Zorka megérkezett

Kézbe még nem vehettük, de fotó már van róla; írta Mikola Péter, rajzolta Mester Kata. A Zorka szemével a világ című mesekönyv márciusban jelent meg, és büszkén mondhatjuk: a könyv illusztrátora jelenleg ugyan Németországban dolgozik, de egyébként orosházi (azt pedig majdnem olyan büszkén, hogy a szerzőpáros egymásra találásában a könyvtárunk is közreműködött). Szóval megjelent a […]

Elolvasom az egész cikket! Zorka megérkezett

Csillagszedő 2.0

Hipp-hipp-hurrá! Hét éve adták ki először, és mindeddig utoljára Kiss Ottó Csillagszedő Márió című verses mesekönyvét, ami óriási siker volt: 2002-ben az Év gyermekkönyvének választották, azóta pedig több nyelvre is lefordították. És persze elkapkodták mind, az utolsó példányig. A Márió a gyulai költő/író védjegyévé vált, és noha azóta is jelentek meg sikeres könyvei – az […]

Elolvasom az egész cikket! Csillagszedő 2.0
február 25, 2009

2 hozzászólás

Képek a könyvbemutatóról

Akik tegnap nem jutottak el Fülöp Béla Fényjelek – Szójelek – Énekek című könyvének bemutatójára, azoknak kárpótlásul feltettünk néhány képet a rendezvényről. A kötet egyébként Koszorús Oszkár könyvesboltjában megvásárolható. – – –

Elolvasom az egész cikket! Képek a könyvbemutatóról

Könyvbemutató képekben

Mivel a blog egyben a könyvtár naplója is, már csak a történeti hűség miatt is érdemes pár képben jelezni: tegnap nagysikerű könyvbemutató zajlott az olvasóteremben. Csizmadia Ferenc és Süle Erzsébet Márciusi szél… című kötetének igen sok érdeklődőt vonzó bemutatóján fotóztunk is, a képeket a mellékelt képre, vagy ide kattintva lehet megtekinteni. –

Elolvasom az egész cikket! Könyvbemutató képekben

Rólunk írták

A „Rólunk írták” ezúttal gyakorlatilag lehetne „Rólunk írtuk” is, hiszen a pénteki Orosházi Életben megjelent cikkeket könyvtárosok jegyezték. A 4. oldalon a Könyv a kivándorlásról című cikkben az Erostyák Zoli-féle könyvbemutatóról olvasható tudósítás, közvetlenül alatta pedig a Kazinczy-versenyről Szép Magyar Beszéd címmel. Az 5. oldal bal alsó sarkában pedig egy előzetes olvasható a tegnapi szavalóversenyről. […]

Elolvasom az egész cikket! Rólunk írták

Képek innen

A csütörtöki könyvbemutató fotói felkerültek a képtárunkra. Mint látható, sokan megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket, remélem, jól is érezték magukat, és talán kedvet is kaptak a könyv elolvasásához. (Ami a vendégek nagy számát illeti, a múzeum igazgatója,  Rózsa Zoli meggyőződéssel vallja, hogy ebben szerepet játszhatott az iwiw-en kifejtett intenzív munkája is. :) Bár vannak fenntartásaim az iwiwes […]

Elolvasom az egész cikket! Képek innen