eTanácsadó tréning, Szeghalom

e-pontMielőtt még végleg a feledés homályába veszne, a következő sorokban röviden beszámolunk a szerdai, szeghalmi eMagyarország tréningről. Elöljáróban el kell mondanom: alig jegyzeteltem, így konkrét neveket ne nagyon várjatok tőlem. A kissé unalmas és hosszú bevezető részben ugyan jegyzetelhettem volna, kicsit meg is tettem, de gyakorlatilag nem volt mit, tényleg. Délután meg tréning volt, akkor meg idő nem volt rá.

Szóval kezdődött azzal, hogy hozzánk legközelebb Szeghalmon rendezték meg ezt a szakmai továbbképzést, ami ugye nincs közel Orosházához, de nem panaszkodok, elég, ha a békéssámsoni kollégára gondolok, aki reggel 6-kor indult, és valamikor este 9 körül ért haza, na ő elmondhatja, hogy ez szívás volt. Ami igazán szíven ütött, az a bevezető rész volt. Négy (4!!!) köszöntőt kellett végighallgatnunk, mielőtt tényleg elkezdődött volna a tréning. Kezdte a moderátor (mondjuk ő joggal ragadott mikrofont, ugyanis ő mondta el, mi várható aznap), aztán a polgármester (legalább rövid volt), majd jött egy fő-főember az eMagyarországtól (ő ilyeneket mondott, hogy mi vagyunk a program katonái, mire mindenki körbenézett az ellenséget kutatva), aztán jött egy másik prominens személy, ezúttal egy nő, szintén az eMagyarországtól, aki ugyanazt elmondta, mint a főnök, csak még hosszabban, és sokkal összefüggéstelenebbül.

Utána – és ez talán már nem a köszöntő-részhez tartozott – egy nagyon szép hölgy vette át a mikrofont, aki már konkrétabban beszélt a program eddigi eredményeiről, arról hogy honnan indult („hozzáférést mindenkinek”) és most hol tart („hozzáértést mindenkinek”). Na, ő jó volt, meg szép is, de ezt mondtam már.

A következő napirendi pont a kamuti teleház, mint jó példa bemutatása volt. Az előadó kifejezetten szerelmes volt saját hangjába, sokat beszélt, szerencsére egész jól (nekem legalábbis tetszett a spontaneitása). Meglehetősen pontosan  illusztrálta a nehézségeket, a pályázatok gyenge pontjaira is kitért, vicces volt látni, ahogy a mögötte ülő főember egyre idegesebben eszi a pogácsát. Mindenesetre nagyon nehezen akarta befejezni a mondandóját, a moderátor lány – aki egyébként elsőrangúan látta el feladatát – már majdnem leütötte a kamuti kollégát, mire az hajlandó volt befejezni.

Ami utána következett, az nálam a mélypont volt: előbb valaki a PNO Consultants Kft.-től (ezt bezzeg felírtam…) beszélt – elvileg – a friss pályázati lehetőségekről, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy javasolta, nézegessük a Pályázati figyelő és az NFÜ honlapját, és persze ha pályázatírásban segítség kell, ők állnak rendelkezésünkre. Majd a főszponzor képviseletében egy fiatalember olvasta fel szóról-szóra a powerpointos prezentációját.

Na, ezek után jött a lényeg, a minitréning, Soltész Anikó vezetésében. Tíz asztal volt, így tíz csoport alakult ki, mindegyik csoport kapott egy-egy flipchart táblát (ennek tényleg nincs magyar neve?), erre kellett felírnunk a válaszokat. Készítettünk SWOT analízist, és ami sokkal jobban tetszett (mert nekem új volt), Johari-ablakot is, a következő szempontokkal: kér és megkap, kér és nem kap meg, nem kér és megkap, nem kér és nem kap meg. Ezekre írogattunk példákat, persze úgy, hogy mindenki lesett mindenkiről.

Ebéd után jött a gyakorlati rész. Minden csoport húzott egy-egy kidolgozandó feladatot, melyből előbb össze kellett dobni egy ppt-bemutatót, majd azt elő kellett adni. Mi a „Kapcsolattartás a számítógépen keresztül” című feladatot húztuk, így természetesen az e-mailen és a Skype-on kívül a blogról is beszéltünk (naná, hogy megemlítettem a Könyvtárosházát is), ám hiába, nem mi nyertük meg a fődíjat. A csoportok türelmesen végighallgatták egymást, lehetőség volt arra is, hogy az egyes előadások végén kérdésekkel jól belezavarjuk az előadót (ezzel valaki mindig élt is), végül titkos szavazás következett, és a nyertes az ötös csoport lett (ők az utazási lehetőségekről tartottak előadást). A végén az eMagyaros főember mondott még egy beszédet, amiben megint sikerült sziporkáznia. Mondanivalójának lényege: sok helyen megfordult már ilyen szakmai napon, és higgyük el, egyáltalán nem vagyunk mi rosszabbak itt a délkeleti országrészben, mint máshol. Jól esett.

Összességében mégis határozottan állítom: jó kis tréning volt ez, a szervezők tényleg kitettek magukért, kár, hogy az eleje olyan siralmasan hosszú és fájóan felesleges volt. Viszont kaptunk repipólót, tollat, némi új ismeretet, és megint megismertünk néhány jófej könyvtárost. Ez volt benne a legjobb.

október 2, 2009

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük