Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Odüsszeia bekötött szemmel – Noémi dala szerencsére nem maradt fiókban!

Már óvodás korában megkapta első zenei leckéit, amikor énektanár nagymamája először ültette a fekete-fehér billentyűk elé. A hangszer még egy pianínó volt s a nagyi gyermekdalokra tanította a cseperedő leányt. Később az evangélikus iskolában magyartanára, Koncsek Árpádné foglalkozott már kissé komolyabban a tehetséges Noémivel. Aztán pedig – talán valahol természetes módon – következett a zeneiskola, ahol ezek után a zongorán kívül más hangszer már szóba sem jöhetett. Itt Lestyán Mihályné, majd Szénási Anikó tanárnőktől kapott igazán remek felkészítést.
Madarász Noémi hat év zongora után ma már nem tanulja a hangszert, ám megszerzett tudását – szerencsénkre – nem hagyja veszendőbe menni. Sőt, mint kiderült, a tizedikes gimista alkotói vénával is rendelkezik, hiszen a közelmúltban korunk legismertebb közösségi oldalán tette közzé saját szerzeményét, az Odüsszeiát.

Törköly József: Az, hogy valaki már gyermekkorától zenét tanul, nem feltétlenül jelenti azt, hogy később kreatív, alkotó módon viszonyul a zenéhez. Nálad viszont kétséget kizáróan ez a helyzet, hiszen sokak kellemes meglepetésére írtál egy saját dalt, ami ráadásul profi kép- és hangminőségben meg is jelent a közösségi oldalakon. Honnan jött a dal ötlete?

Madarász Noémi: – Igazából nálam ez úgy működik, hogy akkor írok dalt, amikor valami lelkileg nagyon megérint. Ilyenkor egyszerűen így adom ki magamból az érzéseimet. Ennek a dalnak kissé hosszú előtörténete van. Az inspirációt egy előadás adta. A spanyol tanárom, Bús Natália egy csoportot hívott az iskolába, akik az Odüsszeiát játszották. Azonban ez a produkció nem egy hagyományos előadás volt, itt a

„Érző”-ként

nézőknek bekötötték a szemüket. Így a nézők „érző”-vé lettek, s mindenkit egy színész kísért végig az Odüsszeia állomásain. Olyan érzelmi hullámvasútra tettek fel minket, hogy hol sírtam, hol nevettem, néha nagyon bátornak éreztem magam, hol meg nagyon elveszettnek. Azáltal, hogy bekötötték a szemünket elvették a látásunkat, konkrétan fogyatékkal élők lettünk. És volt mellettünk egy ember, a látó kísérőnk, aki teljes életet élt, és teljesen rá tudtuk magunkat bízni, teljesen ismeretlenül. Ez nagyon érdekes volt számomra.

T. J. – Olyan dolgokat éltél át, amit az egyszerű hétköznapi életben nem él át az ember?

M. N. – Igen. Be voltunk zárva a saját magunk világába és minden olyan tulajdonság, amit a hétköznapokban felveszünk magunkra tudatosan vagy tudat alatt az egyszerűen eltűnt. Csak mi voltunk ott csupaszon meg a kísérőnk, aki néha ott is hagyott minket. Ez olykor nagyon rossz érzés volt, ott álltunk egyedül kiszolgáltatva.

T. J. – Akkor tehát ennek hatására született a dal?

M. N. – Igen, napokig dolgoztam magamban rajta, keresgéltem az élmény értelmét, üzenetét. Végül ez a mélyen vallásos tartalmú dal született meg. Két fő szerkezeti része a földi, vagyis bekötött szemű létet, illetve a mennyországi létet – amikor lekerül a kendő a szemünkről – ábrázolja. A színházi előadáson átélteket ezzel állítottam párhuzamba, s így fogalmaztam meg a gondolataimat és érzéseimet az Odüsszeiában.

T. J. – Lehet tudni, mikor született a dal?

M. N. – Egészen pontosan megvan a dátuma: az említett csoport március 10-én jött, és én március 14-én kedden írtam meg a dalt. A téma már megvolt, amikor angolórára menet közben elkezdtem dúdolni magamban a refrén dallamát, s mire odaértem az angoltanáromhoz már megvolt a refrénnek a szövege is. Ezt gyorsan felénekeltem a telefonomra miközben az utcán kicsit sem néztek hülyének az emberek… Aztán hazamentem meghallgattam a refrént s utána már jött a versszak, meg a dal többi része is.

T. J. – Mit szóltak a barátok, iskolatársak a dalhoz?

M. N. – Először édesanyámnak beszéltem róla. Majd megmutattam Bús Natália tanárnőnek, aki javasolta, küldjük el a csoportnak is a felvételt. Végül ők indítványozták, hogy a dalból készüljön profi kép- és hangfelvétel, s ez jelent meg aztán a Youtube-on, illetve a Facebookon.
A kérdésre válaszolva, engem nagyon meglepett a sok pozitív visszajelzés. Természetesen nagyon jól esett, de meglepett.

Felvétel közben

T. J. – Miért?

M. N. – Nem tudom, én ezt nem feltétlen gondoltam ilyen nagy kaliberű dolognak. Bennem volt, leírtam. Igazából arra is gondoltam, megtartom magamnak a négy fal között.

T. J. – A fióknak, ahogy régebben mondták?

M. N. – Igen azt is mondhatnánk, a fióknak készült.

T. J. – Ha jól tájékozódtam, a felvétel a Táncsics stúdióban készült…

M. N. – Igen, a hangfelvétel és a keverés Benkő Tamás munkája, a klipet pedig Albert Attila és Borbély Dávid (Borisz) készítette.

T. J. – Vannak-e más szerzeményeid, más dalaid?

M. N. – Zongorázok és énekelek egy evangélikus ifjúsági zenekarban, a Voice of the Gloryban. Ennek a zenekarnak szoktam dalt írni, illetve közösen dolgozunk fel zenéket.

T. J. – A Facebook borítóképeden egy aranyos állatka fotója látható…

M. N. – Igen, ő egy nagyon cuki nyuszi, Teodor a neve, a szülinapomra kaptam tavaly augusztusban. Egy tökéletes háziállatka, majdnem olyan mint egy kutyus, szobatiszta, kint és bent is lakik, tud lépcsőzni, sőt trükköket is ismer.

T. J. – Miért ő a borítóképed?

M. N. – Mert ez egy nagyon jól sikerült kép lett róla!

T. J. – Köszönöm a beszélgetést!