A nyugalom
Alföldi Róbert első játékfilmjét rendezte a regényből (és lett is szép nagy botrány belőle), Jaksity György ezt a könyvet veszítette el a nagy könyvelhagyó napon, picidzé pedig – még aktív korában – olyat ujjongott a könyv olvasása után, hogy azt egy életre megjegyeztem. És ha ezekhez még hozzáveszem, hogy szeretem a kortárs magyar írók munkáit olvasni, akkor mindjárt itt van négy ok, amiért nagyon örültem, amikor M. kolléga szólt, hogy a könyvtár megvette Bartis Attila A nyugalom című regényét.
Mit is mondhatnék? A könyv zseniális (a történetet most nem írom le sokadjára, a fent is idézett könyvtáros testvér leírása erre is tökéletes). Maradjunk annyiban (még egyszer): a könyv zseniális. Ijesztő, felkavaró, felháborító, meghökkentő, megbotránkoztató… de zseniális. A sztori, a stílus, a párbeszédek, a karakterek, minden ott van, ahol lennie kell, és ami nálam nagy szó: bő egy hónappal az olvasása után is élénken él a regény bennem.
Még ha nem is hatott rám oly elementáris erővel a könyv, mint másokra, de nem tudom nem ajánlani (bár hozzáteszem: erősen korhatáros regényről van szó) (erről jut eszembe: vajon Jaksity elhagyott könyvét ki találhatta meg?).
Kikölcsönöztem a bejegyzésed nyomán. Félelmetes…végtelenül nyomasztó, de nem tudtam letenni.