Aki szegény

A “szegény embert még az ág is húzza” közmondásnak van egy olvasásszociológiai változata is, ezt hívják Máté-effektusnak, és így szól: “Mindannak ugyanis, akinek van, még adatik, hogy bővelkedjék; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van”. (Egyébként az idézet Máté evangéliumából való, innen az elnevezés.)

A Máté-effektus persze nem csak az anyagi javak hiányára vonatkozhat, hanem – azzal összefüggésben – a szellemiekre is.

Aki szegény, az tehát – előbb-utóbb – mindenhogy szegény lesz. X úr elveszíti az állását, nem talál új munkát, előbb lelkesen keres, majd már azt sem, feleségével a viszonya megromlik, a pohár után nyúl, züllés, vége, stáblista – mennyire ismerős sztori. Őszintén: hogyan kerülhetne itt a képbe a könyvtár? Vajon mivel lehetne rávenni X urat, hogy a lejtmenetben fékezzen egyet, és bejöjjön hozzánk?

Kezdjük az új idők új dalaival. Azzal, hogy a könyvtáros például egyben tanácsadó is. E-tanácsadó, hogy pontos legyek, de fölösleges a szavakon lovagolni, a lényeg, hogy olyan információkhoz juttathatja hozzá X urat, amivel akár új állást is találhat. Önéletrajzok megírása, szerkesztése, elküldése, pályázatok készítése, böngészés az álláshirdetések között stb. A könyvtáros ezért is van. A könyvtár pedig azért is, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát a rendelkezésre bocsássa: internet, nyomtató, szkenner, spirálozó, fax, de lehet éppen fényképezőgép is, ha arra van igény.

De X úr akár tanulásra is adhatja a fejét. Az előbbi bekezdésben említett szolgáltatások mellett – melyeket persze a tanulásban is kihasználhat – a könyvtár hagyományos arcáról se feledkezzünk meg. X úrnak lehetősége van kölcsönözi állományunkból, sőt, könyvtárközi kölcsönzéssel más könyvtárak állományából. És X úr nyitva tartási időben bármikor beülhet az olvasóterembe, ha az otthoni csatazaj helyett nyugodt és kellemes körülmények között szeretne a vizsgájára készülni.

Mindeközben természetesen X úrnak is jár a szórakozás. Ehhez könyvet ugyanúgy kölcsönözhet, mint zenei cd-ket és dvd-ket, valamint bátran lapozgathat napilapokban, hetilapokban, minden jellegű folyóiratokban.

Anyagiakról eddig nem esett szó. Az igazán klassz az lenne, ha nem is lenne miről beszélni, ha X úrnak mindez egy fillérjébe sem kerülne. Ami vigaszt jelenthet: bizonyos részek valóban ingyenesek, és a többiért sem kell sokat fizetni. Könyvtárat használni anyagilag is megéri. Aki szegény, annak éppen ez lehet a döntő érv.

A Máté-effektus az olvasásszociológiában mást is jelent. Azt, hogy akinek nincs, annak akár lehetne is. Csak nem tud róla.

Aki szegény, segítségre szorul. A könyvtár pedig segíthet. Mondd el mindenkinek!

 

Ez a bejegyzés a mai Blog Action Day mozgalomhoz kapcsolódik. A kiírás szerint minden blogger saját naplójának témájához illeszkedve ír a mai napon a szegénységről. Csatlakozz te is! További információk magyarul itt találhatók