Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Hamiskás CD-k

Hogyan is kell hülyét csinálni a zenei könyvtárosból, ha az még nem egészen jutott el a észveszejtés szélsőséges állapotáig/ba? Na, hogyan? Így. Itt van a kezemben Sarah Vaughan egyik CD-je egy 1998-as „Newsound 2000” kiadás. Persze, válogatás, hiszen a művésznő több, mint száz lemezt adott ki élete során, a CD-n szereplő 20 track/dal nyilván csak szemezgetés az életműből. Mindjárt itt az első. (Azt csak mellékesen, hogy amit lehet, analitikusan szeretnénk feltárni, tehát, ahol pici remény van az előadó mellett a szerző feltüntetésére, ott megpróbáljuk közölni ennek az alkotói vénával rendelkező személynek a becses nevét is.) „All To Soon” közli a lemez kis melléklete az első dal címét. Szerzőként az alábbi párost adja meg: Ellington/Gigman. Netes keresés, hogy a második szerző teljes nevét is megtudjam. Értelmes idevágó dolog semmi. Se címmel, se önmagában, se más kulcsszóval. Aztán feladom. Gondoltam, ami megvan, azt írom be a TextLibbe, oszt’ jó éjszakát. És mit ad isten: amikor írnám be, kiderül, már van ilyen cím. Csakhogy ez kicsit más forma: All Too Soon. Ha-ha-ha! Keserű vigyor! Egy „o” betű ide vagy oda, nem mindegy. Irány a google, keresés az új címmel, s persze így már minden megvan a dalról még az is, hogy 1940-ben íródott. S még ide is maradt a meglepetésből, mert mint kiderült Ellington társszerzőjének neve nem Gigman, ahogyan a CD melléklete közli, hanem Sigman. Carl Sigman, wikiben önálló szócikk.

Az az igazság, nem először járok így, manapság rengeteg olyan CD jön ki, melynek kiadói/forgalmazó háttere, finoman szólva is kétséges, zenei, művészi, hitelességi szempontól egyaránt. Üzlet, zeneipar, könyvtár ilyen szempontból is kapcsolódik egymáshoz, de ebben a viszonylatban erőteljes óvatosságra, nyitott szemre és tájékozottságra van szükség, különben az ember telepakolja az állományát pl. eredetinek tűnő, de feldolgozásokat tartalmazó kiadványokkal, vagy éppen új kiadású, de régi recsegős, archív felvételeket tartalmazó korongokkal.