A New York-Budapest metró
Nagyon kellett már nekem, hogy olvassak egy jó könyvet, egy igazán jót, ezért biztosra mentem: olyat választottam, amit már egyszer elolvastam. (Sajnos a szelektív memóriám nagyon dacos tud lenni, így olykor a legjobb könyvek tartalmát is egy az egyben elfelejtem. A New York-Budapest metróval kapcsolatban is csak annyi maradt bennem, hogy egy színészről szól, aki kiutazik az USA-ba. Ja, és hogy rengeteget röhögtem annak idején, úgy tíz-tizenöt éve, mikor először olvastam).
Hát nem csalódtam. A főhős Marton Gyula, és tényleg színész, plusz drámaíró. Tényleg kiutazik az USA-ba, sőt, nem is csak egyszer: hollywoodi karrierről álmodik. Közben megismerkedik 8-10 olyan emberrel, aki egy-egy fejezetben „Dzsúla” élete részévé válik. Van egy sor helyzetkomikum, briliáns nyelvi játékok, és persze a tény, hogy a sztori nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, a hazai rendszerváltás idején játszódik.
Nehéz lenne bekategorizálni a regényt, bár szerintem a humor dominál benne, de ez amolyan keserédes, magyaros humor, sok-sok csalódással, kétellyel, szerencsétlenkedéssel – pont, mint egy Koltai-flm. Ugyanakkor letehetetlen, és biztos leszünk sokan olyanok, akik a bénázó Gyulában gyakran magunkra ismerünk – hát, ilyen lett volna, ha mi is megpróbáljuk. Persze mi nem vagyunk színészek, és írók sem.
Vámos az, az egyik legjobb regényíró. Ha valakinek lenne ilyen igénye, tőle meg lehetne tanulni regényt írni. Bár, ha valakinek lenne ilyen igénye, talán pont Vámost olvasva menne el a kedve a regényírástól: itt is elképesztő pontossággal rakta össze a regény egymással szorosan össze nem függő fejezeteit, marha nagy munka lehetett. Ennek ellenére a könyv nem izzadtságszagú, van egy nagyon jól eltalált stílusa, igazi kikapcsolódás. Vámos volt vendégprofesszor Amerikában, így a regény egyértelműen önéletrajzi elemekre épül, már csak az a kérdés, mennyi a fikció az egészben. De ez is csak amolyan bulvárszintű érdeklődés, mert mikor én Gyulát magam elé képzeltem, sosem a szerző alakja ugrott be.
Vámos Miklóst divat volt szeretni, ezért aztán Vámos Miklóst divat lett nem szeretni. Túl sok más jellegű munkát vállalt (bár én a tévéműsorait is szívesen nézem), ezért aztán lett irigye bőven. Valahogy olyan ő, mint az ún. „magyar közönségfilmek” a mozikban. Jó, ezért gyanús.
Nekem A New York-Budapest metró az egyik kedvenc könyvem. Nem csak tőle, de úgy mindent egybevéve is. Nagyon tízes.
Mégha konkrétan E1-ben írnak az írók fiktív történeteket is ritkán képzeljük a főhős helyébe az írót. Laslie L. Lawrence-t például nem tudom elképzelni saját könyvei pisztollyal alvó főhőseként :). Mondjuk mér több, mint tíz éve nem olvastam tőle semmit. Ezalól Hunter S. Thomson a kivétel, akit tökéletesen el lehet képzelni az általa leírt sztorikban, sőt nagyon jól ábrázolták a Félelem és reszketés… filmben, mivel Johnny Depp hasonmás. Hrabalt is el tudom képzelni, ő is mindent az életéből merít. Nyilván fiktív történeteknél más a helyzet, főleg ha az író olyan dolgokról ír, amit át szeretett volna élni.