu prevention Flu Activity

tamiflu shelf life

rebate on tamiflu? Swine Flu Death false flu security; How does tamiflu work how is the swine flu transmitted 474. Swine Flu Incubation swine flu pandemic symptons of swine flu Tamiflu And To Relenza. avian flu what is tamiflu Flu Symptoms Headache how does flu affect hearing tamiflu or relenza Tylenol Flu Pregnant tamiflu wikipedia rumsfeld tamiflu Swine Flu Death Victems On Tamiflu soap note on tamiflu incubation period for swine flu H1n1 Flu Symptoms And Treatment swine flu cases tamiflu suspension Babies Tamiflu how is the swine flu transmitted swine flu origin

Generic For Tamiflu

flu symtoms! side effects of tamiflu,

Swine Flu Tamiflu

roche tamiflu
Tamiflu and parvo tamiflu and pregnancy 584.
Tamiflu Long Term Damage swine flu in mexico photos of tamiflu Tamiflu Sales flu prevention signs tamiflu without a prescription Flu Shoot Maryland Location flu treatment swine flu prevention kits! Buy Tamiflu Obtain Your Prescription Online buy tamiflu w/ no prescription Flu symptoms flu symptoms and treatment 253. Tamiflu Sign Guidlines Alendronic acid tamiflu alternative flu prevention 405. san luis potosi swine flu Tamiflu Contains Mercury swine flu cartoon what are some treatments of swine flu Tamiflu Antiviral Stockpiling flu mask p95 cold and flu remedy Claritin Flu order tamiflu tamiflu pregnancy

Who Invented Tamiflu

can you get better from h1n1 without tamiflu cdc swine flu prevention Ibuprofen And Flu Vaccine acheter tamiflu there is no treatment for swine flu 12 Mg Tamiflu how long does the flu usually last swine flu cdc Flu Shoot tamiflu or relenza tamiflu for children Swine Flu In Mexico swine flu tamiflu, tamiflu buy? Philadelphia Flu Shoots Acme tamiflu dosing! i get tamiflu Tamiflu Purchase tamiflu order without a prescription Mercury in flu shots mexican flu 27. Latest Reports On Swine Flu swine flu in illinois can you get better from h1n1 without tamiflu San Luis Potosi Swine Flu false flu security; flu symtoms! Spainish Flu tamiflu for sale tamiflu and pregnancy Swine Flu Symptom remedy for stomach flu Tamiflu and parvo tamiflu and pregnancy 584.

Can Nursing Homes Dispense Tamiflu

where to buy tamiflu flu Lipitor And Flu Like Symptoms Tamiflu rumsfeld tamiflu rumsfield 827. swine flu treatment for uninsured Stomach Flu 2009 Boulder County Schools who manufactures tamiflu flu tamiflu powder! Aids Tamiflu Flu swine flu italy; swine flu vaccine Tamiflu Otc tamiflu for sale swine flu symptoms treatment? Treatments For Flu swine flu italy; flu prevention signs Flu Injection Vs Plavix prevention of swine flu can pets get the swine flu Tamiflu Otc Switch bird avian flu prevention, treatment & tamiflu swine flu indiana Flu Shoots Dallas Locations Swine flu preventions swine flu protection 235. symptoms of the swine flu! Flu Shot Treatment For Multiple Sclerosis the swine flu, tamiflu maker! Symptoms Treatment For The Flu tamiflu stock treatment of flu Occulo Tamiflu 60 Mg swine flu outbreak h1n1 swine flu Swine Flu Treatment Recommendations rumsfeld's growing stake in tamiflu fort detrick signs of swine flu Tamiflu Generic tamiflu not effective h5n1 swine flu origin Tamiflu Ontario avian flu treatment swine flu and steroid treatment Coumadin And Flu Shot swine flu and symptoms "swine flu course progression duration treatment tamiflu" Tamiflu Ingredients flu symptoms headache swine flu statistics Roche And Employer Stockpiling Tamiflu flu portland or! flu tracker Swine Flu In California swine flu natural treatments

swine flu maps

Tamiflu And Bird Flu "swine flu in florida" new swine flu cases Swine Flu Info ap news tamiflu pig flu Swine Flu Veracruz tamiflu melbourne flu virus Map Of Swine Flu swine flu treatments swine flu info Tamiflu Bird Flu Virus stomach flu and treatments spanish flu Tamiflu Suspension Without Prescription flu pandemic declared stomach flu symptoms Tamiflu From Canada tamiflu melbourne over the counter tamiflu Swine Flu Conspiracy cdc tamiflu california swine flu Tylenol Flu swine flu containment treatment cold and flu treatments Tamiflu History tamiflu efficacy tamiflu for swine Does President Obama Have Stock In Tamiflu swine flu statistics intestinal flu Order Tamiflu treatment for the flu swine flu protection? Swine Flu Texas Mercury in flu shots mexican flu 27. swine flu protection? Alendronic Acid Tamiflu flu prevention signs who makes tamiflu Symptoms Of The Swine Flu tamiflu cdc cdc swine flu prevention Cold And Flu Remedy tamiflu effective Mercury in flu shots mexican flu 27. History Of Swine Flu buy tamiflu no perscription tamiflu suspension How Can I Buy Tamiflu achat tamiflu gastric flu treatment, Swine Flu Updates best flu treatments swine flu h1n1 Tamiflu Canine Parvovirus ap news tamiflu 2009 flu season update Swine Flu Treatment tamiflu purchase tamiflu canada Prevention Of Flu cold and flu prevention and treatment swine flu treatments Fda Recommendations Using Tamiflu With Children shelf life of tamiflu;
stomach flu 2009 boulder county schools
Treatment For Stomach Flu tamiflu pregnancy disposal expired tamiflu Flu Mask P95 "chilli cold and flu treatment"

Flu symptoms flu symptoms and treatment 253.

Tamiflu Mercury tamiflu shelf life rebate on tamiflu? Government Buys Tamiflu false flu security; How does tamiflu work how is the swine flu transmitted 474. Flu Shoots Az swine flu pandemic symptons of swine flu Purchase Of Tamiflu avian flu tamiflu for swine Reactions To The Flu Shoot stomach flu symptoms tamiflu is dangerous drug Swine Flu Treatments tamiflu wikipedia rumsfeld tamiflu Alternative Flu Prevention soap note on tamiflu incubation period for swine flu Dog Flu swine flu cases tamiflu suspension Tylenol Cold And Flu Severe how is the swine flu transmitted swine flu news? Que Es El Tamiflu flu symtoms! stopped tamiflu early Flu Vaccine Tylenol Cdc roche tamiflu swine flu Wiki Tamiflu tamiflu rumsfield, rumsfeld tamiflu Counterfeit Tamiflu flu prevention signs tamiflu without a prescription Swine Flu Pictures flu treatment swine flu prevention kits! Tamiflu Parov Canine buy tamiflu w/ no prescription flu shots Can Pets Get The Swine Flu Alendronic acid tamiflu alternative flu prevention 405. san luis potosi swine flu Depo Provera Flu Shot Interfere swine flu cartoon what are some treatments of swine flu Tamiflu Abnormal Behaviour Description flu mask p95 cold and flu remedy Incubation Period For Swine Flu order tamiflu tamiflu pregnancy Swine Flu North Carolina can you get better from h1n1 without tamiflu Comprar tamiflu cost of tamiflu 224. Cold Vs Flu Symptoms acheter tamiflu
there is no treatment for swine flu Tamiflu Order Without A Prescription how long does the flu usually last stopped tamiflu early Tamiflu Lost Voice tamiflu or relenza tamiflu for children Flu Like Symptoms From Prilosec swine flu tamiflu, tamiflu buy? Oseltamivir Tamiflu Benefits Risks Community tamiflu dosing! intestinal flu Panleukopenia And Tamiflu tamiflu order without a prescription Mercury in flu shots mexican flu 27. Tamiflu Dose For Influenza swine flu in illinois can you get better from h1n1 without tamiflu Symptoms Swine Flu false flu security; flu symtoms! Flu Shot And Symmetrel tamiflu for sale tamiflu and to relenza. Roche Relenza Tamiflu remedy for stomach flu tamiflu capsules, Oculo And Tamiflu where to buy tamiflu flu protection Tamiflu Related To Pan Epidemic Outbreak Tamiflu rumsfeld tamiflu rumsfield 827. symptoms of the flu Flu Shoots who manufactures tamiflu
flu tamiflu powder! Tamiflu swine flu italy; tamiflu for children Swine Flu Natural Treatments swine flu texas swine flu symptoms treatment? Swine Flu Symptoms And Treatments swine flu italy; flu prevention signs Signs Of Swine Flu prevention of swine flu can pets get the swine flu Tamiflu Adverse Reaction bird avian flu prevention, treatment & tamiflu swine flu indiana Tamiflu No Prescription Swine flu preventions swine flu protection 235. symptoms of the swine flu! Tylenol Flu Severe the swine flu, tamiflu maker! Tramadol For Flu Symptoms tamiflu stock treatment of flu Swine Flu Cover Up swine flu outbreak h1n1 swine flu Swine Flu Symptoms Prevention rumsfeld's growing stake in tamiflu fort detrick signs of swine flu Where Can I Get Tamiflu tamiflu not effective h5n1 swine flu origin Ambien Flu

avian flu treatment

stomach flu symptoms Oseltamivir Tamiflu swine flu and symptoms "swine flu course progression duration treatment tamiflu" Swine Flu Mask flu symptoms headache swine flu statistics Swine Flu Facts flu portland or! flu tracker Tamiflu Alcohol swine flu natural treatments swine flu natural treatments Tamiflu Longer Than 2 Days "swine flu in florida" pharmacist role in flu prevention tamiflu Swine Flu Vaccine ap news tamiflu pig flu Survived H1n1 Without Tamiflu tamiflu melbourne flu virus Tamiflu Orders swine flu treatments swine flu in cancun Medience Tamiflu Children stomach flu and treatments spanish flu Wki Tamiflu flu pandemic declared stomach flu symptoms Tamiflu Singapore Stockpile tamiflu melbourne over the counter tamiflu Swine Flu Syptoms And Treatments cdc tamiflu california swine flu The Swine Flu swine flu containment treatment cold and flu treatments Tylenol Severe Cold Flu tamiflu efficacy tamiflu for swine Chimney Flu swine flu statistics intestinal flu Swine Flu Florida treatment for the flu swine flu prevention video Swine Flu Precautions Mercury in flu shots mexican flu 27. swine flu prevention Post-exposure Tamiflu Dosing flu prevention signs who makes tamiflu Prednisone And The Flu Shot tamiflu cdc cdc swine flu prevention
Tamiflu Available By Prescription Only
tamiflu effective how long does swine flu last Tamiflu En Espana buy tamiflu no perscription tamiflu suspension Tamiflu How It Works achat tamiflu gastric flu treatment, Stopped Tamiflu Early best flu treatments swine flu h1n1 Swine Flu Containment Treatment ap news tamiflu 2009 flu season update Tamiflu And Breastfeeding tamiflu purchase tamiflu canada How To Give Tamiflu Vaccine cold and flu prevention and treatment swine flu treatments Tamiflu Coupon shelf life of tamiflu; stomach flu 2009 boulder county schools Flu Mask tamiflu pregnancy flu protection Cautions Pediatric Use Tamiflu "chilli cold and flu treatment" Flu symptoms flu symptoms and treatment 253.

Tylenol Cold And Flu Medicine

tamiflu shelf life rebate on tamiflu? Flu Masks false flu security; How does tamiflu work how is the swine flu transmitted 474. Swine Flu Origin swine flu pandemic symptons of swine flu Mexican Flu Prevention Vancouver avian flu tamiflu for swine Wirksamkeit Tamiflu stomach flu symptoms tamiflu or relenza Tamiflu Is Dangerous Drug tamiflu wikipedia rumsfeld tamiflu Children Tylenol Flu soap note on tamiflu incubation period for swine flu Diovan And Flu Like Symptoms swine flu cases tamiflu suspension Thermisol In Tamiflu how is the swine flu transmitted swine flu origin Flu Affecting Blood Tests flu symtoms! stopped tamiflu early Intestinal Flu roche tamiflu swine flu Flu Symptoms And Treatment tamiflu rumsfield, rumsfeld tamiflu Tamiflu Risks flu prevention signs tamiflu without a prescription Tamiflu In North Carolina flu treatment swine flu prevention kits! Mexico Swine Flu buy tamiflu w/ no prescription flu shots Tamiflu For West Nile Virus Alendronic acid tamiflu alternative flu prevention 405. san luis potosi swine flu Tamiflu Cheney swine flu cartoon what are some treatments of swine flu Swine Flu Wisconsin flu mask p95 cold and flu remedy Flu Shot order tamiflu tamiflu pregnancy How Does Tamiflu can you get better from h1n1 without tamiflu Comprar tamiflu cost of tamiflu 224. Maker Of Tamiflu acheter tamiflu tamiflu withdrawal? Tamiflu And Pregnancy how long does the flu usually last swine flu cdc Tamiflu Over The Counter tamiflu or relenza tamiflu for children Swine Flu Preventions swine flu tamiflu, tamiflu buy? Cold And Flu Treatments tamiflu dosing! intestinal flu Tamiflu Banned Japan tamiflu order without a prescription Mercury in flu shots mexican flu 27. Rebate On Tamiflu swine flu in illinois cdc tamiflu Voltarol Flu Like Symptom false flu security; flu symtoms! Facts On The Flu Shot tamiflu for sale tamiflu and to relenza. Tamiflu Abnormal Behaviour Documentation remedy for stomach flu tamiflu capsules, Motrin Cold And Flu where to buy tamiflu flu protection Relenza Tamiflu Online Tamiflu rumsfeld tamiflu rumsfield 827. symptoms of the flu Stop Tamiflu Make Flu Worse who manufactures tamiflu flu tamiflu powder! Is Tamiflu An Anitbiotic swine flu italy; swine flu vaccine Tamiflu Nyquil tamiflu for sale swine flu symptoms treatment? Remedy For Stomach Flu swine flu italy; flu prevention signs Tylenol Cold Flu prevention of swine flu buy tamiflu without prescription Health Care Flu Shoot bird avian flu prevention, treatment & tamiflu

swine flu indiana

Tamiflu Prophylaxis Swine flu preventions swine flu protection 235. swine flu treatment for uninsured Tamiflu Fierce the swine flu, tamiflu maker! Tamiflu Resistance In Avian Flu tamiflu stock treatment of flu Tamiflu Used Since swine flu outbreak h1n1 swine flu Tamiflu Immune System

rumsfeld's growing stake in tamiflu fort detrick

rebate on tamiflu? Stomach Flu And Treatments tamiflu not effective h5n1 swine flu origin Swin Flu Precations avian flu treatment swine flu and steroid treatment Cold And Flu Prevention swine flu and symptoms "swine flu course progression duration treatment tamiflu" H1n1 Flu Pandemic flu symptoms headache swine flu statistics Over The Counter Tamiflu flu portland or! flu tamiflu powder! North Carolina Swine Flu swine flu natural treatments swine flu info Swine Flu Locations "swine flu in florida" pharmacist role in flu prevention tamiflu Drug Trials For Tamiflu ap news tamiflu