Pedálblues
Szombaton este Léna bemutatta első könyvét, melyhez egy több mint egy órás DVD is társul az Európa-körútjáról. Szóval végre megjelent a Pedálblues. Egy helyi könyvbemutatóról egyébként is illik blogunkon beszámolni, de Léna esete más, ő oly gyakran szórakoztatja/foglalkoztatja a könyvtárosokat, hogy nem is mehetnénk el szó nélkül a könyve mellett. Még nem olvastam el, így csak a bemutatóról merek érdemben nyilatkozni: Feri barátunk köszöntötte az egybegyűlteket, majd a jövő évi pekingi túrájához hozzá társul szegődött Berta Pista is mondott ezt-azt. Például, hogy a MOB is erkölcsi támogatását ígérte a nagy kalandhoz, ami konkrétan ugyan nekem semmit nem jelent, de arra talán garancia, hogy ha tényleg eljutnak kerékpárral a pekingi olimpiai faluba, nem hajtják őket rögtön haza. :) Utána bemutatták a könyvhöz tartozó DVD-t is, nekem a film nagy része kimondottan tetszett.
Bár az én zenei ízlésem sokkal kommerszebb, mint az övé, az a válogatás, mely a film alatt szólt, nagyon-nagyon tetszett – kivéve a Tour de France-t, ahelyett odafért volna egy Nirvana-nóta. ;) Talán furcsa, hogy a zenéről beszélek, de a film egyik jellegzetessége éppen az, hogy Léna kommentálja ugyan a történteket, de elég ritkán. Ha van a filmnek hiányossága, az talán éppen ez lehet, bár erre nyilván magyarázat, hogy ott van a könyv mellette, amiben minden részletesen ki van fejtve. Tessék elolvasni! (van egy dedikált példányom, beleolvastam, szerintem élmény lesz, de előre justh se dicsérek). Most Léna ott tart, hogy eladta az összes példányt, ami volt neki, így a szombati Léna-napon a múzeumban már a második kiadás köteteit lehet majd megvásárolni. Ha addigra kijön a nyomdából.
Hát! Az igazat megvallva, nem sikerült többet olvasnom a könyvből pár oldalnál, de ha bizonyított tényként lehet kezelni a feltevést, miszerint a „történelem folyamatosan ismétli önmagát”, akkor 99%- ban biztos vagyok benne, h a saját életutamra támaszkodva, képes vagyok kikövetkeztetni az egész történetet.
Jómagam komoly tanító célzattal kaptam meg Léna könyvét, és már az első lapon magamra ismertem. Imádom az Önmegvalósító embereket, hatalmas példával álltak előttem, nagy nevek azok, akik által mindezt elértem, akik kitartást sugároztak át, amit szivacsként elnyeltem és mindmáig előttem is rejtve elraktároztam. Igazság szerint, a mai reggelen kellett szembesülnöm a megdöbbentő ténnyel, h egész Életem során depressziós voltam (épp írom a Memoárjaim, ami kissé röhelyesen hat 22évesen, de ha valóban létezik olyan fogalom, mint felelőtlenség és meggondolatlanság, akkor jómagam bizony berepülőpilótának születtem, és olyan hévvel ugráltam az Élet pofonjai elé -ezzel persze méltán kiérdemelve a „botrányos-gyermeteg-komolytalan” jelzőket, de tévhit,ha azt gondoljuk, h ezzel nem jutottam borzasztó kemény tapasztalatokhoz! Képessé lettem tanítani, és bizonyítom minden percben nemvárt sikerrel.) Egy hatalmas lelki válság (a házasságom, és életcélként dédelgetett álmaim pusztulása útján) lelkivilágom romjain tapodva, mit egész Életemben erre a fogalomra – mint „házasság” és feltétel nélküli megfeleltetés egyenesen a világgal szemben- építettem, bele kellett kapaszkodnom az Életbe, és sohasem látott kitartás kellett ahhoz, h ne tegyek kárt saját magamban, pedig az Életemet mindennél és mindenkinél nagyobbra becsülöm!!! Éreztem, h fél év alatt a félelem, és a Depresszió teljesen felemésztette az addigi „tökéletességet fogadott embert, aki lépten nyomon csak bizonyított, és sikert-sikerre halmozott az elvárások mellett és a kihívásokkal szemben”. Hadat üzentem a félelemnek és a depressziónak kimondatlanul, és soha nem látott boldogságot nyertem, és egy olyan hatalmas felismerést, amit legvadabb álmaimnak sem hittem volna el! Hatalmas segítséget nyújtottak azok az emberek, akik nyíltan képesek voltak fellvállalni Önmagukat, és borzasztó erőt adtak, akaratlanul és tudatlanul, talán mégcsak fel sem fogták, h ezzel segíthetnek. Beléjük tudtam kapaszkodni, és kirántottak, és mondhatni maguk felé emeltek! Tartást adtak, de olyat, amit sokan nem értettek, sokszor magam előtt is deviánsnak tetszettem, ragaszkodtam mindenhez, ami én vagyok, amit szeretek, és amit hatalmas nehézségek árán szereztem meg! Egy idézet egy általam nagyrabecsült embertől, amiben a saját már régen használt szavaimat találtam meg „újra”(??!): „Szeretem az álmaim, és szeretem az álmaimat megvalósítani! Boldog vagyok, mert sokan segítenek ebben!”
Most én is készülök az önmegvalósító túrámra, egy nyár eleji álmomra alapozottan, amit október 14.-én útnak indítok! (egy kép, amibe beleszerettem: Látom magam a feleségem biciklijén, a vállamon egy gitár- akkor még azt sem tudtam, h :eszik-e vagy isszák talán?? mára már a negyedik gitár futott át a kezemen:D és -bár nem feltétlen nyújt másnak örömet, csak nekem- erőteljesen próbálkozom a Desperado-val:)- Ja és persze a Júdás nevű albínó vadászgörény is elmaradhatatlan feltétele az Életbenmaradásnak (gondoltam becsibészelem, bizonyítottan vérszívó), ő az egyetlen, ami még hiányzik a felsorolásból, amit kénytelen kelletlen kiegészítésre szorult, ezért dobtam hozzá 2 tábla szalonnát, egy hálózsákot, és nagy hangot, amivel hangoztattam mindenki előtt a tervem, ezzel állitva készhelyzet elé a félelmeimet, amiket végül tisztelnem kell, mert a bátorság elengedhetetlen részét képezi- Az álom elsejével lépett a megvalósulás szakaszába, mikoris elő kellett vennem mindenem, amit eddig elértem és megszereztem, -akár célként rá is húzható egy, a környezetem felé intézett kérdés válaszának feltárása: Valóban úgy éltem, ahogy ezt elvárták Tőlem? Érdemes vagyok a hálájukra?… Akárhogyis akarva- akaratlan ez hirtelen kiderül majd, de nem ez a valódi cél! Valyon képes vagyok a saját lábamra állni csak az általam elért tapasztalatokra- kapcsolatokra támaszkodva? Bizonyítanom kell önmagamnak, h helyesen tanultam meg az élet leckéjét… – De mivel kismilliószor szembesüllnöm kellett azzal a ténnyel, h a naívitásom végtelen, ezért biztosítanom kell már itthon magam arról, h ha rászorulok, mindig lesz segítségem! Mint mondtam féltem az életem, és valójában nem attól félek, h belehalnék! Korántsem! Attól, h mindaz, amit a családom és a környezetem elvként táplált belém, elvész pusztán azáltal, mert küzdök az Életemért! Hihetetlen büszke vagyok a becsületemre, amit … Hogy valóban tömör és lényegretörő lehessek „tolvajból lesz a legjobb nyomozó”,hozzátenném: „sajnos: és igy viszont” tehát van ok az értetlenségre…
Tehát szponzort kell találnom, ha meg akarom tartani az emberségem!csak ötletként felvetve: Meghatározott Időszakonkénti interneten keresztül küldött Útinapló (azt hiszem a spontán fogalmazások, több mint megnyerő- a feleségem már rég rámragasztotta az igaz jelzőt: „Te egoista állat” tulajdonképp ennek köszönhetem az Életem, tehát kérem tartsuk tiszteletben mások álomvilágát, mindenkinek joga van az álmaihoz!:P) De, mint ahogy „minden jóban van valami rossz”: Nem tudom kordában tartani a terjedelmet (Egy gyönyörű álom hozta ki belőlem az állatot, talán túlságosan is jól sikerült…: Bizonyítottan: Nem lehet lelőni:P! Köszönet érte!)
Remélem együttérzésre találok bennetek.
Mindent Köszönök, nagyon sokat kaptam Tőletek, és használni fogom a példátokat!
Tengermély tisztelettel:
Kosdi Mátyás
Tisztelt moderátor: Kérem, ha valami véletlen folytán valakit érdekelne a storym, és lá benne fantáziát, ezúton kérem, h az elérhetőségeim továbbítsa felé:
Címem: 2600 vác, Nagymező utca 41.
Telefonszámom: 30/283-0026