Eredményhirdetés – Gyopárka Tündér online mesemondó verseny

Még magunk sem tudjuk, hogy elmaradt, vagy csak elhalasztottuk az idei Gyopárka Tündér mesemondó versenyt, de az biztos, hogy a városalapítási programsorozat részeként 2020. április 24. és május 4. között meghirdettük ennek karantén-változatát, a Gyopárka Tündér ONLINE mesemondó versenyt. A versenyre 23 ovis és iskolás nevezett, jellemzően Orosházáról, de kaptunk több mesét Nagyszénásról és Pusztaföldvárról is. A beérkezett videókat itt tudjátok megnézni (kell hozzá egy Facebook-azonosító). Ahogy már az eseménynél is írtuk, nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen komolyan vettétek a feladatot, hogy mind megjelenésben, mind az előadás színvonalát tekintve ilyen magasra tettétek a lécet. És hálásak vagyunk a zsűritagoknak is, hogy vállalták a feladatot. A zsűrit Makuláné Gulicska Valéria és Dávidné Tóth Márta a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond olvasókörének képviseletében, Csányiné Kádár Tünde és Tengerics Éva a könyvtár részéről alkották. Mára megszületett a döntésük.

Az óvodások korcsoprtjában mindenki elismerésben részesült, mivel a zsűri megítélése szerint mindannyian nagyon hasonlóan teljesítettek. A 2. és a 3. korcsoportban is megosztott első helyet osztott ki a zsűri, mivel az összesítésben ugyanannyi pontot kaptak a legjobbak. A 2. korcsoportban különdíjban részesült Nagy Nóra a meseválasztás miatt, aki egy szép magyar népmesét, Kriza János gyűjtését választotta.

Eredmények.

1. korcsoport: Óvodások.

A versenyen nyújtott teljesítményükért elismerésben részesül: Curpás Dominik, Csehi Abigél (Aprajafalva Óvoda), Kovács Petra Zoé (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), Kovács Mira Csilla (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), Nassif Hanna (Aprajafalva Óvoda), Uhljár Balázs (Nagyszénási Önkormányzati Óvoda és Könyvtár).

2. korcsoport: 1. és 2. osztályosok.

1. Tóth-Gáspár Boróka (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), és

1. Albert-Sárközi Bertold (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

2. Horváth Hanna (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium)

3. Kulcsár Éva Nóra (Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola) Különdíj: Nagy Nóra (Pusztaföldvári Szent Imre Katolikus Általános Iskola)

3. korcsoport: 3. és 4. osztályosok.

1. Kulcsár Anna Helga (Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola) és

1. Tenkes Réka (Czina Sándor Általános Iskola)

2. Kiss Emma (Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)

3. Uhljár Dániel László (Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola)

Mindenkinek egy-egy emléklappal és apró ajándékokkal szeretnénk megköszönni a jelentkezést, illetve természetesen a helyezettek könyvjutalomban is részesülnek ezen felül. Ha valaki szeretné, nagyon szívesen házhoz visszük, de azt is megértjük, ha a veszélyhelyzet elmúltával szeretnétek inkább átvenni ezeket. Ezzel kapcsolatban mindenkit megkeresünk azon az elérhetőségén, ahonnan a videót feltöltötte nekünk.

Szívből gratulálunk a helyezetteknek, és nagyon köszönjük még egyszer minden mesemondónak az előadást!

 

  • Szeretettel gratulálok a közreműködő gyermekeknek és a felkészítőknek is. A szervezőknek pedig a lehetőség biztosítása okán mondok köszönetet! Jó magam is örömmel néztem a videókat és megmondom, nem igazán tudtam volna rangsorolni, választani, annyira kedves, szép, szeretni-való volt minden előadó.
    Jártó Róza író, költő

  • Hozzászólás a(z) Debreczeniné Jártó Róza bejegyzéshez Válasz megszakítása

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük