Apja, lánya

bandoBár lassan egy hónap is eltelt a könyvfesztivál óta, azt még nem is meséltük (és ha a napokban nem látom őket a tévében, talán nem is meséltük volna el sohasem), hogy a Millenárison szót váltottunk Nagy Natáliával és édesapjával, Nagy Bandó Andrással is (utóbbi háttal, piros ingben itt éppen dedikál). Mint azt bizonyára tudjátok, manapság mindketten verses mesekönyvekkel okoznak örömet apróbb olvasóiknak, így nem volt nehéz megtalálni őket a legnagyobb hazai könyves eseményen. Két külön standon dedikáltak, de azért közel egymáshoz.

Nos, a Nagy-család nem okozott csalódást, nagyon kedvesek voltak velünk is, holott mi sem gyerekek, sem vásárlók nem voltunk. Nati például nem csak hallott a Veszíts el egy könyvet!-ről, de mint elmondta, már több könyvet is elhagyott a játék keretein belül, Bandó pedig boldogan dedikálta az általunk már korábban beszerzett Fából vasparipa című kötetét, amit aztán el is hagytunk a forgatagban.

Néha tényleg érdemes tévézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük