Batyu a kilincsen
Bár visszaemlékezésekre épül, mégis – persze a könyv témája mellett – számomra a szöveg választékossága és igényessége miatt marad emlékezetes Verasztó Antal orosházi író, költő legújabb prózakötete, a Batyu a kilincsen. Úgy is mondhatnám, belefeledkeztem a szépen összerakott mondatokba, és sokszor már nem is az eseményekre figyeltem, hanem csak a szavakra, a szövegre. Mert az nagyon kerek, nagyon szép volt.
Valószínűleg ez csak azért lehet meglepetés, mert nem ehhez vagyunk szokva. Pedig aki ismeri Verasztó Antalt, aki beszélgetett már vele, az tudja: a helytörténészként is jelentős életművel bíró író élőszóban is mindig mívesen fogalmaz.
Igaz, ezt az igényességet kicsit árnyalja a tény, hogy a vesszőkkel mintha hadilábon állna a szerző, mert ezek az írásjelek olykor minden logikát nélkülözve kalandoznak a szövegen belül. Na jó, bagoly mondja verébnek, a vessző-gondolatjel párosítás nekem is állandó problémám, meg hát jelentősen nem is csökkentette az élvezeti értéket, de ha lesz egy második kiadás, érdemes lesz újra átolvastatni egy korrektorral.
Viszont a szerkesztés szép, és ezt azért is érdemes külön kihangsúlyozni – ennyire ugye hazabeszélhetünk? -, mert Líborné Putnoki Kati személyében egy könyvtáros végezte el ezt a munkát. És nagyon szép a címoldal is, melyen egy kilincs látható. A kilincs eredetijét Orosházán a Vörösmarty utcában találhatjuk meg, maga az ajtó pedig Thék Endre egyik mestermunkája.
A Batyu a kilincsen egyébként kis, személyes történetek összefonódása. Érdekes, tanulságos, és szórakoztató mesék néhány oldalban. A szerző nem tudta, és nem is akarta megkerülni a tényt, hogy ő egyben helytörténész is, így az emlékfoszlányok helyismereti adalékokkal is szolgálnak. A pusztáról, a faluról, a kisvárosról.
A könyv legnagyobb baja a mérete; nagyon vékony. Viszont jó hír: már elkészült a második rész, és csak arra vár, hogy valaki kiadja.
Batyu a kilincsen : válogatott írások / Verasztó Antal. – Orosháza, 2008. – 134 p.
Vélemény, hozzászólás?