Két festő, egy ecset

A szegedi Kass Galériában tekinthető meg mától egészen szeptember 23-ig Fülöp Ilona és Mester Kata orosházi grafikusművészek közös kiállítása. Mi is ott voltunk. A galéria „Tanítványok” című sorozatának hatodik kiállítását a házigazda Kass János nyitotta meg – iszonyatos hőségben. Kass János Fülöp Ilona mestereként jól ismeri a két alkotót, ez kitűnt a beszédéből is. Kiemelte, az első találkozásból egy máig tartó, harmincéves barátság született.

dscf0040.JPG

Kézfogó

Fülöp Ilona hasonlóan meleg szavakkal szólt tanítójáról, akiről hálásan jegyezte meg, – rámutatva Kass János tanítványainak sokszínűségére – hogy soha nem a stílust erőltette. Az ünnepélyes megnyitót követően a pogácsamajszolás közepette Kata is beszélt válogatási elveiről: – Jellemzően a legújabb képeimet válogattam ki erre a kiállításra, így többek között a gyermekkönyvtári pályázatra készített néhány illusztrációmat, a Lackfi János meséihez készített, és a Móra Könyvkiadó különdíját elnyerő pályamunkáim közül párat. De megtekinthető a szegedi gyermekklinikának ajándékozott diplomamunkám, illetve egy egészen friss munkám is: az Eötvös József Általános Iskola falára készített meseképeim néhány vázlata.

dscf0047.JPG

Nem csak nekünk nyilatkozik…

A kiállítás tehát még bő két hónapig látható. Keressetek egy hűvösebb napot, és lehet megnézni.

július 20, 2007

  • Rupáner Ágnes szép szavalata, A Móra Ferenc Múzeum igazgató helyettesének köszöntője után Kass János Kossuth díjas grafikusművész nyította a kiállítást meg a rekkenő hőség ellenére is szép számmal megjelent közönség előtt. A Móra Múzeum igazgató helyettesének kérésére Fülöp Ilona is kedves szavakkal szólt röviden, megjegyezve azt is, hogy mestere soha nem erőltette a saját stilusát növendékeire, példa erre a ‘Tanítványok’ sorozat kiállítói is(akik ma mind neves művészek, többen egyetemi, főiskolai tanárok)-művészetük más-más stilusu.

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük