… egy verseskönyvet
Holnap lesz a Költészet napja. Ilyenkor egy magára valamit is adó könyvtári blog írója rögtön kedvet kap ahhoz, hogy siránkozzon egy sort a költészet és a kultúra igaztalan hányattatásán, de nem is tudom… még ha esetleg egy sötét, hideg januári napra esne József Attila születésnapja, talán. De József Attila történetesen egy tavaszi napon született, ráadásul a Költészet napja még mindig a legismertebb a kultúra jeles napjai közül. Téma a hetilapokban, a hírportálokon, sőt egy hír erejéig talán a tévében is.
Ha van miért aggódni, az inkább a kortárs líra. Mert olyat nagyon ritkán (felnőttek esetében inkább sose) tapasztalok, hogy a válasz a kedvenc költőre egy kortárs költő neve lenne, holott ilyenek is léteznek ám. Csak többségük emellett prózaíró, dalszövegíró, reklámszövegíró vagy újságíró is, pénzre így tesznek szert, munkásságuknak csak ezt a szeletét ismerjük, a költeményeiket pedig néhány elvakult irodalmáron kívül senki sem ismeri. De legalább vannak költemények, s mint tudjuk, Van Gogh művészetét is csak az utókor értékelte… (ez valamiféle vigasz akart most lenni a kortárs költőknek).
A Költészet napján a magunk módján mi is tehetünk egy s mást a versekért. Ha jók vagyunk, mondjuk írjunk néhányat. :D Ha meg kevésbé jók, akkor olvassunk párat. Sőt most, hogy itt van ez a játék, még valami extra dolgot is tehetünk: veszítsünk el egy verseskönyvet! Szerencsére ilyesmire már eddig is többen vetemedtek: holnap Vácott például egy dedikált versantológia keresi majd olvasóját.
Én egy Tóth Árpád válogatott verseit tartalmazó kötetet fogok holnap elhagyni Orosházán. Nagyon jó, de van egy hibája, amiért kicsit könnyebb szívvel válok majd meg tőle: a szerkesztők kihagyták belőle az Áprilisi capriccio-t. Nos, én ezen tudnék igazán siránkozni. ;)