Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Kaposvár – Orosháza 1:1

Csak nehogy elfelejtsem majd ezt a sztorit, amikor arról beszélgetek legközelebb valakivel, hogy miért is jó a könyvtárnak, ha van egy blogja.

A történet ott kezdődik, hogy tavaly áprilisban darabokra hullott az egyik olvasónknál egy szinte vadonatúj könyv, a Visszatérés Afrikába. Spirálozni kellett, de előtte még szétszedni a könyv másik részét, mert az meg szépen egyben maradt. Nagyon begőzöltem, és írtam a mi kis blogunkra egy olyan igazi megmondó bejegyzést, a könyvet készítő Kaposvári Nyomda Kft. főnökeinek címezve. Linkelni már nem tudom a postot, majd mindjárt utalok rá, miért nem.

Mindenesetre olyasmiket írtam, hogy „Nektek ugyanis barátaim az Úrban, sikerült egy olyan elképesztően igénytelen könyvet kiadni, ami három olvasás után (igen, 3) lapjaira hullott” (így, tegeződve). Meg hogy  „Mert ha a könyveteket – drága nyomdász bácsik/nénik! – szeretnénk még olvasható formában az olvasó kezébe adni, akkor kénytelenek vagyunk mi újra összeállítani, esetünkben spirálozni. Azaz helyettetek dolgozni”. Egyszóval igazán durva voltam, de őszintén szólva: nagyon jól esett. Ja, és a bejegyzést így zártam: „én egyébként nem vagyok haragtartó, ellenben korrupt disznó, az igen. Szóval ha ti küldtök egy új példányt, én leveszem a postot. Áll az alku?”.

Eltelt fél év, amikor váratlanul érkezett egy komment a posthoz, a nyomda egyik munkatársa jelentkezett:

„Valószínűleg más nyomda könyvével is előfordul ilyesmi. Igaz, önmagam felé hajlik a karom, hisz a Kaposvári Nyomda Kft. dolgozója vagyok. Minden cégnek az a célja, hogy létezzen. A vezetőségünk legjobb tudása szerint dolgozik, azért hogy valamennyi munkatársamnak kenyér legyen a kezében, kiadványainkkal megfeleljünk a piac követelményeinek. Ennek ellenére becsúszhatnak hibák, te pedig egy alkalomból lesújtó ítéletet hoztál.”

Szó mi szó, ebben volt is némi igazság. Történt még egy-két már-már baráti hangnemű üzenetváltás, kiegyeztünk abban, hogy hibák bizony tényleg becsúszhatnak, majd a blog élte tovább kedélyes életét, a post pedig továbbra is olvasható volt. Mígnem.

Ma délelőtt a postás hozott egy feltűnően nagy csomagot, ami telis-tele volt könyvvel, jó könyvekkel,  és még egy levél is volt benne, az itt is mellékelt levél. Bizony. Olvasd csak el! A kaposvári nyomda vezetői nem névtelen kommentekben kezdtek anyázni, nem perrel fenyegettek, amennyiben nem veszem le az írást, még csak kifogásokat sem kerestek, hanem elnézést kértek és könyveket küldtek engesztelésképp. Szóhoz sem jutunk. Csak örülünk. Nem csupán azért, mert kaptunk ajándékkönyveket (persze, azért is, jóhogy), hanem elsősorban azért, mert csak nincs olyan sz.rban az ország erkölcsileg, ha ilyesfélék megeshetnek.

Bár a levélben nem kérték külön, természetesen az említett bejegyzést töröltem (mellesleg ez az első törlés a blog történetében). A könyveket pedig rögvest állományba vesszük, hogy legyen valami olvasnivaló a Visszatérés Afrikába helyett.