Régiségeink
Amikor épp olyan van, a háttérben tovább folyik a raktári könyvek honosítása. Kissé lelassult a munka. Ennek részben oka, hogy január közepétől egy könyvtárossal kevesebben vagyunk, ugyanakkor van egy sokkal magasztosabb nehézség is, beszéljünk inkább erről: a régi könyveknél tartunk.
A szakirodalom régi könyveit besoroltuk a szakjukba annak idején, így azokat már fel is dolgoztuk a honosítás során, azonban a szépirodalmi régiségeink külön kerültek elhelyezésre. Na, odaértem.
Eddig 1879-es a legrégibb, van rengeteg évszám nélküli is, de a századforduló körüli évekből is sok-sok kötetre derült most fény, mármint hogy nekünk van ilyen. Köztük jó néhány elfeledett író is, akik – ha egyszer újra felfedezi őket a magyar irodalom – nagy értéket jelenthetnek még számunkra. Vagy olyan ritkaságok, mint például az ötkötetes Magyar anekdotakincs 1901-ből, Márai 1944-ben megjelent Bolhapiac című munkája, egy nagyon szép és nagyon illusztris Pázmány-összes évszám nélkül, 1903-as Hitel, világ, stádium, 1934-es Tamási Áron Ábel, vagy Németh László Medve-utcai polgárija 1943-ból. És mind telis-tele pecséttel a korábbi tulajdonosok által – polgári olvasókör, járási könyvtár, stb. Azért az nem baj, hogy mindjárt vége: a feldolgozás elég nagy összpontosítást igényel részemről, mert nem elég, hogy példát sem nagyon találok a könyvek jelentős részénél az adatbázisban, de ráadásul nem kevés belőlük többkötetes.
Mondanom sem kell, ezek a könyvek még mindig könyvek. Az igénytelen, vacak két-három éves köteteinket már rég leselejteztük, ezek meg egyben vannak, mint hajdanában. Pedig azt nem lehet mondani, hogy Krúdyt, Mikszáthot vagy épp Thomas Mannt nem olvasták volna.
Vélemény, hozzászólás?