13 percent

Kevés annál rémesebb pillanat létezik a könyvtáros számára, mint amikor a monitorból feltekintve magabiztosan kijelenti, hogy a kért könyv a polcon van, majd a jelzett helyen ötpercnyi lázas keresgélés után kicsit elbizonytalanodva javít: „elvileg itt kellene lenni”. Áttúrja a polcot balról jobbra és jobbról balra, a könyvtár más részeiben kutat, magyarázkodik, vádol és alternatív megoldásokat ajánl fel, mert a könyv nincs meg. Ennek két fő oka lehet: vagy rossz helyre rakta vissza a könyvet valaki, vagy ellopta.

Ez azonban nem orosházi, de még csak nem is magyar specialitás, sőt. Lehet megkapaszkodni: egy mai jelentés  szerint a Kongresszusi Könyvtár gyűjteményének mintegy egyhatoda nem található meg azon a helyen, ahol lennie kellene. A vizsgálat az év elején készült, utána egy újabb vizsgálat megtalált még négy százaléknyi anyagot, ám így is maradt egy kissé magasnak tűnő, tizenhárom százalékos hiány (most persze jó lenne tudni, hogy egy nemzeti könyvtár esetében mennyi a megengedhető hiány).

A könyvtárosok véleménye szerint a hiányzó anyagok döntő többsége nem elveszett, vagy ellopták, hanem csak rossz helyre került, ez azonban nálunk se vigasztalja az olvasót, gondolom ez Washingtonban sincs másképp.

október 24, 2007

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük