Fejezetek Orosháza rocktörténetéből – A SIROKKÓ együttes – 2.

2. RÉSZ: 1981-től a rendszerváltásig

A Sirokkó együttes 80-as évekbeli története nagyjából a Gólya Vendéglő, a Vándor Fogadó és egy freiburgi út mentén rajzolható meg. Persze a zenekar ebben az időben is ott volt olykor a rendszer egy-egy politikai rendezvényének kulturális blokkjában
1, illetve az ekkor szokásosnak mondható közösségi eseményeken is (lakótelepi bulik,2 3 gyermekprogramok4).
Az együttes történetének folytatása – az első részhez hasonlóan – jórészt szintén az alapító Makai Bálinttal lezajlott beszélgetés alapján készült.5

Saját dalok

A 1980-as években történt események számbavétele előtt egy picit vissza kell lépnünk az együttes 1970-es éveire. Az első részben említettük, a zenekar repertoárja elég gazdag volt, az akkori külföldi és magyar élvonalbeli előadók színe-javát megtaláljuk a feldolgozások tekintetében. Ugyanakkor – és ez maradt ki az előző részből – tudni kell, a Sirokkó nem kevés saját dalt is komponált az évek során. Ezek zenei alapját Imre Lajos és Csarejs János írták, a szövegírásban Makai Bálint is részt vett. A dalok többnyire a szerelemről, az éjszakázásról, a zenekar életéről szóltak. A közönség ezeket a dalokat legalább annyira szerette, mint a befutott zenéket, legalábbis a koncerteken folyamatosan játszania kellett őket az együttesnek. Makai Bálint elmondása szerint a Jaffás becenévre hallgató Dér László ha a mai napig meghallja, hogy „megyek az úton” azonnal kiabálja: Sirokkó!6

Az 1974-es mezőkovácsházi beatfesztiválra – ahol egyébként két saját és egy külföldi számot lehetett játszani – a Sirokkó három saját számot vitt: Híd az óceán felett; Éjszakai utazók; Kétely.7

A saját dalok különleges sorsát jelzi, hogy Csarejs János még mindig keresi azt az eltűnt kazettát, melyen az együttes kb. harminc dala szerepelt, s melyet ő adott oda akkori szerelmének.8

Néhány további saját szerzemény címe: Megyek az úton; Fordulj felém; Légy barátom észnél; Nem szóltál, csak elhagytál.9

A Gólya (1981)

Makai Bálint 1980-ban leszerelt a katonaságtól s rövid időn belül újjászervezte a Sirokkót. Az új felállásban Rajki József gitározott és énekelt, Tóth Mihály (Göndör) billentyűzött, Makai Bálint basszusozott és Berta Pál dobolt. Ez a formáció az akkori Gólya vendéglőben kezdett el zenélni 1981 augusztusában. A próbajátékra 1981. augusztus 11-én került sor.10 Bár a bemutatkozás jól sikerült, s a Sirokkó kapott egy egy hónapos szerződést, a zenekar felállása már szeptemberben megváltozott. Rajki József megnősült, Berta Pálnak fia született, így ők kiszálltak, a helyükre pedig érkezett Tóth Zoltán dobos, illetve Urbán György gitáros. Utóbbival Makai Bálint együtt katonáskodott és zenélt Kecskeméten. A két új taggal az első fellépés napján, kora délután találkozott Makai Bálint az akkori Csillag Áruház (most Spar) mellett megbeszélni a részleteket, este pedig már játszott a zenekar. A váltás tehát egészen gyorsan megtörtént, gyakorlatilag egyik hétvégén még az előző formáció játszott, egy hét múlva – 1981. szeptember 4-én – pedig már az új.11

A zenekarnak ebben az időben nem volt túl nagy felszerelése. Jórészt a csorvási ÁFÉSZ-tól kölcsönkapott cuccon játszott az együttes, s a Gólya akkori tulaja azt ígérte a zenekarnak, megveszi egy bizonyos Navotának – aki ekkoriban éppen felhagyott a diszkózással – a cuccát. Miután a zenekar már többedjére használta a diszkós felszerelését, s a vételár még mindig nem lett kifizetve, Navota megjelent a Gólyában, hogy jött a pénzért. A tulaj azonban ekkor úgy döntött nem veszi meg a zenekar számára a cuccot, így a diszkós fogta magát és a csapat játéka közben elvitte a felszerelését. Ezek után már a zenekar sem vállalta a zenélést, s a Sirokkó néhány hónapos gólyás korszaka 1981 decemberében véget ért.

Mindazonáltal az együttes sikeres időszakot tudhatott maga mögött a gólyás muzsikálással, hiszen az ekkor szokásos belépődíjas bálokon sokszor olyan sokan voltak, hogy este hét órakor már nem lehetett jegyeket kapni, mert tele volt az étterem.

A Sirokkó nevével egyébként ebben az időszakban az üveggyár klubmozgalmi életében is, találkozunk legalábbis erre utal a Gyári tájékoztató 1981/3. száma, ahol az ifjúsági klubmozgalomról szóló egyik beszámoló szerint az együttes zenés ismerkedéshez és táncversenyhez szolgáltatta a zenét.12

Fellépések szerte a megyében (1982-1985)

Battonya, Gyermekfalu – Karácsonyi koncert (1983). Balról: Poljovka János (ének) – Tóth Mihály (Göndör) (billentyűs hangszerek) – Makai Bálint (basszusgitár, ének) – Tóth Zoltán (dob) – Urbán György (gitár, ének)

A Sirokkó 1982-től tehát szabad zenekarként működött tovább. Ennek megfelelően – az orosházi fellépések mellett – a megyében mindenfelé (Békéscsaba, Szarvas, Tótkomlós, Gádoros, Ambrózfalva, stb.) mindenféle eseményen meg lehetett őket találni. Ekkor már a zenekar tagja volt Poljovka János énekes is. Rendszeresen játszott az együttes Gyopároson az üveggyár üdülőjében brigádrendezvényeken, néhány alkalommal helyettesítette az Alföld Hotel zenekarát, vidéken és Orosházán többek között lakodalmakban, különböző bálokon (sportbál, orvosbál, locsolóbál, villamosbál, vadászbál), pótszilvesztereken lépett fel. 1984. március 24-én pedig Nagy Bandó András és Maksa Zoltán műsorát követően játszottak éjjel egy óráig tartó bulit a KNER Nyomdában.13

Üveggyári lakótelep – Lakótelepi bál (1984). Balról: Makai Bálint (basszusgitár, ének), Tóth Mihály (Göndör) (billentyűs hangszerek), Tóth Zoltán (dob), Rajki József (gitár, ének)

A Vándor (1985-1987)

A fogadó megnyitásának időpontja azért releváns az együttes szempontjából, mert a csapat történetét a helyes dátummal pontosabban nyomon tudjuk követni. Az alapító Makai Bálint először bizonytalan volt ezt a dátumot, illetve évet illetően, így némi keresgélés, facebookos segítségkérés után eljutottam az akkori tulajdonos Nagy Lajos személyéhez (köszönet ezért Kovács Imre úrnak), aki a Vándor megnyitását határozottan 1985. augusztus 9-re datálta. Ennek az adatnak a helyességét látszik alátámasztani, hogy a Békés Megyei Népújságban a Vándor Fogadóval kapcsolatos első említés 1986. április 24-én történik (megbízható, leinformálható kézilányt keresett a fogadó).14 Miután e sorokat ellenőrzésképpen Makai Bálint is átolvasta, előkereste azokat a határidőnaplóit melyekben megőrizte többek között a zenekarral kapcsolatos eseményeket is. A Vándor megnyitásának dátumát az ő forrásai is igazolják: a Sirokkó valóban 1985. augusztus 9-én játszott először a megnyitás alkalmából szervezett nagy Csárdanyitón.15 Az esemény súlyáról sokat mond, hogy azon mindenki részt vett, aki akkor a megyében valamit is számított.

A Vándorban (1985). Balról: Makai Bálint (basszusgitár, ének), Tóth Mihály (Göndör) (billentyűs hangszerek), Berta Pál (dob), Urbán György (gitár)

A Vándorban a

Poljovka János – ének
Urbán György – szólógitár
Tóth Mihály (Göndör) – billentyűs hangszerek
Makai Bálint – basszusgitár
Berta Pál – dob

felállású Sirokkó szórakoztatta a vendégeket, hetente kétszer pénteken és szombaton. Az együttesnek már ekkor elég sok felkérése volt máshonnan is, de a fogadóbeli kötelezettségeik miatt ezeknek csak minimálisan tudtak eleget tenni. Olyannyira futott a zenekar szekere ekkor, hogy 1987 júniusában a csapat egy Ladával és egy Dáciával kiutazott Freiburgba hangszereket vásárolni. A német városban működött egy diszkontáruház, ahol az együttes tagjai még az utazási költséget beszámítva is sokkal olcsóbban tudtak minőségi hangszereket venni. Makai Bálint ekkor vásárolt Regent cucca helyett Peavey-t, Urbán György Fender gitárt, Berta Pál Paiste cintányérokat, Tóth Mihály Casio billentyűket.

Ebben az időszakban olykor beszállt a zenekarba Rajki József gitáros, a dobos posztján pedig Tóth Zoltán és Berta Pál váltották egymást néhány alkalommal.

1987 körül már annyi kérés érkezett a zenekarhoz, hogy a Sirokkó kénytelen volt feladni a Vándort.

Újabb kalandozások (1988-1990)

1988 elejétől a Sirokkó ismét megyeszerte koncertező együttessé vált. Az 1982-85 közötti időszakhoz hasonlóan a megye több településén rendszeresen lehetett találkozni a zenekarral. 1988-ban és 1989-ben az április 30-ai fáklyás felvonulásokon is felléptek.

Üveggyári klub – Gyermekműsor (1987). Balról: Makai Bálint (basszusgitár), Rajki József (gitár, ének), Fehér Béla (gitár, ének), Szabó Attila (szintetizátor) – Dobgépes előadás

1988 szeptemberében Szabó Attila személyében új billentyűs került a zenekarhoz, decemberben pedig már a dobos is új volt, legalábbis ekkor a Rajki József, gitár, ének; Szabó Attila, billentyűs hangszerek; Makai Bálint, basszusgitár, Nagy Lajos, dob összetételű zenekar próbált.16 Nagy Lajos azonban 1989 júliusában otthagyta az együttest, helyére – a korábbról már ismert – Tóth Zoltán érkezett.17

Érdekes módon a Sirokkó 80-as évekbeli történetét megint csak az alapító Makai Bálint zárta le 1990-ben, amikor a népművelői képesítés megszerzését követően elvállalta az üveggyári klub vezetését, amivel egyúttal a Sirokkó együttesből is kiszállt. Azonban – mint később látni fogjuk – nem végleg hagyta ott a zenekart.

Folyt. köv.

1A Magyar-szovjet baráti napok orosházi eseményén 1983. szeptember 21-én a Duna Művészegyüttest követően a Sirokkó együttes is játszott. – Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember 22. [1.] p.
2Békés Megyei Népújság, 1985. július 22. 2. p.
3Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus 11. 6. p.
4Békés Megyei Népújság, 1989. április 6. 6. p.
5Beszélgetés Makai Bálinttal – 2016. július 29.
6Makai Bálint közlése – Elektronikus levél: 2017. szeptember 19.
7Uo.
8Makai Bálint közlése – Elektronikus levél: 2017. szeptember 18.
9Makai Bálint közlése – Elektronikus levél: 2017. szeptember 19.
10Makai Bálint leporelló formátumú határidőnaplója, 1981-es év
11Uo.
12Pribék Sándor (szerk.): Gyári tájékoztató, 1981/3. 38. p.
13Makai Bálint leporelló formátumú határidőnaplói
14Békés Megyei Népújság, 1986. április 24. [7.] p.
15Makai Bálint leporelló formátumú határidőnaplója, 1985-ös év
16Makai Bálint leporelló formátumú határidőnaplója, 1988-as év
17Uo.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük