A csillagok világa
Kezdjük azzal, hogy elkövettem egy óriási hibát mindjárt a könyv kézhezvételekor: miután a Molyon bejelöltem olvasásra a regényt, belenéztem néhány korábbi értékelésbe. Kár volt. Nagy spoiler ugyan nincs, de bizony több helyen is előkerült egy jelző a befejezésre vonatkozóan, ami miatt már kb. ötven oldal után sejteni lehetett, mi lesz a vége. Szóval kedves olvasó, szeresd a Molyt, használd a Molyt, de ezúttal legyél óvatos, ha igazi olvasmányélményre vágysz.
A csillagok világa főhőse dr. Virág Pál, egy szeretni való figura, az 5-6 éves ikrei számára mindenképp, na és a könyv olvasói számára is. Eleinte. Hiszen mást sem látunk, csak egy apát, aki végtelen türelemmel, fantáziával és felkészültséggel mesél két kisfiának. Nemcsak mesél, de mesét ír: egy mentőállomásról, Tomi lovagról, meg Gabi lovagról, meg számtalan mese- és regényhősről, akik már csak a csodákban bízhatnak. A mesék biztonságos világából sajnos egyre gyakrabban zökkenünk ki, ahogy halad a történet: a felnőttek problémáira már a két lovag sem ismeri a megoldást. Mindegy, így is csodálatos dolog olvasni ezt a könyvet, egy szülőnek meg pláne: a könyvben Vámos Miklós ugyanis meséket mesél, ráadásul több hasznos ötletet meríthetünk a regényből a gyermekneveléshez kapcsolódóan, mint a Suttogó összes nyomorult részéből együttvéve.
A könyv fő részét alkotó párbeszédekben Vámos megint nagyon jól megtalálta az ötéves gyerekek hangját (lásd még Zenga zének), de nem csak ezért gondolom zseniális írónak őt. Sikerül úgy bemutatnia az apa gyengeségeit és hibáit, hogy attól még pontosan tudjuk: az ikreknek szükségük van rá. És – persze ez nem is kérdés – neki is az ikrekre.
Nem tudom, nem apaként is tetszene-e ennyire a regény. De annak örülök, hogy ezen már tök értelmetlen dolog gondolkodnom.
Vélemény, hozzászólás?