Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Léna Lénáról mesél

Két-három üveg hideg sör (a többi a hűtőben), kaja, amit lehet gyorsan melegíteni, egy kényelmes szék, és egy szabad hétvége. Ha mindez összejön, kezdheted olvasni a Pedálblues-t.

Lénárt Léna Ferenc úton van. Nem útban, úton, de szinte mindig. Fél életét azzal töltötte, hogy szabadsága – és olykor munkaideje, munkatársai ;) – terhére végigstoppolta Európát, majd átnyergelt a bringára, és tekert már Erdélyben, Albániában, legutóbb pedig abszolvált egy tizenegyezer kilométeres, százhuszonöt napos Európa-körutat. Könyve, a Pedálblues az itt szerzett élményeit foglalja össze, naplószerűen, és bitang jól.

Röviden a lényeg: Ferencünk az állatokért teker, de valójában az emberekről ír. Mi több, az emberségről. Amit Léna megtalál mindenhol, ahová útja elviszi. Segítik őt Északon pont úgy, mint a tengeren túl, és innen. Ha hárman elutasítják, a negyedik már biztos megosztja vele otthonát. Van, hogy csodás tájakon át vezet az útja, ám este már nem tudja, hol is hajtja álomra fejét, máskor egy minden tekintetben szarként aposztrofálható nap torkollik varázslatos estébe, új barátokkal, kifogástalan szállással. Fárasztó, kényelmetlen, idegileg is kimerítő lehet mindez. És mégis irigyli őt olvasója.

Volt szerencsém látni azt a bizonyos – golyóstollal teleírt – füzetet, melybe Léna néhány hónap alatt megírta a Pedálblues című könyvét. Mi több, volt szerencsém beleolvasni is. Általában kínos tud lenni az ilyen helyzet, amikor ott áll melletted a szerző, és várja, hogy ott, azonnal mondj véleményt az alkotásáról. Lénánál nem volt az: amit olvastam, tényleg tetszett. És valahogy biztos voltam benne, az egész könyv sem lesz rosszabb. Nem lett. Léna írt egy kurva jó könyvet. Pardon.

Na igen, a nyelvezet… az sajátos. Léna sajátjáé. Ahogy ragaszkodik a szabadsághoz, a szabad élethez, úgy van ez nála az írott szöveggel is. Akad benne csúnya szó, de akkor mi van. Nem tudom, Lénának mond-e valamit Hunter S. Thompson neve. Nem is fontos, hogy igen, vagy nem. Csak azért jutott eszembe pont ő, mert piszok jól írt. Nem is akarom Lénával összehasonlítani, erős túlzás lenne. A közös vonás a helyenként trágár szöveg. A gonzó újságírás legendájának halálakor az Indexen jelent meg egy nagyon vitatható, ezzel együtt számomra etalonnak tekintett nekrológ, melyben többek között ez van: „Thompson nélkül más lenne a Magyar Narancs, más az Internetto és más az Index is – már ha lennének egyáltalán. A magyar sajtó Thompsontól tanulta meg, hogy a betű nem feltétlenül fekete, a papír pedig nem feltétlenül fehér, és hogy a stílus kincs; hogy egy államtitkárt is le lehet orángutánozni, ha egy rossz pillanatában éppen arra hasonlít, és ha nem tetszik a kormány, vezércikkben lehet elküldeni az egész brancsot a faszba. Szó szerint.„

Kicsit eltértem a tárgytól, ami a könyv, ugyebár. Nagyokat lehet röhögni rajta. Hangosan. Könnyesre. Napról napra jönnek az élvezetes sztorik. Persze, butaság összehasonlítani egy könyvet a blogok világával, de ha Korbely Gyuri megtette ezt a kötet végén, én se hagynám ki. Léna sok bloggert lemos a stílusával. Bezony. Azokat, akik életük minden unalmas pillanatát képesek megosztani gyanútlan olvasóival, vagy azokat – még rosszabb – akik disztingválnak, és még így is unalmas blogot tudnak csak felmutatni. Ergo, Léna, írj blogot!

És még valami, amiért szeretem a könyvet: a szerző rengeteg teret szentel gasztronómiai élményeinek. Melyik országban mit evett, mit ivott. És ezt is olyan jól tette – bocs Léna, ezt tényleg nem néztem volna ki belőled – hogy rendre éhesen tettem le a könyvet.

A Pedálblues nincs 200 oldal se. Magánkiadás. Szerintem béna illusztrációkkal. Mások szerint béna címlappal. Nem oda illő, és totál rendezetlen képmelléklettel. Egy amatőr szerző tollából. Aki olykor hajlamos ismételni magát. Aki néha olyan pátosszal ír, hogy ha az zene lenne, Léna elsőként utasítaná el. Mondjak még ilyeneket? Fölösleges. A könyv még így is élmény, sőt, mindezekkel együtt az igazán. Mert így olyan lénás.

Duplán földi barátom (Kardoskút-Orosháza tengely) olyat alkotott, amire szerintem még ő maga sem számított. Ha számított volna, már rég ebből élne. Vegyétek, vigyétek, kölcsönözzétek! Beszarás, milyen jó.

A filmről az előzetest ide kattintva tudod megszemlélni.