Világsiker, tényleg
Elég annyi, hogy ez amolyan _padlót_fogam_tőle_mert_annyira_jó_ könyv? Egy hazai világsiker, de tényleg?
Hogy már van pár napja, hogy befejeztem, hogy azóta már másik regényt olvasok, de még mindig folyton A fehér királyon jár az agyam? Hogy olyanokon dilemmázom, hogy vajon ez volt-e az egyike a legjobb könyveknek, melyeket valaha kiolvastam, vagy ez maga volt a legjobb? Hogy legszívesebben együltő helyemben végigolvastam volna az egészet, mert annyira nehéz volt abbahagyni? Fokozzam még?
Dragomán György A fehér király című regénye a nyolcvanas évek elején játszódik egy román kisvárosban, ami lehetne akár egy magyar kisváros is az ötvenes évek végén. A főhős egy tizenegynéhány éves kisfiú, ő meséli el a történetet édesapja államellenes tevékenysége miatti elhurcolásától egészen a végkifejletig, amit most az élvezeti érték szintentartása miatt természetesen nem részletezek. Abban, hogy tényleg letehetetlen a könyv biztos szerepet játszik a stílus is, a sokszor két-három oldalas mondatok, és persze a végig érdekfeszítő, izgalmas, néha humoros, végig feszült, és bizony alapvetően megható cselekmény.
A könyv címlapján – már ami nekünk a könyvtárban megvan – öles betűk hirdetik, hogy „magyar világsiker 28 nyelven!„, ami miatt rögtön jókora hátrányt kell ledolgoznia az olvasóban Dragomán Györgynek az előítéletek miatt („világsiker, mi? na persze…). És láss csodát, túl a könyvön már nem kételkedünk a hivalkodás jogosságában, csak büszkék lehetünk, hogy ez tényleg igaz.
Van Dragomán Györgynek egy brutálisan jó honlapja; ha kiolvastátok a könyvet, ezt is nézegessétek! Hihetetlenül tehetséges íróról van szó.
A fehér király / Dragomán György. – Bp. : Magvető, 2009. – 303 p.
Csak egyetérteni tudok, a könyv fantasztikus, letehetetlen, remek!