Nyitás: hétfő, 13 óra

pmkBanyek. Idő van. Rohanás, rakodás, pántolás, pakolás, Mikulás, kétségbevonás, kétségbeesés, hé, hűha, oda, vissza, ki, be, rügyfakadás, lombhullás, verőfény, hólapát, Sláger, Petőfi, rádió, fel, le, tiszi, toszi, na. És vége. Azaz kezdődik.

Nyitás: hétfő, 13 óra. Utolsó szó jogán annyit: szerintem nagyon szép lett az új könyvtár. És nincs magyarázkodás, hogy persze csak olyan értelemben, hogy amit ennyi idő alatt ki lehetett hozni. Magyarázkodni azért se lenne értelme, mert valójában hagytunk még munkát bőven a következő hetekre is, meg aztán olyan bútorokkal, mint amiken pl. a folyóiratok zöme van tárolva, nem szokás büszkélkedni, de ha bejöttök a jövő héten, talán ti is a szépséget látjátok meg az új helyben.

Az esztétikai szempontoknál talán még lényegesebbek a gyakorlati kérdések. Mi hol van? Röviden a legfontosabbak. A könyvtár a Petőfi Művelődési Központ első emeletén található, hétfőtől hivatalosan is. Egyetlen kakukktojás az internetes termünk, a KözPont, mely a földszinten, a koncertteremmel szemben kapott helyet. Csodás helyet, teszem hozzá, mert a város ott sétál az ablak alatt, van hét számítógép, bárki használhatja könyvtári tagságtól függetlenül, és a net ára szerintem a városban a legolcsóbb lesz a maga 90 forint/félórájával. Az emeletre bárki feljöhet majd, mozgáskorlátozottak is, hiszen van lift is (látvány, ugyebár). Akár lépcsőn, akár lifttel jössz, az első hely a gyermekkönyvtár lesz, ahová benyithatsz, és ami ugyanott van, ahol eddig is volt. Lépcső, lift, ez esetben mindegy, jobbra kell majd fordulni, ha feljössz. A bejárattól balra van a családi könyvtár, ha jobbra fordulsz, egyenesen Jocó és a zenei könyvtár vár Téged örömmel, miközben elsétálsz a ruhatár, valamint a versek és a drámák polcai mellett. Ha nem mész el egészen a zenei könyvtárig a folyosón, jobbra fordulva beléphetsz a szakirodalmi részlegbe, amit egy újabb folyosó választ el az olvasóteremtől és a helyismereti gyűjteménytől. Ezen a szakaszon van a feldolgozó iroda, hátul az igazgatói iroda, és a bekötött folyóiratok polcai. Reményeim szerint részletesebb bemutatására is sor kerül majd az új könyvtárnak, most ennyire futotta.

Hétfőn 13 órakor tehát nyitunk. Lesz hivatalos megnyitó is, hogy aztán újra azoké legyen a városi könyvtár, akiket illet: a használóké. Fellengzős szavak, érzem, de nem bánom.

Mert őszintén, nagyon várunk mindenkit. Régieket és újakat ugyanúgy.

  • Visszajelzés: Turulcsirip - bcsbcs
  • Visszajelzés: Nyilvános Könyvtár
  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük