A lány, aki a tűzzel játszik

Lehet-e túldicsérni A tetovált lányt? Nem, persze hogy nem, de ha arról oly sok szépet írtunk, mit írjunk vajon a folytatásáról? Elég annyit írni, hogy még jobb?

A lány, aki a tűzzel játszik épp csak a legszükségesebb terjedelmet szenteli arra, hogy valaki újra felvegye a történet fonalát, de ez teljesen rendben van így: aki teheti*, úgyis zsinórban fogja elolvasni a Millennium trilógiát, minek hát a szócséplés? Lisbeth például rögtön igazságot oszt valahol a Karib-tenger partján, ami a történet szempontjából egyébiránt teljesen érdektelen epizód(nak tűnik, bár a harmadik részt nem olvasva ilyet határozottan nem mernék leírni), de arra jó, hogy megállapítsuk: a pénz bizony boldogít. Salander megváltozott, igaz, csak testileg: a feleségét tettleg bántalmazó üzletember ugyanúgy irritálja, mint egy éve. Ha már itt tartunk, valahol az írták, hogy Stieg Larsson a legfeministább író volt a világon, és igen, azt tényleg látni lehet: bántalmazott, megalázott nőkről és erejükkel, hatalmukkal visszaélő férfiakról szólnak a regényei.

Az igazi sztori Stockholmban kezdődik, ahol a Millennium, Mikael Blomkvist lapja épp a lánykereskedésről, prostitúcióról készül tényfeltáró különszámot és könyvet kiadni. Az anyagon évek óta dolgozó párost azonban nem sokkal a megjelenés előtt agyonlövik, és a gyanú az egyik hősünkre esik. Kétségbeesett nyomozás veszi kezdetét több fronton is: nyomoz a rendőrség, nyomoz a Millenium, és nyomoz Lisbeth korábbi munkaadója.

Larssonról csak felsőfokon lehet beszélni: zseniális, ahogy az újabb és újabb szereplőkkel tud mindig egyet csavarni a történeten, hihetetlen, ahogy a szálakat rendezgeti, bravúros, ahogy egy törékeny lányból terminátort varázsol, mesteri, ahogy a feszültséget fenntartja, és a többi, és a többi.

*A sorozat részeire több kilométeres előjegyzési lista van a könyvtárunkban, de érdemes feliratkozni rá: a könyv olvastatja magát, ez a regény sem fog porosodni senki polcán sem.