Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Blues a lelke mindennek – Bluestörténetet ír Mihály Zoltán

Gyakorlatilag a focinak köszönheti életformáját. Amikor elkezdte az első osztályt, tankok állták útját a Rákóczi utcán 1956-ban. A néprádió gombját tekergette s a kereső a BBC adásán állt meg 1959-ben, kilenc éves volt ekkor. Ez volt a meghatározó élmény a rock és a blues felé, arról nem is szólva, hogy nála a műfaj szeretete életformává vált. Az első önkormányzati ciklusban négy hónapig képviselő is volt.
Azóta sokan megismerték Mihály Zoltánt, s nem csupán orosházi berkekben, de tágabb régiókban is. Ma leginkább a rock klub igen tevékeny klubvezetőjeként, motorjaként ismerhetjük. A blues megszállottja idén lesz 67, s jelen pillanatban bluestörténetet ír. Erről is beszélgettünk vele.

Törköly József: – Bár személyedet sokan ismerik, életedről talán mégis keveset tudunk. Kérlek, mondj néhány szót magadról!

Mihály Zoltán: – Orosházán születtem 1950-ben. Az általános iskolát még a Rákóczi utcai egykori Zoltai iskolában kezdtem 1956-ban. (Ma butiksor van a helyén a postával szemben.) Ez az akkori III. sz. iskolához tartozott. Soha nem felejtem el, novemberben, amikor át akartam menni az úttesten az iskolába, utamat állták az orosz tankok.
A középiskolát már Békéscsabán jártam a közgazdasági technikumban, itt mi voltunk az utolsó technikumi évfolyam, ezt követően már szakközépiskolaként működött az intézmény.

T. J. – Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba először a rockzenével?

M. Z. – 1959-ben. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert, mint minden gyerek én is nagyon szerettem focizni, és eltört a lábam. Otthon feküdtem, begipszelt lábbal, s jobb híján, apám néprádióján csavargattam a gombot, ami egyszer csak megállt a BBC négyes csatornájának adásánál. Ez volt életem egyik legdöntőbb momentuma, itt hallottam meg azokat az amerikai és angol zenéket, melyek döntő módon befolyásolták az életem.

T. J. – Tudvalévő, később megfordultál néhány amatőr zenekarban is.

M. Z. – Igen, az első ilyen banda az Ellington együttes volt, ennek a formációnak az induló verziójában szerepeltem 1965-től 1967-ig. Kovács Ervin gitárossal, Nádasi Jani billentyűssel, Mórocz János fúvóssal, Bogdánffy Miklós basszusgitárossal zenéltem együtt, Hajdu Bertalan volt a dobos, én pedig énekeltem.
1968-ban elkerültem Salgótarjánba, ugyanis itt képezték a leendő orosházi síküveggyár szakmunkásait, s nekem tanulmányi szerződésem volt. Salgótarjánban három évet töltöttem, a tanulmányok után dolgoztam, közben pedig a fiatalokkal itt is zenéltünk. 1972-ben hazaköltöztem, indult az orosházi üzem, s felvettem én is a három műszakos munkát.
Még egy zenekar volt az életemben, a tótkomlósi Spectrum. Ők akkor kerestek meg, amikor visszajöttem Angliából az 1970-es évek végén.

T. J. – Orosháza rockzenei életében ezen kívül is részt vállaltál. Hogyan is?

M. Z. – Szintén akkor történt, amikor visszajöttem Angliából. A hajdani Piros presszóban hétvégenként Rockpanoráma címmel rockdiszkót tartottunk. Ebben az időben a diszkó óriási divat volt, s mi ennek leple alatt próbáltuk a rock igéit is hirdetni. A közel egy évig tartó sorozatban szombatonként nagyjából este 9-től hajnalig szólt a zene. Lemezbemutatók, aztán kívánságműsor. Sajnos sok afférünk volt az akkor még működő mozival, azt mondták, zavarjuk a műsorukat, így egy év után kitiltottak bennünket. Még az újságban is megjelent, hogy Orosházán betiltották a rockdiszkót.
Jóval később 1990-ben kerültem kapcsolatba az akkor induló Rádió 1-gyel, ahol kaptam egy heti egyórás könnyűzenei műsort, s ezt szintén rockpanorámának neveztük. Nagyjából akkor rádióztam, amikor tagja voltam az első önkormányzati képviselő-testületnek is. Utóbbi tisztséget négy hónapig töltöttem be.

T. J. – Manapság pedig viszed a most már több éve működő rock klub ügyeit is, ahol minden évben megrendezitek a Viharsarock Fesztivált is. Ugyanakkor több ezer lemezből és jelentős mennyiségű zenei szaklapból álló gyűjteményed is van. Ezek alapján már rock- vagy bluestörténetet is lehet írni. Ha jól tudom pontosan egy terjedelmes bluestörténeti könyvön dolgozol.

M.Z. – Igen, számomra a rock, a blues az egy életforma. Azt mondom, igenis vannak a műfajnak – a lázadó irányvonal képviselőin túl – olyan maradandó művészi értéket képviselő elemei is, melyek oda sorolhatók a komolyzene mellé. Az évek során valóban hatalmas mennyiségű lemez és szakirodalom gyűlt össze. Ezekből készül most egy bluestörténet, ugyanis azt gondolom, ebben a műfajban a bluesból indul minden, hiszen az első blueslemez már 1920-ban megjelent.
Jelen pillanatban mintegy hetven százalékban van kész a kézirat, durván 1500 oldalas kiadvánnyal számolunk. A kötet kronologikus elrendezésben stílusonként tartalmazza majd a nemzetközi és a hazai blues történetét, fotókkal és jelentős diszkográfiával.

T. J. – Sikerült-e már kiadót találni az anyag megjelentetéséhez?

M. Z. – Ez ügyben Budapesten a Radics Béla Emléktársaság vezető tagjai lesznek segítségünkre.

T. J. – Mikorra várható a kötet megjelenése?

M. Z. – Terveink szerint legkésőbb 2020-ban, a blues százéves évfordulóján, jelenik meg a könyv.

T. J. – Sok sikert kívánunk a kötethez!