Orosháza zenei élete a múlt század elején (és azelőtt)

A nap képe is „tudósít” róla, de itt szövegesen is emlékezzünk meg arról az érdekességről, hogy 1936-ban megjelent „A magyar muzsika könyve” c. kötet, melyben Orosháza zenei életéről is olvasható egy oldalnyi leírás. (Valaki pl. megtippelhetné, melyik volt az 1800-as években az orosházi nép kedvelt hangszere.) A könyv kitér erre is, meg arra is, hogy a dalkultúra még 1865-ben megindult, amikor 22 taggal megalakult az „Orosházi Dalegylet”. A sok fellépést megért „csapat” karnagya nem más volt, mint Sass Árpád, a méltán ismert író, újságíró Sass Ervin édesapja. A 1910-es, 1920-as években aztán több zenei együttes is alakult a városban, így 1914-ben az „Orosházi Filharmonikus Társaság”, 1917-ben az orosházi evangélikus egyházi énekkar, 1928-ban pedig az „Orosházi Petőfi Dalárda”.

január 12, 2008

  • Ez jó. Meddig van nálatok? Belekukkantanék…

    És egy kis plusz: 1929-ben alakult a mai fúvószenekarunk elődje, a tűzóltó zenekar…

  • A könyv nincs nálunk, Dinnyés Pista bácsi szombaton csak azért hozta be magával a könyvtárba, mert az idei Hubay-év (150 éve született) kapcsán Szecsődi Ferenc művész úrnak el akarta küldeni e-mailban a Hubay címszót. Hubayt be kellett tehát szkennelnem, de akkor már sort kerítettem az Orosháza címszóra is. A könyvet tehát Pista bá-tól tudod kérni, de ha kell közbenjárhatok, hogy kölcsönadja.

  • Talált, süllyedt! Gratula! Ilyen kis feladványokat lehet, hogy máskor is érdemes lenne kitenni?

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük