Gyűlésre vándoroltunk
Az MKE 39. Vándorgyűlését – ahol Csaba átvette az idő előtt világgá kürtölt kitüntetését* – az elmúlt héten rendezték Szegeden, az impozáns József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
A vendéglátók, Dr. Mader Béla főigazgató és Prof. Dr. Szabó Gábor rektor rövid köszöntőjéből kiderült, hogy egymást kölcsönösen nagyra becsülik, van humoruk és szerencsére nagyon kicsit voltak csak protokollárisak. Tetszett. Mint ahogyan a rendezés, a figyelem, amit a vendéglátók olyan apróságokkal fokoztak, mint például a fejtörők, amikkel próbára tették a tudásunkat. (itt jegyzem meg, hogy Cafrinka én volnék és sajnos nem hiszem, hogy dobogós lettem a játékban)
És akkor a másik fő eseményről (ez* az első), ami miatt ellátogattunk a vándorgyűlésre, Hiller miniszter úr plenáris beszédéről. Megtudtuk, hogy a miniszter úr könyvtáros családban nőtt fel, onnan a könyvek és az olvasás iránti szeretete (ez jó). A modern világ megmarad Gutenberg-galaxisnak, az olvasás élmény marad mindörökre (ez is jó). Hallottuk a lassan klasszikussá váló Hiller-i szlogent, hogy ami a golyó vagy a rongylabda volt Nemecseknek és Bokának, az a mai fiataloknak a klaviatúra. Szerintem amúgy a miniszter úr a Nagy Könyv játékban a Pál utcai fiúkra szavazott (nem baj), és nagyon megköszönte nekünk könyvtárosoknak, hogy ilyen eredményesen zárult ez a program. Az álláspontja szerint ennek köszönhető a statisztikák látványos javulása, úgymint a regisztrált olvasók, a könyvtárhasználat és a könyvtárközi kölcsönzés számának a megugrása. A lehetséges tágabb összefüggések nem kerültek említésre, hogy csak egy nagyon apró, de kézenfekvő lehetségesről szóljak: ha a könyvtáraknak az elmúlt években folyamatosan csökkent az állománygyarapításra fordítható kerete – miközben a miniszter úr szerint is az elmúlt kábé tíz évben a felsőoktatásban a mennyiségre törekedtek -, akkor vajon nő vagy csökken a könyvtárközi kérések száma? (ettől függetlenül kell és jó az ODR). Aztán lehet, hogy elhanyagolható onnan nézve, de mégis tény, hogy az emelkedő könyvtárhasználati számokkal egyenes arányban csökkent a könyvtárosok száma, akinek meg kell határozni a mai generációk helyét az olvasáskultúrában. (A klaviatúra ifjúsága, ugye. Ezzel egyetértek, a szünetben beszéltünk erről Ádámmal, ezek szerint az OKM olvassa a fiksz-et, ahol jóideje körvonalazódik már az ifjúsági könyvtáros hivatása).
És akkor itt következett a tüzijáték, gyönyörűszép színű és alakzatú petárdák pukkantak, nagyot szóltak. Igaziból persze nem, de szavak által mégis: hogy 2007 novemberétől minden olyan csodálatos lesz, áramlik a pénz a könyvtárügybe, 16,6 milliárdnyi HUF-ot kell(ene) öt év alatt (értelmesen és a fenntarthatóságot maximálisan figyelembe véve, szerintem) a könyvtárakra költeni, mégpedig a szolgáltatások, az infrastruktúra és az olvasáskultúra fejlesztésére. Ebben a digitalizálásra szánt összeg nincs benne, az ezen felül van.
Hiller miniszter úr azt mondta, kezdeményezi a (társadalmi) vitát ez ügyben, hogy eme milliárdos keret a legjobb módon legyen felhasználva. Ehhez képest mit olvasok a Könyvtári Intézet honlapján: „A hozzászólások közül mindazokat, amelyek illeszkednek a szakmai szervezetek által is elfogadott koncepcióhoz, beépítjük a munkaanyagba. A stratégiai tervezés további fázisairól folyamatosan hírt adunk.” Ééérted … amely hozzászólások illeszkednek … ezt vitának hívják, vagy én maradtam le valamikor valahol?
És csak én nem találom az MKE kapcsolódó vitaanyagát, érveit, a mit-miért-hogyan indoklását, vagy illeszkedő észrevételeit a szervezet honlapján? Ha igen, kérek linket a kommentben, köszönöm.
Ha már így benne vagyok, ez a felvázolt olvasáskultúra-fejlesztés így, ebben a formában annyira nem tetszik. Szépen kivilágosodik belőle, hogy a könyvkiadói lobbi erős (irigylem is őket ezért), de az a fajta támogatási rendszer (a Márai-program könyvtári része), a „könyvhíd” (by Hiller) felvet bennem némi rosszízű (ld. 1990 előtti évek) hasonlóságot. Úgy kívánja a minisztérium támogatni kortárs íróinkat, hogy az OKM vásárol a könyvtáraknak kortárs magyar szépirodalmat, hogy a kortárs magyar írók közel kerüljenek az olvasókhoz. Ez nem fog menni. Azok emberek, akik akarnak kortárs szépírókat olvasni, azok olvasnak is. Akik meg nem akarnak, azok nem fognak olvasni, álljon bár több példány a polcon. (ne érts félre, persze közvetlenül az alkotók kapjanak támogatást, írjanak ki pályázatokat, alkotói ösztöndíjakat, például) Csak attól tartok, ez az olvasóvá nevelés nem itt kezdődik, de itt akár véget is érhet. Ranganathan nagy igazságot mondott a könyvvel és annak olvasójával kapcsolatban, igen az, hogy minden olvasó megtalálja a maga könyvét és minden könyv a maga olvasóját. Nem direkt módon találtatják egymásra őket.
Egyébként nagyjából innentől kezdve az aktuális férfidivat kötötte le a figyelmemet, az asztalnál helyet foglaló férfiak nyakkendőviselete, széles csíkos, ha érdekel. Nem véletlenül, nagyjából pár perc múlva Hiller miniszter úr is befejezte a tájékoztatásunkat.
Következett a szünet, ami jó volt – és nem csak a kávé miatt -, hanem mert megismerkedtünk személyesen Ádámmal, Kardos Andrissal, Horváth Sándor Domonkossal, váltottunk néhány szót Barátné dr. Hajdu Ágival az ETO-ról, beszéltünk Mikulás Gáborral és más kollégákkal. TextLib-megszállott Kata kolléganő a rendszer fejlesztőjével kezdeményezett hosszas értekezést az integrált rendszerben rejlő további lehetőségekről, a szünetek mindig a leghasznosabbak ilyen hivatalos alkalmakkor, csak szólok.
Természetesen a kitüntetettek, köztük Csaba, megkapták az elismerő oklevelet és az emlékplakettet (gratula minden kitüntetett könyvtárosnak) és sok finomságot kóstoltunk az állófogadáson. Majd hazaindultunk. Jó lett volna végig részt venni a vándorgyűlésen, bár akkor meg sokkal hosszabban tudtam volna postolni és az nem biztos, hogy jó nekem.
Köszönjük Tünde kollégánknak, hogy szabadságát megszakította a programunk miatt, szükség esetén Csabi visszaadja majd:)
Ja, igen, mi is készítettünk fotókat, nézegessétek.
Vélemény, hozzászólás?