Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Kormorán

Nem volt az a nézőtér teljesen teli a színházteremben, de közel volt ahhoz, hogy minden ülőhely foglalt legyen, március 29-én, szombaton este 7 körül. Nem jelentett ez különösebben megdöbbentő tényt, vagy élményt, már ha az ember tisztában volt a helyzettel, mely szerint a Kormorán együttesnek kellett kezdenie 19 nulla nullakor. A szokásos néhány perces várakozást – lehetnek késve érkezők – mindenki kiváló türelemmel viselte. Aztán megszólaltak az első hangok, egyelőre csak korongról, és mindenki figyelni kezdett. Zenészek még sehol a színpadon, de erre sem kellett soká várni. Szépen besorjázott a deszkákra a kilenc muzsikus, ki jobbról, ki balról, és megkezdődött egy erőteljes hangulatú, jó koncert.

A Kormoránt egy kicsit is ismerők tudják, ez a zenekar messze van már a kezdetektől. Az 1970-80-as évek folk-rockját prezentáló csapat idő közben alaposan kicserélődött, a tagok cseréjével azonban a zene tartalma, irányvonala is megváltozott. Ha valaki vállalkozik a Kormorán weboldalának megtekintésére kösse föl azt a bizonyos fehérneműt, mert számolhat egy darabig, mire eljut a zenekar töméntelen sok lemezének a végére. Nyugodtan ráilleszthetjük a csapatra a termékeny jelzőt, kérdés milyen a minőség milyen a tartalom?

Az orosházi kétórás koncerten az új daloké volt a főszerep, nemzeti érzületből enyhén szólva is nem volt kevés. A külsőségek (a közönség köreiben zászlók lobogtatása, bizonyos daloknál egyetemes felállás) furcsán hatottak rám. A zenei produkció szerencsére profi volt. A dobos kiválóan püfölte a bőröket, benne volt nyakig a ritmusban, a két szőke hölgy jól tette a dolgát, Koltay Gergely szépen hozta a fúvós szekciót (egyszerre persze csak egy hangszeren) a szólógitáros is szimpatikus volt, a hegedűsről pedig ilyen szempontból ne is beszéljünk. Az énekes fazonnal nem nagyon tudtam mit kezdeni, kissé nyers intonációja szerintem nem való a két hölgy gyönyörű hangja mellé. Basszus, billenytűs játék rendben volt.

Összességében zenei produkcióként megállta helyét a műsor, bár én szívesen vettem volna kicsit több korai opust. Ilyen szempontból kevés volt a „Zöld szemű rózsa” és a „Jöjj be szobámba”.