Újságcikk a könyvtárakról
A The New York Times hétfőn írt egy jó nagy cikket, melyben a könyvtárakkal foglalkozik. Rendes magyar könyvtáros már ettől az egy mondattól összerezzen, megsértődik és keres egy levelezőlistát, hogy kikérje magának, mert most ilyen a hangulat mifelénk.
De a New York Times kicsit más oldalról közelítette meg a szakmánkat (remélem idézőjelek nélkül is érzi majd mindenki, hogy amikor azt írom, hogy kicsit, akkor éppen ironizálok). A lap újságírója talált egy lelkes iskolai könyvtárost, és rajta keresztül igyekezett megmutatni a könyvtári munka szépségeit a 21. században.
A cikk főszereplője, az 54 éves Stephanie Rosalia a könyvtári foglalkozásokon például arra tanítja a gyerekeket, hogy hogyan érdemes keresgélni információkat az interneten. Arra kérte a diákokat, hogy a kifejezetten erre a célra létrehozott All About Explorers oldalon keressenek adatokat Kolumbusz Kristófról. A honlap – persze szándékosan – hemzseg a hamis tényektől, és arra figyelmeztet: óvatosnak kell lennünk az interneten található információkkal. Az egyik kislány például akkor kezdett gyanakodni, amikor azt olvasta, hogy az indiánok nagyon örültek a mobiltelefonoknak és számítógépeknek, amiket Kolumbusz hozott magával…
A cikk elsősorban a(z iskolai) könyvtáros új feladataira koncentrál (PowerPoint bemutató készítése, a megfelelő kérdések megfogalmazása a netes keresésekben, blog készítésében segítség egy matektanárnak…) de közben elejt olyan adatokat is, mint hogy New Yorkban mindössze az iskolák egyharmadában van külön könyvtáros, az általános iskolákban pedig egyáltalán nincs igény rájuk. És aztán a cikk finoman rá is kanyarodik a kérdésre, hogy ez miért is baj. Mielőtt Ms. Rosalia megérkezett, a suli könyvtárát egy pedagógus vezette mindenféle könyvtárosi ismeret nélkül. A gyűjteményben akadt olyan könyv, melyben még a két részre szakadt Németországról írnak, mások pedig a Szovjetunióra, mint létező államra utalnak. Az új könyvtáros százával selejtezte le a könyveket, ne porosodjanak feleslegesen (…). Közben pedig a tanárkollégákkal közösen dolgoztak a tananyagokon, segítve őket könyvekkel, adatbázisokkal és alapvető keresési technikákkal. Ms. Rosalia a művelődés régi és új megjelenési formáit ötvözve pedig arra kérte diákjait, írjanak könyvismertetőket, melyeket aztán feltöltött a könyvtár online katalógusába.
A sztori nyilvánvalóan nem csak amerikai. Hogy messzire ne menjek, az orosházi giminek például nagyon jól felszerelt könyvtára van, ha pedig webkettes megoldásokat keresek iskolai könyvtárakban, elég csak átpillantanunk Szegedre. Minden adva van itthon is (kivéve talán azt a mellékszált, hogy Ms. Rosaliának van egy BMW-je, aminek a rendszáma ráadásul READ… :)), csak nekünk is írni/íratni kellene róla egy cikket.
A könyvtárosok levelezőlistáján van egy felvetés, miszerint szerencsés lenne, ha több könyvtáros együtt írna egy választ arra a bizonyos cikkre, melyben a kollégák érthetően elmondanák, mi is a helyzet a könyvtárainkkal, vannak-e porosodó könyvek, pazarolnak-e a könyvtárak stb. Abszolút egyetértek az ötlettel, különösen a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnökségének rendkívül erőtlen hivatalos állásfoglalása óta. De éppen ez az állásfoglalás bizonyítja, hogy ha nem hozunk gyakorlati példákat, már a szerkesztőség is röhögve fogja egy egymondatos kommentárral lesöpörni a választ.
Csak azt akarom mondani, hogy a példa adott.
UPDATE: egyébként Stephanie Rosalia története is címlapról indult.
Igen, igen, igen! Ezt kiteszem a KTE blogjára is, ha nem haragszol! És köszi.