„70 év – 700 perc” – felolvasómaraton a könyvtárban!

Kedves Mindenki!

2019. június 12-én, szerdán, a 70 éves könyvtár születésnapján felolvasómaratont szervezünk a könyvtár szakirodalmi/internetes részében, melyre mostantól várjuk a jelentkezéseket. A program címe „70 év – 700 perc”, amiből rögtön ki is találhatja az éles szemű olvasó, hogy 700 percen keresztül tervezzük majd a folyamatos felolvasást reggel 8 óra 20 perctől egészen este 8 óráig. Terveink szerint egy felolvasó 5 percet kap majd, de ez természetesen változhat még a jelentkezők számának függvényében. Mi mindenesetre készülünk egy táblázattal, és minden jelentkezőt tájékoztatni fogunk, hogy kb. mire számítson. A felolvasások közben más programok (könyvbemutató, molynyomozó játék) is lesznek a könyvtárban, és természetesen a szolgáltatásaink sem szünetelnek, így nem is egy állandó közönséget ígérünk a felolvasóknak, sokkal inkább egy rendkívül színes, mozgalmas napot, és néhány apróságot, melyet minden felolvasó megkap majd ajándékba.

Szóval a lényeg: várjuk baráti közösségek, csoportok, osztályok, és persze magánszemélyek jelentkezését egyaránt! Jelentkezni június 5-ig lehet emailben, telefonon, Facebookon, és természetesen személyesen is.

A felolvasómaraton az ünnepi könyvhét programsorozatának a része lesz. A könyvhét további programjait hamarosan megmutatjuk!

Facebook-esemény

Fotó: https://www.pexels.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük