Apja, lánya

Bár lassan egy hónap is eltelt a könyvfesztivál óta, azt még nem is meséltük (és ha a napokban nem látom őket a tévében, talán nem is meséltük volna el sohasem), hogy a Millenárison szót váltottunk Nagy Natáliával és édesapjával, Nagy Bandó Andrással is (utóbbi háttal, piros ingben itt éppen dedikál). Mint azt bizonyára tudjátok, manapság […]

Elolvasom az egész cikket! Apja, lánya

Könyvfesztivál 2010

Kellemesen zsúfolt hétvégét tudhatunk magunk mögött, a két nap kétszer tettük meg az Orosháza-Budapest távolságot oda-vissza, csak azért, hogy – a játék révén – aktív résztvevői lehessünk a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. Szombaton 12:30-tól neves vendégekkel vártuk az érdeklődőket a Szabó Magda terembe. Addigra már mi is bejártuk a fesztivál területét, és megállapíthattuk: a Millenáris, […]

Elolvasom az egész cikket! Könyvfesztivál 2010

Hétvégén fesztivál

Miként írtuk korábban, a Veszíts el egy könyvet! – és így a könyvtárunk is – ott lesz a hétvégén a könyvfesztiválon. Ez azonban azzal is jár, hogy 2010. április 24-én, szombaton könyvtárunk zárva tart (egyébként 25-én, vasárnap is, csak ennek semmi hírértéke sincs). Megértéseteket köszönjük!

Elolvasom az egész cikket! Hétvégén fesztivál

Veszíts el egy könyvet! – a könyvfesztiválon

Itt-ott utaltunk már rá, de talán eddig elkerülte a figyelmedet, hogy a Veszíts el egy könyvet! játék is ott lesz a hétvégén a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Pontosan itt, és ekkor: Április 24., szombat 12.30 – 13.30 Szabó Magda terem Program címe: Van veszíteni valód? Veszíts el egy könyvet! – írók a játék mögött Moderátor: […]

Elolvasom az egész cikket! Veszíts el egy könyvet! – a könyvfesztiválon