Könyvelhagyó hétvége – Alexandra-könyvekért!

Kedves Könyvelhagyók! Mindjárt kezdjük is a lényeggel: 2014-ben március 21-23-án lesz a nagy könyvelhagyó hétvége.

(Ha esetleg most hallanál először a Veszíts el egy könyvet!-ről, felhívásunk végén találsz egy kis gyorstalpalót, menni fog, ne féljetek).

Akárcsak tavaly, most is lesz játék a játékban, nagyon-nagyon csábító ajándékokkal.

A feladat rém egyszerű:

Veszíts el egy könyvet a nagy könyvelhagyó napon, vagy az azt követő hétvégén (március 21-23.), és azt regisztráld a játék honlapján (http://veszitsel.konyvtar.hu/). Ha ez megvan, fotózd le a frissen elveszített könyvedet, és töltsd fel a képet a játék Facebook oldalára (http://www.facebook.com/veszitsel) a könyv szerzőjével és címével együtt. Ezáltal máris esélyessé váltál, hogy megnyerd a könyvelhagyó napi játék fődíját, ami egy

több, mint 50 ezer forint értékű könyvcsomag

az Alexandra Kiadó jóvoltából!

alexandra

Orosháza-Gyopárosfürdő felajánlásaként pedig a pályázók között vigaszdíjként kisorsolunk még egy-egy két fő részére szóló gyopárosfürdői élményfürdő belépőt is.

A nyereményjáték három napig tart, és a március 23-án éjfélig feltöltött képek tulajdonosai vesznek majd részt a sorsolásban.

A könyvelhagyásra a Facebookon itt tudsz bejelentkezni!

Ugyancsak a Veszíts el egy könyvet! születésnapjához kapcsolódóan március 21-én, pénteken 15 órától közös olvasást és könyvelhagyást is tervezünk. A találkozó Orosházán, a Főtéren lesz, bárki jöhet, akinek kedve van egy közös, tízperces olvasáshoz, majd könyvelhagyáshoz (igény esetén erre a célra félretett könyvet is tudunk adni a könyvtárban). 16 órától pedig levezetésképp az Orosházi Moly Galeri (OMG!) találkozójára várunk szeretettel mindenkit a könyvtár olvasótermében.

A 6. könyvelhagyó hétvége főtámogatója: Alexandra Kiadó

Támogató: Orosháza-Gyopárosfürdő

Az alábbi kiadók pedig egyaránt könyveket ajánlottak fel elveszítésre. Nagyon nagy köszönet érte minden megtaláló nevében!

A szervezésbe bekapcsolódó könyvtárak:

  • BME OMIKK, Budapest
  • Budai Nagy Antal Gimnázium könyvtára, Budapest
  • Deák Ferenc Gimnázium könyvtára, Szeged
  • Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának Könyvtára, Debrecen
  • Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém
  • Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ, Gárdony
  • Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa
  • Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza
  • Könyvtári Intézet Könyvtártudományi Szakkönyvtára, Budapest
  • Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata
  • Nagy Gáspár Városi Könyvtár, Budakeszi
  • Németh László Művelődési Ház Könyvtára, Tihany
  • Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda könyvtára, Miskolc
  • ÓMI Városi Könyvtár Ózd
  • Pákolitz István Városi Könyvtár, Paks
  • Pannonhalmi Bencés Gimnázium Könyvtára, Pannonhalma
  • Regnum Marianum Plébánia Könyvtára, Budapest
  • Szabadszállási ÁMK József Attila Közösségi Ház, Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény
  • Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola könyvtára, Pécs
  • Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, Gödöllő
  • Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola könyvtára, Székesfehérvár
  • Városi Könyvtár, Szarvas
  • Wass Albert Könyvtár és Múzeum, Tapolca

Hogyan veszíts el egy könyvet egy pillanat alatt?

  1. Keress a polcodon egy olyan könyvet, amit szívesen ajánlanál másoknak, de mégsem törik össze a szíved, ha elhagyod.
  2. Regisztráld a könyved a http://veszitsel.konyvtar.hu/ weboldalon, és ragaszd bele az így kapott elveszítési nyilatkozatot a könyv egyedi azonosítójával.
  3. Veszítsd el a könyved! A parkban egy padon, vagy kedvenc kocsmád pultján, vagy a suliban egy ablakpárkányon. Vagy bárhol, ahol sok ember megfordul.
  4. Ennyi. Ha szerencséd van, a könyvet olyasvalaki fogja megtalálni, aki nem csak, hogy elolvassa az elveszítési nyilatkozatot, de a http://veszitsel.konyvtar.hu/ oldalon jelzi is a megtalálást. Erről te e-mailt is fogsz kapni.
  5. A megtaláló később ugyancsak elveszítheti a könyvet, amit valaki más megtalálhat, és azt jelezheti is a neten.
  6. És így tovább, és így tovább.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük