Jászay-Horváth Elemér vers- és prózaíró pályázat

Orosháza Város Önkormányzata,
a Helios Alapítvány és
a Justh Zsigmond Városi Könyvtár

Jászay-Horváth Elemér
(1888-1933)

orosházi születésű, a Nyugat című folyóiratban éveken át publikáló költő emlékének ápolására

vers- és prózaíró pályázatot hirdet.

A pályaművek mutassák be a mai magyar irodalom eszközeivel az újratelepítés és a város történetének fontosabb eseményeit, életét. Novelláknál különösen ajánlott a város történetéhez kötődő kortörténeti témák feldolgozása (honalapítás, családi konfliktusok, dinasztiák kialakulása, élete, háborúk hatása, Trianon hatása, a kommunizmus évei, rendszerváltás utáni világ).

Pályázó legfeljebb három hagyományos, vagy modern formájú (haiku, tanka, epigramma, rubái stb. esetén versfüzérrel – egy füzér 4 kis vers) verssel, vagy három egymáshoz kapcsolódó versfüzérrel pályázhat. (óda, , dal, szonett, ballada). A prózai műveknél (novella, karcolat, rövid elbeszélés) maximum 3 gépelt oldal (betűnagyság 14-es, sorköz 1,5-ös). Olyan pályaműveket várunk, melyek nyomtatásban eddig nem jelentek meg, és azt korábban pályázatra nem nyújtották be.

A pályázaton bárki részt vehet, aki Orosházához és a kistérségéhez kötődik, valamint olyan költői mondanivalót fogalmaz meg, ami megfelel a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek.

A pályázat benyújtásának végső határideje: 2013. július 1. 2013. november 1.

A pályaműveket a

flp.belafulop.bla@gmail.com

címre, elektronikus levél mellékleteként kérjük elküldeni. A pályázat jeligés, a jeligét rá kell írni a mellékletre. A személyes adatokat csak az e-mail tartalmazhatja (név, lakcím, e-mail , telefonon).

A beérkezett alkotásokat szakértőkből és a kistérség településeiről delegált bíráló bizottság értékeli.

Az ünnepélyes eredményhirdetés 2013 nyarán, később hirdetett időpontban lesz. A nyertesek műveit meglepetés előadók előadásában hallhatják viszont a szerzők, és a főtéren felállított Üveg körtefa alapjába is bekerülnek.

I. díj: 30.000, – Ft értékű könyvjutalom
II. díj: 20.000, – Ft értékű könyvjutalom
III. díj: 10.000, – Ft értékű könyvjutalom

Az eredményhirdetés pontos helyéről és idejéről minden pályázó értesítést kap.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/jhevp2011

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük