Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Egy könyv és egy majdnem

Tulajdonképpen magam is belátom, óriási fanyalgó vagyok a helyi kulturális életet illetően, ami még akkor is kellemetlen néha, ha szerintem tök jogosak az észrevételeim (most például volna kedvem elemezni a gyopárosi road-show-t is, hogy az milyen gáz, de megtettem már párszor az elmúlt években, és mire mentem vele?). De ha úgy alakul, tudok örülni is a jó ötleteknek. Most is azt teszem, elvégre két helytörténeti kiadványt mutattak be két nap alatt.

Pénteken 19:30-tól Tiszatáj-est volt a Bille-ház udvarában. A Tiszatáj az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró hazai irodalmi folyóirat, melynek júliusi száma nagy terjedelemben foglalkozik Orosházával. Részben úgy, hogy orosházi szerzők írtak tanulmányokat, részben orosháziakról készültek az írások, részben pedig orosháziak írtak orosháziakról. Világos? Kevesen voltunk, de ettől függetlenül jó hangulatú beszélgetés tanúi lehettünk. Varga Zoltán, mint helyi irodalmár köszöntötte a vendégeket, azután szót kapott a főszerkesztő Olasz Sándor, a nem mellékesen a vásárhelyi olvasókörök egyik legjelentősebb ismerője, Szenti Tibor, valamint két helyi erő: Koszorús Oszkár és Verasztó Antal is.

Különösebb elemzésébe nem szeretnék belemenni a Kincses Orosháza címet viselő Tiszatáj-számnak, ami merész dolog is lenne, lévén, hogy épp csak átlapoztam eddig. Németh Béla polgármester bevezetője után olvashatunk többek között a Don Quijote-t elsőként lefordító orosházi evangélikus lelkészről, Győry Vilmosról, könyvtárunk névadójáról, Justh Zsigmondról, két híres művészemberünkről, Thék Endréről és Oskó Lajosról, és a feledhetetlen múzeumigazgatóról, Nagy Gyuláról. Bár nem vagyok feltétlen rajongója a szerzőnek, mégis ki merem jelenteni, hogy amiért keresett és sokat idézett szám lesz ez a mostani, az az orosházi származású zeneszerző, Szokolay Sándor esszéje, melyet Kodály Zoltánról fogalmazott meg. És engem nagyon szíven ütött a nemrég elhunyt Határ Győző barátjának, Kass Jánosnak küldött néhány utolsó e-mailje, melyeket szintén közöl a lap (tudtommal itt nincs orosházi kapcsolat).

Na de visszatérve a bemutatóra: akik nem jöttek el, bánhatják, már csak azért is, mert a jelenlévők ajándékba kaptak egy-egy számot, amit még dedikáltatni is lehetett. (Én minden megjelent szerzővel dedikáltattam, mégpedig úgy, hogy mindig az adott tanulmánynál nyitottam ki a folyóiratot. Az első aláíróm Oszkár volt, és mint látható a mellékelt illusztráción, akkor még nem nyitottam ki sehol. ;))

A másik, a valódi könyvbemutatóra tegnap délelőtt került sor a művelődési ház Zomba-termében, ami csurig megtelt, azaz közel száz érdeklődő eljött. A Mi orosháziak című könyv harmadik kötetéről van szó, melynek szerzője, vagy inkább szerkesztője most is dr. Kiss A. Sándor volt. A bemutató házigazdájának a korábbi évek gyakorlatának megfelelően Koszorús Oszkárt kérték fel, aki brillírozott e szerepében. De beszélt Molnár Béla alpolgármester is, énekelt Pörneki Anikó (zongorán kísér Lestyán Mihályné), szavalt egy srác az evangélikus iskolából, és persze Sanyi bácsi is anekdotázott egy sort. Kedvelem őt, kiváló előadó, amit az egyetemi hallgatói biztos nagyon értékeltek is (nem is mondtam még, ő egyébként magnézium-kutató professzor), de most kicsit sok volt szerintem, amikor sorba mondta az előre felírt vicceit. Úgy látszik Sanyi bátyám már csak ilyen, mert a könyvben – akárcsak az első két részben is – van egy „Tsalafintaságok” elnevezésű rész, ahol olyan ludasmatyis karikatúrák szerepelnek, csak nem tudom, pontosan miért. Aztán, ha már a bíráló megjegyzéseken a sor, azon is borultam egyet, hogy a könyv hátoldalára milyen idézetet sikerült találni. Na figyelj: „Soha se mondd! Hogy túlvagy már mindenen. Soha se mondd, hogy tovább már nincs nekem. Mindig van új és újabb, hát várd a csodát. És soha se mondd, hogy nincs tovább!”. Jaj.

Ezzel együtt is komolyan gondolom, hogy értékes könyvről van szó, és nem csak azért mondom, mert nem szeretném még véletlenül sem megbántani a szerzőt. A könyvben újabb harmincegynéhány orosházi életpályáját olvashatjuk, többségükben olyanokét, akik most el is tudtak jönni a művházba (innen a nagy létszám). És erre azt mondta tegnap Koszorús Oszkár, hogy milyen jó is lenne, ha ugyanígy olvashatnánk életpályákat mondjuk száz-százötven évvel korábban élt orosháziakról. Csakhogy ilyen könyv nincs, mert nem volt olyan szorgalmas ember egy se, mint Kiss A. Sándor.

Azt meg már csak úgy mellékesen teszem hozzá, hogy tegnap volt a szerzőnek és barátainak a 64 éves osztálytalálkozójuk. Na ez ám a szám. Mi is gratulálunk!