Finnországgal ismerkedtünk

Finnországot, az erdők és tavak országát, a természeti szépségek, a bámulatosan fejlődő gazdaság országát utazták be a nyugdíjas pedagógus kör olvasói februári összejövetelükön.

ezer sziget

Gyönyörű képek, albumok segítettek magunk elé idézni a végtelen finn erdőket, megmosolyogtuk a fényképről ránk büszkélkedő medvemamát a kicsinyeivel, a bumfordi rénszarvast – mindkettő Finnország jellegzetes állata -, csodáltuk a finn iparművészet gyönyörű szőnyegeit, a modern építészet csupa üveg, elegáns alkotásait, mint pl. a Nokia-cég székháza Helsinkiben – és egy kicsit elmerengtünk a világ múlandóságán, hiszen a nemzeti jelképnek is számító céget, mint tudjuk, felvásárolta a Microsoft. Megismerkedtünk ennek a sokat szenvedő népnek a történelmével és irodalmával is. Nemzeti költőjük, Jophan Ludvig Runeberg „Paavo gazda” című versét nem lehet elég sokszor hallani – üzenete pedig a mai kor emberéhez is szól:

„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”

Vigaszt, reményt ad – az utolsó sorok pedig tovább is mutatnak, figyelmeztetnek:

Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,

éhező testvért ha cserben hagynánk:

Felerész kérget süss a kenyérbe:

elfagyott a szomszédunk vetése!

nem egyedül vagyunk ezen a világon – segítsük egymást.

És hogy együtt vagyunk igazán sikeresek, ezt ez az este is mutatja –volt aki egy-egy szép verset felolvasva, volt aki az ország történelméről kiselőadást tartva, mások képekkel gyönyörködtetve tették kerekké és változatossá az összejövetelünket. A legnagyobb sikere azonban talán annak a társunknak volt, aki a jellegzetes Runeberg-muffinnal lepett meg bennünket.

rune

A finom sütit majszolva született az elhatározás, a legközelebbi, március 12- i olvasókör témája is Finnország lesz. Többen jártak már itt, élményeiket megosztják velünk – érdeklődéssel várjuk!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük