Fesztivált nekem

Népessége alapján kb. feleakkora lehet Gyomaendrőd, mint Orosháza. Egyszer voltam ott egy osztálytársamnál, mert messze földön híres volt az ottani éjszakai élet, így néhányan átmentünk belekóstolni (pedig Szentesen – ahol tanultam – ugyancsak príma koncertek voltak a hétvégéken, és ugye Orosházán is virult még a Talpi és a Talon). Semmi emlékem nem maradt a fejemben a városról, csak arról, hogy egy Gondűző típusú kocsmában egy negyvenes alkesz Kontroll számok szövegét szavalta (bizony, nem Lajcsi bömbölt a zenegépből), este pedig a „diszkóban” Piramis és Tankcsapda is szólt. Egyszóval kellemesen furcsa volt az a város.

És mit látok most. „Somló, Charlie, Benkóék, Bikini, Republic és mások Gyomaendrődön” írja a Beol, és a cikket elolvasva az is kiderül, a mások között ott a Lord és Demjén Rózsi is. Na ettől kész lettem. Függetlenül attól, hogy egyik-másik előadót akkor sem nézném meg, ha itt lépnének fel Orosházán, azért örülnék, ha itt lépnének fel Orosházán.

Gyula, Csaba, Szeged, és még Gyomaendrőd is sokkal előrébb jár ilyen programok tekintetében, mint mi, akiknél járt ugyan Zorán és Koncz Zsuzsa, de egy vagyon lett volna megnézni őket, és járt ugyan a Saragosa Band is, de erről elég annyi, hogy ez nem vicc. Tényleg volt.

Szóval szeretnék egy ilyet, mint Gyomaendrődön, hasonló fellépőkkel. Csak mert mifelénk előszeretettel ragasztják rá minden egy napnál tovább tartó rendezvényre hogy fesztivál, hát tök jó lenne, ha egyszer tényleg lenne ilyen fesztivál.

május 15, 2007

  • Ezeket, az okokat, pont azok akadályozzák, amikre sokan panaszkodnak.
    Nem szeretek ülve hallgatni koncertet. Ha jól tudom Koncz is és Zorán is az volt (és mind a 2 ugyan annak a rétegnek tetszik, meg sok éve be vannak futva = Orosháza is felfogta, hogy jó lehet hallgatni. Szerintem, amíg marad az a helyzet, ami most van (…) addig álom, arra gondolni, hogy ilyen rendezvények itt lesznek. Nem e hellyel, nem a város méretével van baj, mikor merjük már kimondani nem csak egymás közt?

  • Moderátorok, az előbbibe van pár hibám KIJAVÍTVA KÉNE publikálni (publik relésönsz a közigazgatásban)

    új cimen van a Liget utca blog teknikaji okok mijatt

  • méh javítok, ha mondod, mit. Nekem nem azzal van a bajom, hogy mi van (Zorán, Zsuzsi), hanem ami nincs (lásd pl. fenti zenekarok, vagy Quimby, Tankcsapda stb. amik szintén járnak a környéken gyakran, csak épp itt nem).
    rg, szervezkedhetünk, de itt az kevés ha mi szervezünk. Kellene egy-két szponzor, mint Gyomaendrődön, és akkor lehetne akár ingyenes is egy-egy ilyen buli.

  • Én is arra céloztam mi nincs, meg csak megjegyeztem én ülő koncert helyett az állót jobban szeretem. A városban a könyvtár az aki szervezkedik ( a gyerek is és a felnőtt is). Másnak is kéne hasonló SZÍNVONALON…

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük