Békéscsabai és szeghalmi versmondó az élen

Pénteken, azaz 2019. február 15-én rendeztük meg könyvtárunkban a 19. Justh Zsigmond vers- és prózamondó versenyt, mellyel az 1863 február 16-án született névadónkra emlékezünk minden évben. A versenyre idén 6 település 10 intézményének 25 tanulója nevezett, két korcsoportban.

A szavalókat Fejes Róbertné, Orosháza város alpolgármestere köszöntötte, aki a napokban elhunyt Tandori Dezső szavaival nyitotta meg a rendezvényt.

Először a 9-10., majd a 11-12. évfolyamosok álltak a szavalótársak és a zsűri elé. A zsűri tagjai voltak: B. Imre Julianna drámapedagógus, Bertáné Halász Edit népművelő (a versenyt támogató Reflektor Kulturális Alapítvány képviseletében) és Steindwender József, a békéscsabai Féling Színház Egyesület alapítója.

A zsűrielnök a versenyt így értékelte az orosházi médiának: „Nagyon felkészült versenyzőket hallgathattunk a mai napon is. Többségében olyan verseket választottak, amelyek illettek hozzájuk, és ez nagyon fontos, hisz így tudnak ezek a fiatalok őszinték lenni, olyan gondolatokat megfogalmazni a verssel, melyek róluk szólnak. Mi a zsűriben jól éreztük magunkat, tartalmas délelőttön vagyunk túl. Köszönet a versmondóknak és a felkészítőiknek.”

Eredmények:

9-10. korcsoport

1. Hegedűs László (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba felkészítő tanár: Tárnok Erika)

2. Varga István (Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola Gimnázium és Kollégium felkészítő tanár: Mikó Edit)

3. Mester Lili (Péter András Gimnázium és Kollégium Szeghalom felkészítő tanár: Simonné Szabó Andrea)

11-13. korcsoport

1. Bodor Erzsébet (Péter András Gimnázium és Kollégium Szeghalom, felkészítő tanár: Simonné Szabó Andrea)

2. Mogyorósi Lili (HszC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szentes, felkészítő tanár: Molnár Szilvia)

2. Fehér Gábor Bendegúz (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba felkészítő tanár: Tárnok Erika)

Józsa Mihály emlék-díj: Hegedűs László (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba felkészítő tanár: Tárnok Erika)

A versenyen készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

A szavalóverseny megrendezését a Reflektor Kulturális Alapítvány, Orosháza Város Önkormányzata, a Fórum gyorsétterem, a Rétesbolt,  valamint a Petőfi Művelődési Központ támogatta, segítette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük