Malevil
Nyolc ember valahol Franciaországban egy kastély pincéjének a mélyén. Egy párszáz lelkes település polgármesterének megválasztásán vitatkoznak, miközben bort fejtenek. Van köztük fiatal tudós, egyszerű paraszt, kovácsmester, egy bolond szolgáló, egy kommunista értelmiségi, meg más különféle emberek, akiket egy személy köt össze, a házigazda, Emmanuel Comte.
A békés pillanatok egy másodperc alatt eltűnnek, odakint a világ hirtelen megszűnik létezni, egy atomtámadás elpusztít mindent. Az előbb még oly fontos problémák nevetséges semmiséggé válnak. Értelmetlen semmiséggé. A kis csapat szerencsés túlélőnek vallhatja magát, ám amiben eleinte bíznak, utóbb az egyik legsúlyosabb gondot jelenti nekik: nem csak ők élik túl a szerencsétlenséget. Mert nem elég újjáépíteni a világot, azt meg is kell védeni. Ember embernek farkasa, na ugye.
A Malevil mégsem egy nyomasztó utópia, hanem „csak” egy érdekes, sőt elgondolkodtató regény. Milyen az, amikor a civilizáció minden vívmánya egyszerre válik használhatatlanná? Létezhet-e féltékenység egy olyan közösségben, ahol két nő és hat férfi él? Haragudhatunk-e embertársainkra, akik csontsoványra fogyva, kivetkőzve minden méltóságukból nyersen falják fel a gabonánkat? Nem? Akkor sem, ha ezzel a saját életben maradásunkat kockáztatjuk?
A Malevil egy klasszikus regény, generációk nőttek fel rajta. Nagyon jó. Nem olyan jó, mint a Védett férfiak (huhh, az milyen jó), de nagyon jó.
Nekem az egyik nagy kedvencem a Malevil, igen ritkán fordult elő eddig, hogy amint becsuktam egy könyvet, azonnal nyitottam, ki, hogy újraolvassam, vagy legalábbis visszalapozzak. Lehet, hogy túl korán került a kezembe, nem tudom, de nagyon tetszett. A Védett férfiak is nagy könyv, de máshogy nagy. Ez is nagy kedvencem:)) Ami pedig még jobban bejött Merle-től az a Madrapur. Meg persze Állati elmék is.:)