Kronológia

idővonalA játék március 25-i kezdése óta sok minden történt, amit nevezhetünk érdekességnek, ám ezeket a történéseket összefoglalva sehol sem publikáltuk eddig. Apró jegyzetek azért fennmaradtak, ezekből állítottam most össze a Veszíts el egy könyvet! kronológiáját.

A cél az volt, hogy legyen egy hely, ahol egyben – és jól áttekinthetően – nyomon lehet követni a játékkal kapcsolatos eseményeket. Támogatók bekapcsolódása, rádióinterjúk, újságcikkek, érdekesebb elveszítések stb. Címszavakban, ahol lehet, linkekkel. Újságírók és rajongók kitörő örömére.

A lista talán most sem teljes, és sok helyen – elsősorban rádióinterjúknál – hiányzik a hivatkozás az eredetire. De így is tanulságos böngészgetni egy kicsit. A kronológiának három nézete van, melyeket természetesen ott is lehet váltogatni.

Az első mód – a talán leglátványosabb, ám minden bizonnyal leglassabb is – a timeline. Alapban három hónapos bontásban mutatja az eseményeket, ami egy olyan téma esetében, ami még nincs három hónapos, nem a legszerencsésebb választás. Viszont van lehetőség havi, heti és napi bontásra is, ha ezek közül a hetit (Week) választjuk, már nagyon jó lesz nekünk.

A második a list view a leginkább használható nézet, ami nélkülöz minden csiliviliséget, de a céloknak tökéletesen megfelel – áttekinthető és összefoglaló.

A harmadik a flipbook, ahol az események között a kockákra klikkelve tudunk navigálni.

A játék természetesen nem ért véget, azaz a kronológia ezentúl frissülni fog, ha aktuális.

(Most pedig illene megköszönnöm annak a könyvtári blognak az ötletet, amelyiken olvastam a dipityről, azonban nem találom a bejegyzést a feed olvasómban. Szóval csak így: köszönöm ismeretlen könyvtáros!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük