Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

(Tényleg) Az idők végezetéig

Bár a könyvek fülszövege általában nem több orbitális túlzások, és szimpla baromságok bájos egyvelegénél, Az idők végezetéig című Ken Follett regény fülszövegének utolsó soraival igen könnyű egyetérteni: filmszerű és letehetetlen. Ha jobban belegondolunk, ennyi már bőven elég is ahhoz, hogy egy könyvre nagyvonalú áldásunkat adjuk, és bátran ajánljuk másoknak is, mert mi más kellene még, mint pergő cselekmény. Egy kalandregény esetében semmi, szerintem.

A könyv 1060 oldal, így törvényszerű, hogy a feszültség hullámzik. De becsületére váljék az írónak, hogy unalmas részeket így is nagyon nehéz találni a regényben (én paradox módon leginkább a csatajeleneteket untam, miközben a kolostorban zajló eseményeken halálra idegeskedtem magam. Ez újabb pluszpont Follettnek).

Ha mínuszokat is feltétlenül keresni akarok, azok leginkább a túlzásokban érhetők tetten. Túlzás például maga a terjedelem is. Mintha a szerző abból indult volna ki, hogy ha már a Katedrális olyan istentelenül hosszú lett (és zseniális persze), a folytatásnak is muszáj legalább megközelítenie azt. Follett azonban nem véletlenül napjaink egyik legnagyobb bestseller írója: ha már hosszú regényt kellett írnia, hát megoldotta, és nem úgy, hogy harmincoldalas tájleírásokkal ringatta álomba olvasóját. Ez szép is, de itt megint túlzásokba esett: a könyvben rengeteg (de tényleg) a cselszövés, és rengeteg (de komolyan) az intrika. Hogy ezek szinonimák? Annál inkább rengeteg. Aztán ott van a sötét középkor minden velejárója, élén a pestissel, a számító priorral, a genyó tanácsadójával, és a velejéig gonosz, bosszúszomjas földesúrral. Ezek mind remekül megrajzolt alakok… csak így, együtt és ennyi: túl sok. Mint ahogy a fordulat is. A Dallas 357 epizódjában nem volt ennyi. Arról már nem is beszélve, hogy van egy csomó érzelem is (ja, és elég sok szex, mint az összes Ken Follett-regényben), de ezek az érzelmes részek a könyv második felére már csak érzelgősek. Merthin és Caris – a két főhős – olyan, mint Ross és Rachel, csak 600 évvel korábban, humorérzék nélkül.

Ugyanakkor mégis óriási regény ez. Izgalmas és szórakoztató. Ráadásul Follett iszony sokat dolgozhatott rajta, és bár ez nem feltétlenül érdem egy regényíró esetében, de ennyi kutatómunka után már valahogy nincs pofám bármit is kritizálni. Szóval egy tízes skálán nem adnék többet nyolc pontnál a könyvre. De azt a nyolcat maradéktalanul megérdemli.

Az idők végezetéig / Ken Follett. – Bp. : Gabo, 2008. – 1060 p.