Elő az emlékekkel!

Mint azt már többször, több helyen is említettük, könyvtárunk idén ünepli fennállásának a hetvenedik évfordulóját. Az ünneplést már rögtön január elején megkezdtük azzal, hogy ingyenessé vált a beiratkozás a könyvtárba. Azóta szerveztünk szakmai napot, és délután új programsorozatot is indítunk “Ezt látta a kameránk” címmel, melynek első részében a városi rendezvényeken forgatott videófelvételekből mutatunk majd be egy összeállítást.

Természetesen más terveink is vannak a kerek évforduló méltó megünneplésére, tervezünk például fotópályázatot, felolvasómaratont, szülinapi mulatságot is, ezekről időben tájékoztatni fogunk mindenkit.

A születésnap jó apropó a visszaemlékezésekre, az emlékek összegyűjtésére is. Ennek jegyében tesszük közzé most alábbi, egész évre szóló felhívásunkat.

Amennyiben ön rendelkezik az orosházi könyvtárhoz kapcsolódó régi tárgyakkal (pl. korabeli olvasójegy, emléklap stb.) vagy fotókkal (bármelyik korábbi könyvtári épületről belső vagy külső kép), kérjük juttassa el hozzánk, hogy azok digitalizált változatát egyrészt emlékként megőrizzük, másrészt megoszthassuk a széles nyilvánossággal. Szintén nagy örömmel fogadunk bármilyen, az orosházi könyvtárhoz kapcsolódó írásos visszaemlékezést, történetet, emléket is.

Köszönjük a segítséget! Mindenkit szeretettel várunk továbbra is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.