Kazinczy-verseny: dupláztak a győztesek

Varga Alexandra

Az 5-6. évfolyamosok számára idén Fekete István: Május, a 7-8. osztályosoknak Tabi László: Nehéz című írása volt a kötelező szöveg a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny városi, körzeti fordulóján, melyet tegnap rendeztünk meg könyvtárunkban. A kisebbek mezőnyében 8 tanuló nevezett a versenyre, itt a zsűri tagjai voltak: Vetésiné Petrányi Erzsébet (zsűri elnök), Buchalter Ibolya és Tengerics Éva. A nagyobbaknál a 7 jelentkezőnek a Csányiné Kádár Tünde, Rózsa Diána, Bozó Klára (zsűri elnök) alkotta zsűri előtt kellett felolvasnia előbb a kötelező, majd a szabadon választott szövegeket.

A végeredmény érdekessége, hogy a tavalyi győzteseknek mindkét korcsoportban sikerült megismételni diadalukat: Irimiás Vanda választott szövege egy részlet volt Szabó T. Attila Népmeséink sorsa című írásából, míg Frák Vivien Szilvia ezúttal Kós Károly Székelyföld és Kalotaszeg című írását olvasta fel.

Eredmények.

5-6. osztályos kategória:

1. Irimiás Vanda (Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, Vörösmarty Mihály Tagintézmény, Orosháza), felkészítő tanár: Aminné Móricz Márta.

2. Füzes Réka (Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás), felkészítő tanár: Kunstár Hajnalka.

3. Vass Eliza (Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza), felkészítő tanár: Jósné Kiss Erzsébet.

7-8. osztály:

1. Frák Vivien Szilvia (Czabán Samu Általános Iskola, Nagyszénás), felkészítő tanár: Kiss Ákosné.

2. Varga Alexandra (Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, Vörösmarty Mihály Tagintézmény, Orosháza), felkészítő tanár: Aminné Móricz Márta.

3. Kiss Luca (Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, Orosháza), felkészítő tanár: Veres Ildikó.

Az Orosházi Média Kft. különdíját kapta:

– Füzes Réka (Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás), felkészítő tanár: Kunstár Hajnalka és

– Kunerth László (Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Orosháza), felkészítő tanár: Fésűné Bálint Gizella.

A versenyen készült további fotókért kattints ide!

  • Kedves Szervezők!

    Gratulálok a verseny gördülékeny lebonyolításához és a tanulóknak a szép sikerekhez. Szeretném megjegyezni, hogy a mellékelt képen Varga Alexandra, a Vörösmarty tagintézmény tanulója látható.

  • Kedves Márti, köszönjük az elismerő szavakat, a diákoknak mi is gratulálunk! A hibáért minden érintett elnézését kérem, már javítottam is. :)

  • Tisztelt Szervezők!
    Szeretném megjegyezni, hogy Füzes Réka felkészítő tanára nem Kiss Ákosné, hanem jómagam voltam. Kérem az elírás mielőbbi javítását!
    Köszönettel: Kunstár Hajnalka pedagógus

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük