A kártyavár összedőlt
Nem sok értelme van ajánlani a regényt. Nem mintha nem lenne jó, vagy ilyesmi, csak hát ez egy trilógia utolsó része, és ha valaki elkezdte A tetovált lánnyal, majd folytatta A lány, aki a tűzzel játszikkal, az egészen bizonyosan el fogja olvasni az utolsó részt is. Sőt, azonnal akarja majd, és csalódott lesz, ha kikölcsönözték előle (ha könyvtáros az illető, duplán csalódott). A cselekményről pedig iszonyú nehéz bármit is írni úgy, hogy ne legyen tele a szöveg spoilerekkel, mi több, ha most leírnánk például, hogy milyen helyszínen és mivel kezdődik a harmadik rész, azzal hazavágnánk a második rész csattanóját is. Ahh, ne is menjünk bele.
A regény persze nagyon jó, méltó befejezése ennek az izgalmas, hangulatában teljesen egyedülálló krimifolyamnak. Igaz, a szerző, Stieg Larsson már-már hollywoodi méretű túlélőt varázsolt a 45 kg-os hölgyből, aki felgyógyulva egy… khm… traumás sérülésből, rövid időn belül másodszor is porig alázza a lapáttenyerű szőke germánt (akinek egyébként meg nincs fájdalomérzete), de ez se számít. Durva társadalmi igazságtalanságokról, beteg gondolkodású szarkupacokról, gyáva visszaélésekről és ocsmány bűnesetekről ritkán olvasni ilyen elgondolkodtató és izgalmas sztorit, mint amilyen a Millennuim trilógia volt.
Az egyetlen gond, hogy vége van. Mert akkor most mégis mit olvassunk? Függők lettünk, drága Stieg Larsson.
Vélemény, hozzászólás?