Pedálblues 2.0
Ennyit könyvről még az életben nem írtam/beszéltem/üzentem, mint Léna, hivatalosan ma megjelenő könyvéről, és mégis, hiába a kézirat olvasása, a saját ajánló soraim, mások ajánló sorai, most, hogy a kezemben tartom a kötetet a maga teljes valójában (183 oldalnyi szöveg színes és fekete-fehér képekkel, plusz a szponzorok, plusz egy szenzációs DVD, de erről majd később) kicsit olyan, mintha most látnám először. Nyilván azért, mert tényleg most látom először, de a szöveget már ismertem, és ezért azt hittem, magát a könyvet is. Hát nem. De nem baj.
Aki akár egy cikk erejéig is nevezhette már magát újságírónak, az biztosan ismeri azt a különös élményt, amikor a szöveg szinte teljesen megújul pusztán attól a ténytől, hogy immár nem a monitoron keresztül olvasod, hanem újságpapírra nyomtatva, egy rakás másik cikk mellé tördelve. Nyomtatva/kiadva minden írás kétszeresen megkomolyodik, ámde a nyomda ördöge legalább ennyit kaszálhat is a dolgon. Egy lemaradó idézőjel, egy eltévedt vessző, vagy egy durva helyesírási hiba (basszus! pedig vagy ötször átolvastam) nyomorba döntheti az amúgy jó szöveget.
De nyugi van. Ha valaki csak azzal a céllal emeli fel az asztalról Az úttörőtábortól a pekingi kacsáig című könyvet, hogy belelapozzon, aztán egy ültő helyében olvassa fél órán keresztül (úgy, hogy egyébként már ismeri is a szöveget), akkor nincs gáz, ha lenne, biztosan nem merül így el benne. Most nem kezdem el ecsetelni, hogy milyen sztorikon, bonyodalmakon keresztül vezetett a két vándor útja Kínáig, mert egy részét már a blogunk olvasói úgyis ismerik, más részét meg ne tőlem halljátok először, legyen elég annyi: piszkosul olvastatja magát a könyv. Ráadásul jó a kötés, jó a betűtípus, és ami nagyon fontos, egy csomó kép teszi még élvezetesebbé az olvasást.
Lénának amúgy sem volt könnyű a helyzete: 2007-ben írt már egy remek könyvet, a Pedálbluest. Valószínűleg benne is megfordult a gondolat, hogy mi van, ha nem sikerül ismételni. Ha hiába a sok élmény, csak egy unalmas könyvet tud kiizzadni magából. Az micsoda égés lesz. Persze lehet, hogy Léna nem agyalt ilyesmin – tény, neki sosem lesz szüksége önbizalom növelő tréningekre, hehe – de azért volt egy-két jel, amiből következtethetünk a bizonytalanságára. Az egyik, hogy miután hazaérkezett, szinte úgy kellett könyörögni neki, hogy írjon már, mert a végén mindent elfelejt, az istennek se akarta elkezdeni. A másik meg, hogy amikor elkezdtem olvasni a kéziratot, feltűnt, hogy az igazán csúnya szavakat (amikből egyébként tényleg nincs több, mint amit ez a könyv elvisel, sőt igényel) kihúzta, és átírta. Ja, ja, így tényleg szebb volt (bizonyos értelemben), csak éppen mérföldekre állt a szerző habitusától. Szabályosan rá kellett beszélni, hogy nyugodtan tegye csak vissza azokat a káromkodásokat, attól lesz lénás a könyv.
Persze a könyv Léna minden tehetsége ellenére sem képes visszaadni mindazt az érzelmet, kínt és örömöt, amit átélt a két kalandor, ezért is jelent óriási pluszt a könyvhöz mellékelt DVD. A film kegyetlenül jó lett. Látni engedi mindazt, amiről írt Léna: a mérhetetlen szegénységet, a járhatatlan utakat, az ötvenes éveket idéző épületeket és berendezéseket stb. Ráadásul a film készítője, Sándor László olyan zenéket válogatott az ütős képekhez, hogy szerintem ez a film külön utakon is komoly elismeréseket arathat.
Szóval aki vevő volt a Pedálblues-ra, az nyugodtan beruházhat ebbe a könyvbe is. Van benne kaland, humor, feszültség, sőt még kutya is, esküszöm, ha még egy romantikus szálat is beleszőtt volna a történetbe, Hollywood is Léna lábai előtt heverne.
De tényleg, ez a könyv nagyon jó, szívből ajánlom mindenkinek, így többek között a könyvtáros kollégáknak is, jót fog tenni az állománynak, szerezzétek be. Rendelni a szerzőtől lehet, elérhetőségeit a honlapján találhatjátok meg.
Aki pedig orosházi, vagy a közelben lakik, ma este 7-től jöjjön el a Petőfi Művelődési Központba, ahol bemutatják a filmet, illetve Léna dedikálja is a könyvet.