Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

A zsarátnok legyen veletek! – Live Coals

A műfaj a korábbi évtizedekben igen erős felhozatallal rendelkezett. Akkor még talán nagyobb súlya volt a versnek, a költészetnek is. Szörényi, Tolcsvay, Bródy, Bornai, vagy éppen a Sebő együttes, a HBB, a Kaláka versmegzenésítéseit a műfaj etalonjaiként tartották számon. Az irodalom, a vers körül azonban azóta kissé megváltozott a helyzet. Bár jelenléte ma is érzékelhető, korábbi preferált helye megszűnt. Talán éppen ezért fontos, hogy a költészettel, netán a versmegzenésítésekkel foglalkozó kezdeményezések ma is teret kapjanak. A Békés megyei Live Coals néhány éve ezen az úton indult el. A csapat két tagjával, Jóbi Annamáriával és Bagaméri Andrással beszélgettem.

Törköly József: – Emlékszem, két éve a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban is szerepeltetek, de ezen túlmenően is több fellépésetek volt már az elmúlt évek során. Mégis először az alakulásról kérlek, mondjatok néhány szót!

Jóbi Annamária: – A keresztfiammal, Jóbi Gergővel alapítottuk a zenekart 2013 körül. Eleinte feldolgozásokat játszottunk, aztán saját zenéket. Sajnos elég döcögősen ment a dolog, mert mindent a megszokottól eltérően játszottunk, és az akkori közönségünk nem volt vevő erre a stílusra.
Aztán részt vettünk, az F. Sipos Bea és Faggyas László (Hangraforgó zenekar) által szervezett InternetVers Fesztiválon, s itt olyan jó visszajelzéseket kaptunk, annyira szimpatikus volt a közeg, az emberek, hogy elindultunk ebbe az irányba. Rengeteg verssel foglalkoztunk az azóta eltelt idő alatt, és mára már csak saját zenésítésű versek alkotják, a különféle korosztályú közönségnek is megfelelő repertoárunkat.

T. J. – Gergő gitározik, te énekelsz, de honnan jött az ötlet, hogy ti zenélni kezdjetek?

J. A. – Nekem volt egy régi gitárom a garázsban, ami csak ott porosodott, egyszer Gergő kezébe nyomtam, vigye el. Aztán később a családi összejövetelek alkalmával észrevettem, hogy egyre jobban megy neki a játék. Hallgattam és egyszer csak dúdolni kezdtem…
Azt hiszem egymást inspirálva kezdtünk bele. Így indultunk…

T. J. – Igen, viszont a Live Coalsnak van egy harmadik tagja is Bagaméri András személyében. Bandi, te hogyan kerültél be a zenekarba?

Bagaméri András: – Talán viccesen hangzik, de egy közvetítő által. 2014-ben keresett meg Berki Lilla, akivel a Firstben korábban egy ideig együtt zenéltünk és jó barátság alakult ki közöttünk. Ő Annamariéknak is ismerőse volt, s gyakorlatilag ő hozott össze bennünket. Én mindenképpen pozitívan álltam a dologhoz, emlékszem akkor vettem meg az elektroakusztikus gitáromat is. Azóta is ezzel játszom a Live Coalsban.

T. J. – Májusban két eseményen is részt vettetek szép sikerrel. Mindkettőn évek óta rendszeresen ott vagytok. Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja már a XXII. volt a sorban.

J. A. – Ötödik alkalommal jutottunk el, idén is, az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljára, amely a Vajdaság kiemelt kulturális rendezvénye. Minden évben kiválasztanak egy költőt, akinek egy adott versét minden versenyzőnek meg kell zenésítenie. Idén ez a vers Domonkos István: 2. újvidéki elégia című költeménye volt. A fesztivál erős feladványai, mindenkit fejlődésre ösztönöznek, de leginkább feltöltő jellege az, ami minket idevonz. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársainak, igazán mindenre kiterjedő figyelme, kedvessége és az, hogy a verszenésítéshez értő zenészekkel találkozhatunk.

T. J. – Milyen értékelést kaptatok?

B. A. – Nagyon jó visszajelzésekkel tértünk haza. Nem csak a zsűritől, de a zenésztársaktól is pozitív értékelést kaptunk. Volt, aki megkeresett utána és kérte az anyagot, amit játszottunk.

J. A. – A Törzsközönség különdíját kaptuk meg, amelyet a közönségből kiválasztott zsűritagok ítéltek oda nekünk. Nagyon hálásak vagyunk érte, köszönjük!

T. J. – Zenta után Vésztő következett május 26-án. A Kárpát-medencei Sinka István vers-, énekelt vers és prózamondó verseny szintén olyan esemény volt, ahol nem először tettétek tiszteleteteket.

J. A. – Igen, néhány éve jártunk itt először. A többek között a Sinka István Művelődési Központ és Városi Könyvtár, valamint a Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett megmérettetésen mindig van egy kötelező mű, melyet Sinka István életművéből kell kiválasztani, ezen túlmenően pedig egy szabadon választott versmegzenésítést kell vinni. Mi most Sinka István: A Göncöl fuvarosa című versét zenésítettük meg.

B. A. – Vésztőre visszamenni kettős érzéseket jelentett, hiszen 2016-ban is mi nyertünk, ezért egyfajta nyomás is volt rajtunk úgy gondolom. Ugyanakkor vártuk is, hiszen szeretünk ott lenni és mindig kellemes emlékekkel térünk haza.

T. J. – Eredmény?

J. A. – Nagy meglepetésünkre az első díjat ítélték nekünk, bár mint sok helyen elmondtam már, elsődleges célunkat sosem a versenyek megnyerésére hegyezzük ki.

B. A. – Azt még szerintem érdemes elmondanunk, hogy tudtuk, jól játszottunk, jók voltak a dalok, de nem tudhattuk előre, milyen eredmény születik. Én nyugodt voltam, mert mindent megtettünk ismét a sikerért, és ez újra kifizetődött. Nagy öröm és hatalmas elismerés ez számunkra.

T. J. – A közelmúlt sikerei után merre tovább? Milyen terveitek vannak?

J. A. – Amerre eddig is, szeretnénk járni az országot, széles körben megmutatni a költőket, mondanivalójukat. Jól szeretnénk csinálni, a verset nem bántva, hanem támogatva, mind zeneileg, mind dallamvezetésében. Talán ez a legfontosabb hitvallásunk, mert túl sok fals hangsúlyt hallunk a mai dalokban. A szép magyar nyelv támogatása a célunk. Szeretnénk átmenet lenni, kapocs a klasszikus verszenésítés – ahol mindig alázattal nyúltak a szavakhoz – és a zenei sokszínűség között, hogy a fiatalokat is megragadja ez a furcsa világ. Sajnos elég nehéz helyszíneket találni, ahol még belső csendre vágynak. A verszenésítés nem egy támogatott műfaj manapság, és az a vers sem, amelyről több réteg lefejthető. Mintha félnének az emberek magukkal vagy a valós élettel találkozni. A versenyek, a megmérettetések jók, de nekem nem fő célom, hogy díjakat nyerjünk. Sokkal jobban feltöltött például, hogy a Hangraforgó zenekar meginvitált minket a győri klubjukba, ahol remek közönséggel találkozhattunk, és nagy erőt ad a további létezéshez, ha Török Máté (Misztrál zenekar) támogató szavait olvashatom. Ők is tudják, hogy ez egy nehéz műfaj, mert sosem adjuk el a lényeget. A verszenésítőknek sosincs pénzük, sosincs igazán nagy közönségük, s mégis bírni kell és tűrni, mert azért vagyunk, hogy elvigyük a verset mindenkihez.

T. J. Kívánunk ehhez további sok sikert!