Javrik könyve

Az élet írja a legjobb sztorikat, na ugye. Mert így van ez a játékunkkal is, a Veszíts el egy könyvet!-tel. Kiss Ottó regényének különös útjára gondolok most. A Javrik könyve volt az első olyan dedikált könyv, amit megkaptunk, hogy majd elveszíthessük. Kiss Ottó már akkor bizalmat szavazott az egész ötletnek, amikor még sejteni sem lehetett, […]

Elolvasom az egész cikket! Javrik könyve

Kronológia

A játék március 25-i kezdése óta sok minden történt, amit nevezhetünk érdekességnek, ám ezeket a történéseket összefoglalva sehol sem publikáltuk eddig. Apró jegyzetek azért fennmaradtak, ezekből állítottam most össze a Veszíts el egy könyvet! kronológiáját. A cél az volt, hogy legyen egy hely, ahol egyben – és jól áttekinthetően – nyomon lehet követni a játékkal […]

Elolvasom az egész cikket! Kronológia

Gyöngyös győzött

És azt tudtátok, hogy nem minden négyjegyű számhoz tartozik egy irányítószám? Szóval megtörtént a sorsolás, rekordhosszúságú lett, mert mindig olyan számokat húztunk ki, melyhez nem tartozott település. Az egyik könyvtáros annyira megunta a sorsolást, hogy ott is hagyta az egészet (ez voltam én…), azonban a gyerekek kitartó szorgalommal húzták a számokat, mígnem… És most jön […]

Elolvasom az egész cikket! Gyöngyös győzött

Rólunk írták

Nem elveszett ötlet címmel jelent meg egy jó kis írás a mai Népszabadságban a játékról. A cikket online itt lehet elolvasni. Egy apró tévedés az elveszett könyvek számát illetően van csupán, szerintem már – ha csak a regisztrált köteteket nézzük is – közel járunk a hatszáz elhagyott könyvhöz, szemben az itt publikált háromszázzal. Mindenesetre ez […]

Elolvasom az egész cikket! Rólunk írták