Fejezetek Orosháza rocktörténetéből – A SIROKKÓ együttes – 3.

3. BEFEJEZŐ RÉSZ: A rendszerváltástól napjainkig

Hazánkban a rendszerváltással a könnyűzenei élet kissé belterjes jellege is megváltozott. A régi rendszer jelentette ideológiai akadályok eltűntek, gyakorlatilag bárki, bármilyen módon hangszert ragadhatott és megpróbálhatta kifejezni önmagát, megpróbálhatott betörni az élvonalba, vagy csak úgy szórakozásból elkezdhetett zenélni. A műfajok és az előadók száma idővel szinte követhetetlenné vált, miközben a zene jellegét erősen meghatározta az új generációk által „beszélt” zenei nyelv. Mindezek közben persze ott csörgedezett az elmúlt évtizedek rock, blues, folk stb. muzsikája is főként az idősebb korosztály zeneközelben maradt rétegének jóvoltából. Ez a zenei kettősség imitt-amott a Sirokkó együttes munkásságán is megfigyelhető.
A korábbi részekhez hasonlóan az itt leírtak alapja is a Makai Bálinttal 2016-ban készített interjú.1

A 90-es években az együttes működése rövid szünetelést követően kissé furcsa felállással 1992-ben újra a Vándorhoz kapcsolódva kezdődött el. A fogadó akkori tulajdonosa addig járt Makai Bálint nyakára, hogy menjenek zenélni, míg a zenész beadta a derekát. Igaz az egészben nem sok köszönet volt, hiszen a Tóth Mihály (Göndör) billentyűk, és Makai Bálint basszusgitár felállású duó péntek, szombati dobgépes muzsikálásai Makai Bálint visszaemlékezése szerint sem tartoznak a Sirokkó történetének legfényesebb korszakai közé. Azonban volt a fogadóban szintetizátor, erősítő, mikrofon állvány, visszhangosító. Makai Bálint vett egy basszusgitárt, s a kéttagú Sirokkó így tulajdonképpen „lezenélte” az ott található cucc árát, ami végül így az övék lett.

A későbbiek során újra csatlakozott a bandához Tóth Zoltán dobos. Ekkor már ismét megyeszerte játszott a háromtagú együttes. A csapatnak egy mindenféle szempontból jó felszerelése volt, s egy jól kialakított repertoárral járták a vidéket.

Így történt, hogy 1993-ban egy csorvási koncerten – a vasútállomás melletti kiskocsmát ekkor nyitották meg – a zenekar összefutott Rusznák György gitárossal, aki éppen zenekar nélkül maradt miközben bálat kellett volna játszani. A gitáros meghallgatta a Sirokkót majd a buli után a felek úgy döntöttek, közösen folytatják. Így került be a Sirokkóba 1993-ban Rusznák György, aki mind a mai napig a zenekar gitárosa, és olykor énekese is.

1. kép – Lakodalom a Tópart Panzióban, 1995. Balról: K. Tóth László (gitár, ének), Tóth Zoltán (dob), Poljonka János (ének), Tóth Mihály (Göndör)(billentyűs hangszerek), Makai Bálint (basszusgitár)

Ebben az időszakban a Sirokkóban játszott még Asztalos Andor, Zatykó Pál, Németh István (dob), Lopusni Róbert, Kulcsár József (billentyűk).

Ahogy Makai Bálint erről nyilatkozott a 90-es években alakult új hazai zenekarok (TNT, Bon Bon, Magna Cum Laude, Hooligans, Republic, stb.) éppen aktuális slágereit általában igyekeztek megtanulni és játszani, de inkább az történt, hogy mire megtanulták a számokat, addigra azok már nem is voltak akkora slágerek, így jobbára inkább hallgatták őket, repertoáron nem igazán szerepeltek.2

2. kép – Szegfűbál a Mezgében, 2003. Balról: Rusznák György (gitár, ének), Kovács József (dob), Makai Bálint (basszusgitár), Kulcsár József (billentyűs hangszerek)

A zenekar fellépéseiről a Békés Megyei Hírlapban található adatok segítségével alkothatunk hozzávetőleges képet, hol, milyen eseményeken játszott a Sirokkó. 1999. november 12-én az I. Szárnyas Fesztivál Márton-napi vacsoráján zenéltek a Hotel Alföldben (legalábbis az eseményre felhívó plakát szerint).3
2003 augusztusában a Burka László képviselő által szervezett lakótelepi napon valószínűleg ők játszották az utcabálat este hét órától, legalábbis a tervekben ez szerepelt.4
Egy évvel később a megyei lap a Sláger cafe program előzetesében hozza a zenekar nevét. A beharangozó szerint az együttes a 70-es éveket tervezte megidézni valószínűleg az Amadeus Kávéház előtt.5
2005 augusztusában Nagybánhegyesre várták a Sirokkót a Paprikafesztiválra, ahol este nyolctól adtak koncertet,6 2007. szeptember 1-jén pedig Mezőhegyesen hallhatta a közönség az együttest a városnapi rendezvényen.7

3. kép – 40 Aranykoronás Ünnep Pusztaföldváron, 2017. Balról: Skita György (ének), Pikali József (gitár), Németh István (dob), Rusznák György (gitár, ének), Tóth Mihály (Göndör) (billentyűs hangszerek), Makai Bálint (basszusgitár)

A Sirokkó a legutóbbi időkben a

Rusznák György (gitár, ének)
Pikali József (gitár)
Tóth Mihály (Göndör) (billentyűs hangszerek)
Makai Bálint (basszusgitár)
Németh István (dob)

felállással szerepelt, a közelmúltban 2017. október 7-én azonban Pusztafölváron a X. 40 Aranykoronás Ünnepen már egy új énekest is kipróbáltak Skita György (Vízió, ex-Nézőpont Kérdése) személyében.

1 Beszélgetés Makai Bálinttal – 2016. július 29.
2 Makai Bálint közlése – Elektronikus levél: 2017. október 11.
3 Békés Megyei Hírlap, 1999. nov. 5. 2. p.
4 Békés Megyei Hírlap, 2003. aug. 12. 7. p.
5 Békés Megyei Hírlap, 2004. szept. 7. 5. p.
6 Békés Megyei Hírlap, 2005. aug. 5. 11. p.
7 Békés Megyei Hírlap, 2007. aug. 23. 4. p.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük