Játék a játékban

Veszíts el egy könyvet!Sokat gondolkoztunk rajta, hogyan lehetne igazságosan elveszíteni a kortárs írók és közszereplők által felajánlott dedikált köteteket. Megérte, mert megtaláltuk a majdnem tökéletes megoldást. (Ennél már csak az lett volna jobb, ha a határon túli olvasóink is esélyt kapnak ezen könyvek elvesztésére. Persze egy kis esély így is van: hátha valaki megtalálja, és kint hagyja el…)

Na szóval, Karinthy Márton könyvét és Kiss Ottó meséjét a „hazai pálya” jogán Orosházán hagytuk el, míg Kiss Ottó nagyoknak szóló regényét a kecskeméti pályaudvaron. Mostantól azonban mindenkinek meg szeretnénk adni az esélyt, hogy ráleljen egy dedikált könyvre valamelyik kedvencünktől, ezért Fortunára bízzuk a döntést. Játék lesz a játékban.

Minden hónap első napjaiban – nyilvános körülmények között, itt a könyvtárban – kisorsolunk egy négyjegyű számot. Ha ez meglesz, előszedjük a telefonkönyvet (vagy inkább ide klikkelünk) és megnézzük, melyik település irányítószámát húztuk ki. Ezt követően felvesszük a kapcsolatot a település könyvtárával (ha olyan nincs, marad a polgármesteri hivatal), boldoggá tesszük őket a jó hírrel, majd küldjük postán a mindenféle cédulával felszerelt könyvet. Ők pedig elveszítik valahol a saját településükön, és persze mindezt regisztrálják a játék fórumán is.

Áprilisban Závada Pál Milota című dedikált könyvét fogjuk elveszíteni sorsolással. Zseniális könyv, és ebben semmi túlzás nincs. A sorsolásra április 3-án, csütörtökön 14 órakor kerül sor az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában, néhány ifjú olvasónk közreműködésével. A sorsolás eredményéről még aznap beszámolunk, hátha olyan település lesz az „elhagyó”, akinek könyvtárosát valaki ismeri. ;)

 

 

április 1, 2008

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük